Hogyan etessünk madarakat? | Minden, ami madáretetés

Hogyan etessünk madarakat? | Minden, ami madáretetés


Csíz (Carduelis spinus) | Fotó: Centauri

A madáretetősök elvileg mindent tudnak már, amit a madáretetésről tudni kell, mégis van néhány kevésbé ismert trükk, amivel még több madarat csábíthatunk a kertünkbe, és gondolok a panelban élőkre is.

Higgyétek el, némi tudatossággal jelentősen javíthatunk az etetőink minőségén.

Amikor beáll a klasszikus hűvös, őszi idő, a régi etetőhelyeken megjelennek az első cinegék, akik ilyenkor gyakran még az ablakunkat is megkocogtatják. Nem feltétlenül véletlenszerű kocogtatásról van szó; ezzel a madaraink sok esetben valóban jeleznek (erről korábban részletesen írtam ITT). Tavalyi madaraink jelentős része ugyanis visszatér a megszokott etetőre. De melyik madáretetős ne akarna még több, és többféle madarat az etetőre?

A madáretetés szabályai

Először nézzük röviden a legfontosabb, minden madáretetősre kötelező szabályokat.

Az első és legfontosabb,

amit nem lehet elégszer elmondani: ha egyszer megkezdtük az etetést, ne hagyjuk félbe! Kezdhetjük akár októberben, kezdhetjük az első fagyok idején, de bármikor kezdjük is, március elejéig ne hagyjuk abba!

Figyeljünk arra is, hogy legyen a madarainknak ivóízük. Takarítsuk az etető és környékét legalább hetente. Nagyobb etetőknél indokolt pár naponta.

Röviden tehát a madáretetés szabályai közül a három legfontosabb:

  • Ha etetni kezdünk, márciusig ne hagyjuk abba!
  • Ne csak etessünk, itassunk is!
  • Tartsuk tisztán az etetőhelyet!

AMIRE RITKÁN FIGYELNEK

Konkrét adatokkal támasztatottam alá egy korábbi cikkben, hogy télen nemegyszer az életükért küzdenek a vendégeink (Élet-halál harc az ablak alatt). Az átlagosan 43-44 C testhőmérsékletű aprónép számára komoly kihívás a téli hideg és táplálékhiány idején fenntartani annyi tartalékot, mellyel képesek megőrizni ideális testsúlyukat. Madaraink kora reggel vannak a legrosszabb állapotban; ilyenkor a legfontosabb, hogy hamar táplálékhoz jussanak.

Nem mindegy tehát, hogy mikor töltjük fel az etetőt!

Legcélszerűbb mindig a nap végén, hogy már a kora reggeli órákban is táplálkozni tudjanak.


TÖBB FÉNY, TÖBB MELEG

Télen kevés meleg és fény jut a madarainknak, így próbálnak kihasználni minden fény- és hőforrást. Sokat jelenthet számukra, ha az etető már a napkelte pillanatában napfényt kap.

Ha több etető van egymás közelében, reggel azt választják, amelyik napfényesebb. Ebből a szempontból az az etető a legjobb, melyet reggeltől estig süt a nap. Igyekezzünk ezt figyelembe venni az etetőhely kiválasztásakor.


Fotó: Centauri

KILÁTÁS ÉS MENEDÉK

A kilátás és menedék biztosítása az első olyan trükk, amivel jelentősen növelhetjük a madaraink számát és a fajszámot is. Ne feledkezzünk meg arról, hogy cinegéink, verebeink, pintyeink minden percben ragadozók támadásától tartanak. Joggal.

Elsősorban a karvaly és a macska jelent számukra veszélyt.

Rossz hírem a macskatartóknak, hogy a cicákat szabadjára engedni helytelen. Óriási károkat okoznak a madárvilágban. A karvaly jelenléte természetes, nem kell gyűlölnünk őt, de biztosítanunk kell apró madaraink számára az esélyt. Sokan kénytelenek az etetőn enni akkor is, ha ott lenni egyébként kockázatos. Ezeket a kockázatokat mi is csökkenthetjük, és ezt meghálálják a madaraink.

Védelem a macska ellen

Legjobb, ha nincs a kertben macska. Nehéz ügy egyeztetni a gyakran messze lakó macskagazdival, hogy ne engedje szabadon kóborolni és vadászni kedvencét, de azért meg lehet próbálni. Ha nem tudjuk macskamentessé tenni az udvart, ügyeljünk arra, hogy a földre szálló madaraink közelében ne legyen olyan sűrű bokros vagy takarás, ahonnan a macska váratlanul rájuk ronthat.

Bárhogy igyekszünk is, nem tudjuk a madarainkat biztonságos magasságban tartani – és nem is kell (erre kitérek még) –, hisz például a cinegék széthordják a magot, az erre-arra elpotyogott napraforgóra pedig előbb-utóbb rámennek a pintyek. Arra kell ügyelnünk, hogy az etető alatti terület, és a később javasolt szóróetető környéke belátható legyen. Méterekről láthassák, ha macska közeleg.


Karvaly (Accipiter nisus)

Védelem a karvaly ellen

Lehetetlen megvédeni a madarainkat a karvalytól teljesen, mivel a levegőből támad és kitartóan üldözi a kiszemelt zsákmányt. Nem mindegy azonban, hogy az aprónép mikor észleli először a ragadozót. Ezért fontos biztosítani számukra a kilátást. A teljesen zárt, fákkal, bokrokkal körbevett terület biztonságos a cinegék számára, de nem a pintyféléknek, melyek a karvaly elől nem a sűrűbe, hanem a levegőbe menekülnek, és magasra húznak. Minél gyorsabban tudják ezt megtenni, annál inkább biztonságban vannak.

Ezért a nagyon zárt helyeken felállított etetőkön kevesebbszer és kisebb számban mutatkoznak pintyfélék, elsősorban tengelicék és zöldikék.

A karvaly ritkán támad a „sűrűből”,

hisz ott nem képes elérni azt a sebességet, ami a sikeres zsákmányoláshoz kell. Gyakran érkezik alacsonyan, lopakodó módban, de többnyire nyílt helyről. Ezt a teret kell jól belátnia a madarainknak. Sok madár a zárt, sátortetős etetőt sem kedveli igazán, főként, ha az nagyon alacsony, egyrészt nem látni ki belőle, másrészt nehezebb elhagyni (mivel felül fedett).

Az ideális etetőhely egyik oldalán erdő, bokorsor, „sűrűség” van, a másik irányba viszont messzire látni.

Támadás esetén a cinegék a fák irányába menekülnek, a pintyek a magasba. Ez abból a szempontból is kedvez a madarainknak, hogy a karvalyt már ez is megzavarja; el kell döntenie, melyik csoportból szemel ki valakit. Ezredmásodpercekről van szó néha, de ez is sokat számít. Nem ritkaság az sem, hogy a kétféle stratégiát követő madarak mozgásától annyira megzavarodik, hogy támadás nélkül felül valahol az etető környékén.


Mezei verebek (Passer montanus) | Fotó: Centauri

Védjük a verebeket is!

Sokan nem kedvelik őket, többek között azért, mert mindent felesznek, sokba kerül az eltartásuk, de szintén részletesen írtam arról, miért kell őket is etetni, és hogyan oldhatjuk meg az etetésüket olcsón (Hogyan spóroljunk a madáretesnél?). De nem elég etetni őket, a védelmükről is gondoskodni kell.

A verebek menekülési stratégiája egyedi; nem spriccelnek szét a fák között, mint a cinegék, nem húznak fel a magasba, mint a pintyek, inkább behúznak egy olyan bokorba, ahová a karvaly nem fér be. Ha sok madarat akarunk, ilyen búvóhelyet is biztosítanunk kell. Ha van ilyen bokrunk, egy tujasor, egy sűrű aranyeső, akkor a verebek etetését igyekezzünk e bokortól, sövénytől pár méterre elhelyezni.


Mit tegyünk, ha nincs sövényünk?

