A legendás utazónak állít emléket idén a velencei karnevál

velencei karnevál

Elkezdődött a velencei karnevál


Színészek, artisták és mutatványosok utcai előadásai nyitották meg Velencében a február 13-ig tartó karnevált szombaton, amely idén a város szülöttjének, Marco Polónak állít emléket halála hétszázadik évfordulóján.

A világ egyik leglátogatottabb farsangjának nyitónapja az idén a holokauszt nemzetközi emléknapjára esett, ezért az igazi ünneplés csak vasárnap kezdődik a Rio di Cannareggio csatornáján szokásos vízi parádéval.

A látogatók már szombat kora reggeltől ellepték a velencei utcákat, tereket, ahol mutatványosok, artisták, színészek két héten át, naponta csaknem ezer rövidebb és hosszabb előadást mutatnak be. Évek óta úgynevezett “diffúz” karnevált tartanak a városban, vagyis nem kizárólag a Szent Márk téren és a történelmi városközpontban, hanem egyszerre számtalan helyszínen zajlanak a farsangi események, beleértve a lagúnák szigeteit és a szárazföld városait is. A húshagyó keddig tartó program a carnevale.venezia.it honlapon olvasható.

A vasárnap délelőtti vízi parádén színesen feldíszített gondolák, csónakok, hajók vonulnak fel karneváli jelmezesekkel. A menetet a hagyomány szerint egy hatalmas patkány vezeti, vagyis egy szürke patkányt ábrázoló csónak, amely végigsiklik a csatornákon, jelezve, ki is számít a város igazi urának. A patkány sorsa ismert: amint a vízi felvonulás a végéhez ér, a papírpatkány szétpukkan, és színes léggömbök, szalagok szállnak fel belőle.


Az idei karnevál a Kelet felé – Marco Polo csodálatos utazása címet kapta. A város a nagy utazó halálának 700. évfordulójáról emlékezik meg: a velencei születésű Marco Polo 1324 januárjában hunyt el.

A mostani lehet az utolsó karnevál, amelyen teljesen ingyenes a részvétel, mert áprilistól tervezik bevezetni a városba való fizetős belépést. A velencei karneválon rendkívüli tömegre kell készülni elsősorban a hétvégeken, a vasútállomástól előre megjelölt útvonalakra terelik majd a turistákat. A Szent Márk teret, ha az ott tartózkodók száma eléri a húszezret, ideiglenesen lezárják.

Forrás: MTI, kép: Unsplash

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.   

még több Olaszország

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

még több utazás

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Jöhetnek a gigakamionok?

Az EU módosítani készül a közúti tehergépjárművek tömegéről és méreteiről szóló irányelvet (96/53), ami lehetővé tenné a hagyományos kamionoknál nagyobb…Tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük