Reggelire rétisas, ebédre fekete gólya
kert & vadon
Soha annyiszor nem látogatott a birtok légterébe rétisas, mint 2023-ban. Egy éve tavasszal előfordult az is, hogy nemcsak átrepült egy öreg példány, hanem a birtokhatártól 24 méterre található tavacskán vadászott is, vélhetően 1-2 hétig rendszeresen, de legalábbis többször.
Erről írtam már ITT.
2024-ben
már januárban is észleltem egy fiatal madarat.
Másodszor 2024.03.21-én reggel került elő egy szokatlanul alacsonyan, 100 méteren átrepülő szintén fiatal madár (talán ugyanaz, aki januárban?), aki kelet felől érkezett a Kisrét fölé, és követve a domboldal lejtését, ereszkedésben siklott a Nagypatak völgyéig (ahol akkor épp álltam, és a patakparti odúkat figyeltem), hogy aztán sietősen, „öles” szárnycsapásokkal áthúzzon az égeres fölött, mint aki a következő emelkedő mögötti irtásokra tart.
Volt egy sajátos, ősi, sztyeppi, indiános érzület abban, hogy ezúttal nem alulról láttam, nem a magasban, hanem szemtől szemben, amint épp felém siklik ez a rettentő nagy sas-batár. Messziről látott engem (ennél jóval messzebbről is látott volna, akár kilométerekről is, hisz sasszeme van), a patak teljesen nyílt szakaszán álltam, de érdekes mód nem húzott feljebb vagy nem kanyarodott el, hanem mint aki épp hozzám tart, „telibe talált”.
Ha agyonütnek, akkor sem mondom meg,
mitől-miért, de az ilyen esetekben, amikor egy ekkora ragadozómadár face to face közelít, egyenesen felém, mindig elfog az érzés, hogy visszarepültem az időben, és egy történelem előtti nap reggelébe vitt vissza egy elkalibrált időgép.
Európa legnagyobb ragadozómadara
Gyakorlatilag épp fölöttem húzott át, rég nem láttam rétisast ennyire közelről (80-100 méter), mégsem sikerült igazán jó képet lőni róla, mert a fények nem kedveztek.
Nyilván, ha egy nagy vizes élőhely közelében élek, egy folyó partján, a Hortobágy vagy a Kis-Balaton közelében, nem kunszt, ha rétisas szállong az udvar felett, de itt azért még mindig ünnepnap, akárhányszor rétisas bukkan fel az égen.
Hát még ha a „kiadós reggeli” után az ebéd se kutya, mint inkább egy átvonuló fekete gólya.
A fekete gólya
ráadásul 2023-ban még új madárfaj volt, igaz akkor rögtön kétszer is előkerült (először az infarktusom napján).
A rétisasról továbbra is az a benyomásom, mint a korábbi megfigyelések során: inkább helybéli, környékbeli madárnak tűnt, a fekete gólya viszont le sem tagadhatta volna, hogy vonul. És mint oly sokszor a tavasszal vonuló madarak esetében, rettenetesen sietett. Semmi keringés, semmi termikelés, semmi tökölés: nyílegyenesen, tempósan tartott délkeletről északnyugat felé körülbelül 500 méter magasan.
Talán a délvidék, a Balkán, és Görögország irányából érkezett, hogy Csehországba vagy Németországba menjen. Mindenesetre annyira rövid időre bukkant fel az Angolkert fölött, hogy mindössze egyetlen fotót tudtam lőni róla. Mire beállítottam volna a gépet, hogy a kép jobb legyen, már el is húzott északnyugatra.
Soha rosszabb napokat.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Borítókép: Pixabay
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több “Kert és vadon”
“Cen”Nagyon csodállak,ennyi mindent csinálsz.Nagyon köszönöm az írásokat, a képeket.Ez rengeteg munka és idő,de ezt csak szeretettel lehet csinálni.Gratulálok,sok sikert,és főleg jó egészséget kívánok.
Annyi minden történik a birtokodon, hogyan is lehetne minden kép annyira tökéletes(sztem az), amilyennek Te szeretnéd🥰.
Így csak te írhatod le, Cen’, azt az érzületet, amikor szemtől szembe repül veled egy rétisas, te ott állsz, védtelenül…