Először is azt mondanám: az ősz remek alkalom, hogy sövényt telepítsünk, mely nyáron remek fészkelőhely lesz rigóknak és poszátáknak, télen pedig a verebeknek adhat menedéket. De mi legyen addig?

Az ősz a metszés időszaka is, a legtöbb helyen nem okoz gondot gallyak gyűjtése. Amikor még nem voltak megfelelő bokraim, a környékbeli telektulajdonosoktól kunyeráltam venyigét, és abból építettem sűrű, kb. 2 méter magas „műbokrot”. A verebek hamar beszoktak, és az etetőn is jelentősen megnőtt a számuk. Ezeket a gallyhalmokat örömmel használja az ökörszem, az erdei szürkebegy és a vörösbegy is. Nagyon megéri. Tavasszal aztán, ha útban van, el lehet bontani.          


MIVEL NÖVELHETJÜK A MADARAINK LÉTSZÁMÁT LEGINKÁBB?

Ha a fenti szempontokat szerint kiválasztottuk és kialakítottuk már az etetőhelyet, el kell döntenünk, mennyit szánunk erre a projektre. A létszámot természetesen a táplálékbőség emeli a leghatékonyabban. Berendezkedhetünk arra is, hogy korlátlan mennyiségben adagoljuk az eleséget, akkor azonban keményebb tél esetén naponta fogyhat akár 10-15 liter napraforgó, vagy annál több is.

Gondoskodnunk kell a folyamatos utánpótlásról. Aki ebbe belevág, jó eséllyel életre szóló élményekkel gazdagodhat, és sokszor úgy érzi majd magát, mint aki egy röpde kellős közepén él. Egy „kifogyhatatlan” etető néha ezres nagyságrendben vonzhat madártömegeket.


Szóróetető hordó tetején itthon | Fotó: Centauri

ADJUNK HELYET!

Sok madár sok helyet foglal. A madarak sem kedvelik a zsúfoltságot. Madárállományunkat főként magevőkkel, pintyfélékkel és verebekkel turbózhatjuk fel. A cinegék létszáma – bármit teszünk is – sosem fog olyan látványosan emelkedni, mint a magevőké. De a magevők sem szeretik, ha egymást akadályozzák a szedegetésben. Sokan még a klasszikus fára vagy párkányra szerelt etetőkre se járnak szívesen (ilyen az erdei pinty és a fenyőpinty).

Legjobb és legegyszerűbb megoldás a szóróetető. A fenti szempontok figyelembevételével válasszunk ki egy helyet, ahová egyszerűen a földre szórjuk az eleséget.

Én általában 4-8 négyzetméteren szórom ki a magot, egyenletesen, mintha vetnék. Talán meglepő, de a verebeknek szánt kölest a kert más, nyitott részein is „vetem”, ezzel is elosztva a kertben a madarakat. Sosem fordult elő, hogy az elszórt vörös köles szárba szökkent volna valahol a kertben. Apránként mindenhonnan feleszik.

Szóróetetőnél általában javasolnak egyfajta féltetőt, de én azt mondom: ezt nem feltétlenül szükséges. A legtöbb madarat ez is zavarja. Havazás idején jól jön persze, mert hómentesen tartja a terület egy részét, de sokkal célszerűbb a terület tisztítása.

Kitartó havazás idején ez gyakori tisztítást jelent, de nem akkora munka, mint hinnénk. Legtöbbször a frissen hullott havat cirokseprűvel is kiterelhetjük a szóróetetőről. Legideálisabb persze a kettő kombinációja: féltető, mely pár négyzetmétert véd, s előtte tágas, havazásban is nyitva tartott terület.

Nincs olyan etetéstípus, mely ennél több madarat vonzana.


Szóróetetőn készült ez is | Fotó: Centauri

FIGYELJÜNK A KISEBBSÉGRE IS!

A megnövekedett forgalom akár vissza is vethet bizonyos csoportokat, például a cinegék létszámát. Többféleképp és több helyszínen etessünk. Ne koncentráljuk a teljes forgalmat egy etetőre vagy az ablakunk alá.

Én is, mint mindenki, szeretnék minden madarat a lehető legközelebbről nézegetni a fűtött lakás biztonságából forró csokit vagy kávét kortyolgatva, mégis azt mondom: béküljünk meg azzal, hogy madaraink egy része kissé távolabb lakmározik. A szóróetető mellett legyenek fára függesztett, nyugalmasabb etetők is a cinegéink számára. Inkább szerezzünk be egy kisebb távcsövet, amivel a messzebb eszegető madarainkat is szemmel tarthatjuk.  

TOVÁBBRA IS GOND A HOSSZÚ ÉJSZAKÁK TÚLÉLÉSE

Bármilyen jó helyet biztosítunk is, a téli éjszakák komoly kihívás elé állítják a madarainkat. Ebben bajosabb segítséget nyújtani, de nem lehetetlen.

Cinegéink, csúszkáink, verebeink számára a téli éj viszontagságai ellen is az odúk adnak biztonságot. Az odútelepítés célja rendszerint fészkelőhelyek biztosítása, de ugyanezeket az odúkat használják a madarak éjszakázásra is. Telepítsünk sok odút!

Ne spóroljunk vele. Gondoljunk arra is, hogy nemcsak a széncinege, hanem a mezei veréb is odút foglal majd magának (Olyan odútípus nincs, ami a széncinegének jó, de a verebeknek nem, de ne is akarjuk kizárni őket). Ha kicsi a kert, egyeztessünk a szomszédokkal is, telepítsünk a környéken is.


A csuszka (Sitta europaea) nemcsak éjszakázik az odúkban, hanem időnként privát raktárakat is kialakít bennük, felhalmozza a magokat, mint egy egér. | Fotó: Centauri
Ebben a cikkben arról is szó van, miért vesz a csőrébe a csuszka egyszerre több magot.

A legjobb az B- és az A-típusú odú. A B-típus széncinege és mezei veréb számára jó, az A-típus a kisebb termetű kék és barátcinegének. Az én tapasztalataim szerint egy átlagos területen 10-15 B-típusú odúra kell számolni 1 db A-típust, mivel barátcinege és kék cinege jóval kevesebb van.

A fenti típusok pontos méreteit ITT találjátok.

A kihelyezésnél igyekezzünk védett helyre, röpnyílással dél felé tájolni az odút. Nem kell felrakni az egekbe, az a magasság, amit elérünk egy létrával kényelmesen, épp elég. A szeptember-október ideális időszak arra, hogy legyártsuk az éjszakázóhelyeket, melyeket aztán sok cinege barátunk költésre is használhat majd. Odútelepítéssel viszont sosem vagyunk elkésve. Akár egész télen barkácsolhatunk, és újabb és újabb odúkat rakhatunk ki az udvarunkban vagy a környéken.                

ŐSZ = FAÜLTETÉS, PARKOSÍTÁS

Rövid távon a pintyfélék éjszakázását nem segíthetjük. De a csöndes szeptember-október hétvégéken nemcsak odúkkal bütykölhetünk, hanem a kertünkkel is. Ültessünk sok örökzöldet; gyorsan növekedő fenyőket és tujaféléket. Pintyféléink ugyanis ezekben éjszakáznak a legszívesebben.

Ilyenkor telepíthetünk sövényeket, búvó- és fészkelőhelynek alkalmas bokrokat, de akár a téli etetésre is gondolhatunk már kertészkedés közben, s ültethetünk a rigóinknak – és a távoli észak téli madárvendégeinek is – olyan fajokat, melyek aztán élelemmel látják el őket.

A legkiválóbb a madárberkenye, mely nemcsak szép, hanem termőre fordulva bőséges táplálékkal látja el a fekete rigókat, a fenyőrigókat, és amikor eljön hozzánk, a pompás csonttollút is. Madárberkenyéből sosem elég. Amikor a fenyőrigók vagy a csonttollúak ezrével érkeznek hozzánk, nincs az a madárberkenye-ültetvény, mely elég lenne a számukra.   


Itthon | Fotó: Centauri

HOGYAN JAVÍTSUK A PANELHÁZI MADÁRETETÉS ESÉLYEIT?

Panelházban élők irigykedve olvashatják mindezt, hisz számukra a fentiek közül szinte semmi sem valósítható meg. De az ő helyzetük sem reménytelen, sokat javíthatnak az esélyeiken ők is.

Panelházi környezetben az első dolog, amit el kell nyernünk – s ami egy kertben adott – az a madarak bizalma. Tartanak az olyan helyektől, ahol még egy ág sincs. Ezért az erkélyünk falára, korlátjára rögzítsünk ágakat oly módon, hogy szellősen álljanak, s könnyű legyen felülni rájuk.


Tengelicék és zöldikék szívesen járnak rá magasan található etetőkre is. | Fotó: Centauri

Erkélyeink nélkülözik a zöldet is, ez szintén riasztó lehet egy madárnak. Egy zöld erkély ráadásul olyan, ami vizuálisan is azt üzeni: lehet ott valami! Gyors, egyszerű megoldás venni pár földlabdás oszloptuját, és azokat dézsába helyezni az erkélyen. Hosszabb távon arra is berendezkedhetünk, hogy szintén dézsából útnak indítsunk örökzöld kúszónövényeket, például borostyánt.

Pár év alatt zölddé tehetjük a falainkat. Nem mellesleg ez nekünk is jó; nyári hőségben árnyasabb, kellemesebb a klíma (hisz a levelek árnyékolják a falainkat), s azzal a jó érzéssel léphetünk ki az erkélyre, hogy hozzájárultunk a levegő tisztaságához, a légkör egyensúlyának megtartásához is. Képzeljük el egy pillanatra lakótelepeinket úgy, hogy azokat tetőtől talpig befutják az örökzöld vagy ősszel vörösre színeződő futónövények. Mennyivel szebb lenne!


Fotó: Centauri

Nem kell sok hozzá, hogy egy erkélyt „talpalatnyi zöld viránnyá” varázsoljunk. Persze legyen egy erkély bármilyen zöld, sok múlik a környezetén, azon is például, mennyire van magasan, de kísérleteinkkel semmiképp sem veszthetünk. Legrosszabb esetben zöldet, frissességet hoztunk az életünkbe. Nekem például sikerült viszonylag népes etetőt üzemeltetnem egy kilencedik emeleti erkélyen, ahová főként tengelicék, zöldikék és csízek jártak. Szóval nem reménytelen.

Hogyan fotózzuk a madáretető madarait?

Ez egyre gyakrabban kérdés egyre többeknek. Ma már remek fényképezőgépeket találunk elérhető áron, nem kell milliókat költeni egy jó gépre. Úgynevezett bridge gépekkel olcsón, megdöbbentően jó minőségű képeket és videókat készíthetünk. Videókat például akár 4K minőségben is komolyabb befektetés nélkül.

Leshelyekről is sok anyagot találunk az interneten, de én első körben semmiképp sem javasolnék hatalmas idő és energia és pénzügyi befektetést igénylő földbe ásott leseket és efféléket, de még álcaruhákat sem. Madárfotózásra a legjobb otthon a madárbalkon, amit bárki elkészíthet 5 perc alatt nulla forintból, és ennél egy százezreket felemésztő külső les sem lesz sokkal jobb. A madárbalkonról az alábbi cikkben olvashattok:


Hajrá mindenkinek!


Kérlek, oszd meg ezt a cikket másokkal is! Köszönöm.


Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.   

még több madáretetés

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Tudod, miről híresült el a kék cinege?

A kék cinegék ügyessége, leleményessége meglepte a briteket is, habár kevés náció rajong olyan össznépi szinten a madarakért, mint épp a britek. Miután fény derült…

még több Kert és vadon

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

1 hozzászólás

  1. Remek útmutató!
    Kezdőknek különösen, de régi fanatikus madáretetőknek , min én is , még van mit megváltoztatni és megvalósítani. Esetemben főleg a szóróetetők vonatkozásában kaptam hasznos információkat. Köszönet érte!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük