A kertedben vonuló bogáncslepke eljuthat Dél-Amerikába is!
Nappali lepkéinket általában nem a vonulásuk miatt tartjuk érdekesnek – ellentétben a madarakkal –, de mi nem először írunk a vonulásukról. A birtokon is több vándorló lepkefaj él, nappali és éjjeli lepkék egyaránt. Mindkét csoportban találunk olyan fajokat, melyek a Szaharából érkeznek hozzánk, és akár oda vissza is térhetnek. Ilyen például a halálfejes szender, akivel eleddig még nem találkoztunk, de erősen reméljük, hogy még 2024 során találkozni fogunk vele is az éjjeli lepkészések során, hisz későn érkezik, leggyakrabban szeptember-október hónapban bukkan fel Magyarországon.
Később mindenképp írunk még róla is, és rokonáról, a szintén Afrika és Európa között ingázó folyófűszenderről is, de egyelőre maradjunk a gyakoribb nappali lepkéinknél, két okból is.
- A legtöbben velük találkozhatnak a kertekben,
- és ezeket a fajokat lehet felismerni a lekönnyebben.
A nappali „vándorlepkék” közül a három legismertebb faj (csoport):
- Atalanta-lepke
- Bogáncslepke
- Kéneslepkék
Utóbbiak valójában több fajt foglalnak magukban, és róluk már írtunk részletesen ITT.
Érdemes figyelni rájuk,
és megtanulni, hogyan különböztessük meg őket a szintén gyakori citromlepkétől, melyhez hasonlítanak kissé. Nálunk a birtokon nagyobb létszámban vonulókat általában ősszel, szeptember-októberben látunk.
A másik nagy vonuló az Atalanta-lepke, aki 2023 őszén is jelentős vonulást produkált napokon át, és erről be is számoltunk részletesen ITT.
Végül itt van a bogáncslepke.
Talán róla tudják a legtöbben, hogy vonul is. Szép és gyakori faj, bizalmas, könnyen jön lepkecsalira és nektárra. Nyugodt természetének hála viszonylag jól fényképezhető. Más a helyzet persze, amikor vonul, olyankor megállás nélkül halad át a területek felett, mi pedig csak sóvárogva követhetjük a szállongását.
Az egyik legszebb vonulással kapcsolatos emlékem is részint hozzájuk kötődik.
Életemben egyszer láttam olyat, hogy fecskék, denevérek és lepkék együtt vonultak fényes nappal, kitartóan, sokáig, ezrével a Balaton északi partvonalát követve. Erről a megfigyelésről szintén írtam már.
A bogáncslepke
azonban újabb teljesítménnyel döbbenti meg a nagyvilágot. Azt korábban is tudtuk, hogy képes Európából elvándorolni a Szahara alatti, szubszaharai övezetbe, ami egy rovartól meglepő teljesítmény. A legújabb kutatások viszont arról számolnak be, hogy ez még semmi:
A bogáncslepke képes átjutni az Atlanti-óceánon és képes elérni Dél-Amerika partjait!
Ez egészen valószínűtlennek hat.
Azt még elképzelheti az ember, hogy a bogáncslepke, mondjuk Spanyolhonból átrepüli a pár kilométeres Gibraltárt, és a túloldalon lassan tovább vándorolgat dél felé, épp úgy, amint azt Európában tette, virágról virágra, de az Atlanti-óceán roppant víztömege felett átkelni képtelenségnek hat.
A felvetés megszületése sem váratott véletlenül ilyen hosszan magára. Evidenciának vette mindenki – s joggal –, hogy egy lepke nem kelhet át az óceánon. A felfedezéshez némi véletlen is hozzájárult.
Gerard Talavera, egy barcelonai kutató az egyik nyáron
az Atlanti-óceán túloldalán, Francia Guyana strandjain pihente ki az év fáradalmait, ám arra lett figyelmes, hogy a strandon bogáncslepkék szállonganak. Messze Európától. Bogáncslepkék élnek Észak-Amerikában is, de Gerard Talaverában mégis felmerült a lehetőség, hogy ezek a lepkék nem az északamerikai bogáncslepkék, hanem az európaiak. Egyelőre nem sikerült adatot találnunk arra nézvést, hogy miért gondolt erre (talán alfaji különbségek vagy talán az időszak miatt?), de történt bárhogyan is, a megfigyelés vége az lett, hogy megvizsgáltak számos bogáncslepkét a Francia Guyana partjainál szállongó lepkék közül.
A megfigyelés hatására összeállt egy kutatócsoport, akik első lépésben azt vizsgálták, hogy az uralkodó széljárások kedvezhetnek-e a bogáncslepkék transzatlanti átkelésének. Miután úgy tűnt, hogy a szelek nagyon is jelentős segítséget jelenthetnek, két dolgot kellett tisztázni:
- Pontosan honnan származnak a befogott lepkék (hol fejlődtek ki, honnan indultak el)?
- Honnan rajtoltak el a transzatlanti útra?
A lepkék származási helyének tisztázására
izotópos vizsgálatokat végeztek, melyek kimutatták, hogy a Francia Guyana partjain felbukkanó bogáncslepkék eredetileg
- Írország
- Nagy-Britannia
- és Portugália
keleti partjain keltek ki a petéből, lettek hernyók, s aztán lepkék. Ám ezek a nyugateurópai tájakon kifejlődött lepkék még nem estek neki a nagy transzatlanti vállalkozásnak, hanem szabványos bogáncslepke-módi szerint először dél felé vándoroltak, s elérve a Gibraltári-szorost, átkeltek az afrikai oldalra, ahol tovább folytatva útjukat elértek a szubszaharai régióba, Szenegál és Gambia környékére.
Honnan tudják ezt?
A Francia Guyana partjain fogott lepkéken nemcsak izotópos vizsgálatokat végeztek el, hanem a lepkék „bundájába” tapadt finom polleneket is begyűjtötték és megvizsgálták. S lássunk csodát: a pollenek Közép-Afrikában, főként Szenegálban elterjedt virágos növények pollenjei voltak.
Vagyis az ír, angol, portugál bogáncslepkék először elvonultak Afrika szubszaharai régiójába, és ott a szelek segítségével indultak neki a transzatlanti útnak.
Az Atlanti-óceánon másként nem is kelhettek volna át, mivel a maguk erejéből „mindössze” 780 kilométert tudnak megtenni. Ekkora út az, ami után lemerülnek a tartalékaik. Csöndben jegyzem meg: ekkora távolság a bogáncslepkénél jóval nagyobb teherbírású, jóval nagyobb tartalékokkal dolgozó, s ráadásul jóval gyorsabb kistermetű énekesmadarakat is megterheli. Ekkora távot a madarak közül is csak kevesen tesznek meg egyhuzamban.
Elvileg akár a mi régiónkból is kijuthatnak bogáncslepkék
egészen az atlanti partokig, így akár a mi kertjeink lepkéiből is válhatnak efféle transzatlanti világjárók, bár ennek valószínűsége nagységrendekkel kisebb, mint egy angol lepke esetén. Bár azt is hozzá kell tenni rögtön, hogy amint a szél viszi át a bogáncslepkét Dél-Amerikába, a kontinensen belül megtett távok mértéke és iránya is jelentősen változhat az időjárás egyre vehemensebb változásai révén.
Nemcsak megdöbbentő, hogy egy oly könnyű kis lény, mint amilyen a bogáncslepke, milyen léptékű utakat tehet meg, de ezek a megfigyelések arra is felhívják a figyelmünket, hogy az éghajlat változásai milyen jelentős hatással lehetnek a fajok elterjedésére. Sok faj nem tud majd eljutni a megszokott helyekre, más fajok viszont eljuthatnak olyan messzeségekbe és irányokba is, ahová korábban soha.
Mi talán valamivel kevésbé lepődtünk meg a bogáncslepke nagy utazásain, hisz többször is írtunk már a szaharai övezet szeleinek és a délamerikai esőerdők kapcsolatáról, többek között ITT. A szaharai por mintegy nagy mennyiségben átszállított lombtrágya jelentősen járul hozzá, hogy a dél-amerikai esőerdők olyan burjánzók!
Azokat a légáramlatokat, melyek a szaharai port és a lepkéket is a hátukon hordozzák, az alábbi videóban meg is tekinthetjük. Ha összegezzük a szaharai por szállításával és a bogáncslepkék transzatlanti útjaival kapcsolatos kutatásokat, aligha esünk túlzásba, ha feltételezzük: számos más afrikai és európai rovarfaj rendszeres kapcsolatot „ápolhat” a távoli Dél-Amerikával.
Forrás: Nature
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több 5G és vadon
“Azt még elképzelheti az ember, hogy a bogáncslepke, mondjuk Spanyolhonból átrepüli a pár kilométeres Gibraltárt, és a túloldalon lassan tovább vándorolgat dél felé, épp úgy, amint azt Európában tette, virágról virágra, de az Atlanti-óceán roppant víztömege felett átkelni képtelenségnek hat.”
Én is ezt képzeltem, eddig…
Köszönöm ezt a remek posztot a csodás fotókkal.
Örömmel! 🙂