Tényleg annyira nyerő írónak lenni?

Tényleg annyira nyerő írónak lenni?


ITT arról hoztunk egy 5G-t (hírt), hogy még mindig rendkívül népszerű szakma a világban az íróság. Még mindig tömegek szeretnének írók lenni.

Ugyanakkor olyan író is van, aki civil létre vágyik. Sebastian Faulks brit író 2014-ben keltett nagy feltűnést azzal, hogy a Spectatornak írott cikkében közölte: 2015-ben célja, hogy állást találjon. Faulks szerint ő maga közel negyedszázadot azzal töltött, hogy egy padlásszobában a csupasz falat bámulta, ettől pedig – saját bevallása szerint – kicsit becsavarodott. Az író azt mondta,

olyan munkahelyre vágyik, ahol kollégák veszik körül, melynek a pletykák, az előléptetések, a közös ebédek részei, és ahol olyan fizetést kap kézhez, melyből már levonták az adót és a tb-t.

“Az idei évre tehát az a célom, hogy állást találjak. Könyvet még mindig írhatok éjszaka vagy hétvégén, ahogy annak idején tettem” – szögezte le az író.

Sok embert ismertem én is, aki író akart lenni. Gyanúsan sokat. De nem tudok olyanról, aki aztán valóban az lett. Szerencsés embernek érezhetem magam, hisz amint mondani szokták, azt csinálom, amit szeretek; amit a britek többséges is szeretne, de csak keveseknek adatik meg. Ám azért ez nem fenékig tejfel. Legalábbis nálunk nem.

Én meg olyan író szeretnék lenni, mint Sebastian Faulks, aki a padlásszobában töltött évei alatt feltehetően biztonságban volt.

Egy magyar szerző nincs biztonságban. Kicsi nyelv, kicsi piac.

Nem mintha például Márquez nem nélkülözött volna a pályája elején. Egyetemi éveinek idején, egy darabig szó szerint hajléktalan volt – de írt. Másfelől büszkén mondhatom, hogy az első könyvemért pontosan annyit kaptam, mint a világ egyik legvagyonosabb és legkeresettebb szerzője, Stephen King. Csak ő dollárban, én meg forintban. És ez rohadt nagy különbség.

Bárhogy van is, írónak lenni állati jó – főként akkor, ha az ember nem zárkózik be egy padlásszobába, s ablakai – külső-belső ablakai egyaránt – a vadonra, az égre néznek. Annyi mindent elképzeltem már, annyi mindent kipróbáltam – olyan munkahelyeket is, ahol a pletykák, áskálódások, előléptetések az élet részei – , hogy én ennek ellenkezőjére vágyom. Biztonságra és nyugalomra a “padlásszobában”.

Van itt valaki, akiben legalább egyszer az életben megfordult, hogy író lesz?


Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kérj tőlünk hírlevelet!

    Név*

    Email cím*


    Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!

    Támogass egy 15 éve ingyenes nonprofit portált és egy természetvédelmi rezervátumot!

    még több irodalom

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    111 éve született Weöres Sándor

    1913. június 22-én, Szombathelyen született Weöres Sándor, aki az egyik kedvenc költőm, de az is lehet, hogy a kedvencem, valójában sosem gondolkodtam még ezen…Tovább

    még több blog

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    4 hozzászólás

    1. Csak írj, Cen’ és oszd meg velünk! 😚

      1. Author

        Igyekszem, s hidd el, nagyon próbálkozom mostanság is, de ma is azzal küzdök, hogy nem tudom felvinni a pulzusomat 60-ig sem. Kurva fáradt vagyok, de azért szerkesztem az oldalt, amennyire tudom, meg aztán 1 hét múlva műtét, és belefogtam egy diétába is. Mindezt annak reményében, hogy előbb-utóbb akár még jobb pozíciót is elfoglalhatok, mint amiben az infarktus előtt voltam. Meglátjuk.

        1. A kávé sem segít, Cen’?
          Bízzunk abban, hogy eredményes lesz a próbálkozásod az újabb beavatkozás meg segíteni fog a dolgon, főleg, mert megnyugszol és nem lebeg a szemed előtt, hogy újra kórházba kell menned. addig azért ez elég frusztráló tud lenni.
          Vészeld át szerencsésen, szorítunk érted, a legjobbakat neked!

    2. Lassítót adtak Neked? A háziorvos nem szuperálta ki?
      Régebben írtam és fordítottam is pl. Shakespeare szonetteket, az én fantáziám szerint, nem törődve a szószerinti jelentéssel. Aztán oda adtam az egészet valakinek- szóval nyoma veszett, pedig jók lettek.Meg írtam vicces versikéket is, de író azért nem akartam lenni. Vannak jó történeteim-pl. majdnem beszálltam az egyik népszerű magyar írónő és( coach) egyik felhívásába- írd meg a saját könyved-…ám amikor azt mondta előtte első interjú meg ilyen hülyeségek akkor inkább azt gondoltam ezt nem nekem találták ki.
      Kedves Cen- született író vagy, azért légyszí ha visszavonulsz a padlásra írj is:-)))
      A legjobbakat a műtét előtt, alatt és után.

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük