Svájci nyugdíjasok perelték be a svájci kormányt a klímaváltozás miatt
Hat évnyi sikertelen hazai bírósági tárgyalás után a Nyugdíjasok Klímaklubjának több mint kétezer tagja az Emberi Jogok Európai Bíróságán is pert indított a svájci kormány ellen, mert úgy vélik, hogy a kormányzat éghajlatváltozás elleni politikája sérti az élethez és egészséghez való jogukat.
Ez az első eset, hogy a strasbourgi bíróságnak az éghajlatváltozás emberi jogokra gyakorolt hatásáról kell döntenie.
Svájcban a világátlagnál gyorsabban nő a hőmérséklet, és egyre gyakoribbak a hőhullámok. A főleg nőkből álló klímavédelmi csoport szerint az éghajlatváltozás veszélyezteti az emberi jogaikat, az egészségüket, sőt az életüket is, ez pedig orvosi leleteikkel igyekeznek alátámasztani, amit az ügyirathoz is csatoltak.
A csoport fő célkitűzése, hogy a bíróság kötelezze Bernt az üvegházhatású gázok kibocsátásának fokozottabb csökkentésére.
Az Európai Éghajlat- és Egészségügyi Megfigyelő Intézet (ECHO) előrejelzése szintén alátámasztja a panaszt, mert eszerint az átlaghőmérséklet várható emelkedése súlyos kockázatot jelent az egészségre, főként az időseknél.
Adataik szerint az elmúlt húsz évben harminc százalékkal nőtt a 65 évnél idősebbek esetében a hőséggel indokolható halálozások száma Európába.
Mint a klímavédők hozzátették, az éghajlatváltozás aránytalanul nagy mértékben érinti az időseket a szív- és érrendszeri, valamint a légzőszervi kockázatok miatt.
A svájci kormány nem fűzött megjegyzést az ügyhöz, azt azonban egyértelművé tette, hogy álláspontja szerint az éghajlatváltozás problémája nemcsak az idősebb nőket érinti.
Forrás: MTI, címlapkép: fehér ponyvákkal takarják le a Rhone-gleccsert, hogy lassítsák az olvadását, forrás: Patrick Robert Doyle/Unsplash
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Abban hiszek – és azt szeretném –, ha ezen a kérésen hamar túljutnál, és az oldal maga győzne meg arról, hogy érdemes ez a projekt a támogatásodra. Fontos a marketing, nem kétlem, de szeretném azt hinni, hogy az utóbbi 15 év a legjobb érv.