Magyar jelölt is van az Oscar-díjra

Oscar-jelöltek

Ők az idei Oscar-jelöltek


Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) kedden a Los Angeles-i Samuel Goldwyn Színházban hozta nyilvánosságra az Oscar-jelöléseket. A több mint húsz filmes kategória jelöltjeit a Jokerből ismert Zazie Beetz és Jack Quaid, Az éhezők viadala sztárja olvasta fel. Az eseményt a filmakadémia élőben streamelte a honlapján és az ABC televízió reggeli műsora is közvetítette.


A jelölésekről az amerikai filmakadémia csaknem tizenegyezer fős tagsága döntött szavazással. Idén a szavazattal rendelkező tagok rekordszámú, kilencvenhárom országból küldték be voksaikat. A legjobb film kategória jelöltjeiről az egész tagság szavazott, a többi kategóriában az illető ágazatokhoz tartozó tagok voksoltak.

A legtöbb jelölést Christopher Nolan Oppenheimer című filmje kapta, szám szerint tizenhármat. A látványtervezői kategóriában pedig ismét van magyar jelölt: Mihalek Zsuzsa is esélyes a díjra a Szegény párák című brit-ír fekete humorú sci-fi-vígjátékért, amelyet Jórgosz Lánthimosz rendezett és Magyarországon forgattak. A forgatókönyvet a skót író Alasdair Gray 1992-es, Poor Things című regénye alapján Tony McNamara készítette, a történet a Frankenstein posztmodern feldolgozása. A főbb szerepekben Emma Stone, Mark Ruffalo és Willem Dafoe látható.


A filmet egyébként a legjobb film kategóriájában is jelölték, ahol a további jelöltek:

A legjobb film

American fiction (Amerikai fikció)
Egy zuhanás anatómiája (Anatomy of a fall)
Barbie
Téli szünet (The Holdovers)
Megfojtott virágok (Killers of the flower moon)
Maestro
Oppenheimer
Előző életek (Past lives)
Szegény párák
Érdekvédelmi terület (The zone of interest)


A legjobb színész

Bradley Cooper – Maestro
Colman Domingo – Rustin
Paul Giamatti – Téli szünet
Cillian Murphy – Oppenheimer
Jeffrey Wright – American fiction


A legjobb színésznő

Annette Bening – Nyad
Lily Gladstone – Megfojtott virágok
Sandra Huller – Egy zuhanás anatómiája
Carey Mulligan – Maestro
Emma Stone – Szegény párák


A legjobb női mellékszereplő

Emily Blunt – Oppenheimer
Danielle Brooks – The color purple (A lila szín)
Amerika Ferrera – Barbie
Jodie Foster – Nyad
Da’Vine Joy Randolph – Téli szünet

A legjobb férfi mellékszereplő

Sterling K Brown – American fiction
Robert De Niro – Megfojtott virágok
Robert Downey Jr – Oppenheimer
Ryan Gosling – Barbie
Mark Ruffalo – Szegény párák


A legjobb rendező

Egy zuhanás anatómiája – Justine Triet
Megfojtott virágok – Martin Scorsese
Oppenheimer – Christopher Nolan
Szegény párák – Yorgos Lanthimos
Érdekvédelmi terület – Jonathan Glazer

A legjobb adaptált forgatókönyv

American fiction
Barbie
Oppenheimer
Szegény párák
Érdekvédelmi terület


A legjobb eredeti forgatókönyv

Egy zuhanás anatómiája
Téli szünet
Maestro
May December
Előző életek

A legjobb eredeti dal

The Fire Inside – Flamin’ Hot: Egy pikáns sikertörténet
I’m Just Ken – Barbie
It Never Went Away – American Symphony
Wahzhazhe (Egy dal a népemnek) – Megfojtott virágok
What Was I Made For? – Barbie


A legjobb eredeti filmzene

American Fiction
Indiana Jones és a sors tárcsája
Megfojtott virágok
Oppenheimer
Szegény párák

A legjobb idegen nyelvű film

Én vagyok a kapitány – Olaszország
A tanári szoba – Németország
Tökéletes napok – Japán
A hó társadalma – Spanyolország
Érdekvédelmi terület – Nagy-Britannia


A legjobb animációs film

A fiú és a szürke gém
Elemi
Nimona
Robotálmok
Pókember: A pókverzumon át


A legjobb dokumentumfilm

Bobi Wine: The People’s President
The Eternal Memory
Négy nővér
To Kill a Tiger
20 Days in Mariupol


A legjobb rövid dokumentumfilm

The ABCs of Book Banning
The Barber of Little Rock
Island In Between
Az utolsó hangszerjavító műhely
Nǎi Nai & Wài Pó

A legjobb élő szereplős rövidfilm

The After
Invincible
Knight of Fortune
Red, White and Blue
Henry Sugar csodálatos története


A legjobb animációs rövidfilm

Letter to a Pig
Ninety-five Senses
Our Uniform
Pachyderme
War is over! John és Yoko zenéje alapján

A 96. Oscar-díjat március 10-én, Los Angelesben adják át.

Forrás: MTI, BBC, kép: Unsplash

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.   

még több Oscar-díj

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Oscar-díj 2024 | Íme, a nyertesek!

Az Oppenheimer kapta a legjobb film díját a helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben megrendezett 96. Oscar-gálán, amelyen Mihalek Zsuzsa…Tovább

Oscart kapnak majd a szereplőválogatók is

Az Amerikai Filmtudományi és Filmművészeti Akadémia (AMPAS) csütörtökön hozta nyilvánosságra, hogy új díjkategóriát vezet be 2026-tól. A legjobb szereplőválogatókat…Tovább

még több film

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Éjféli gyors Lisszabonba | Kritika

Ha a forradalmi helyzetben élő fiatalok sorsát nézzük, úgy tűnhet, valóban kalandos életet éltek; végeredményét tekintve azonban ezek az életek vajmi kevéssé…Tovább

A bostoni fojtogató | Kritika

Mivel Keira Knightley-t én még rossz filmben nem láttam, gondoltam, hogy ez sem lesz rossz, de amúgyis nagyon érdekelnek a bűnügyek. Nos, a film tényleg…

12 hozzászólás

  1. Láttam a Nyad.t, az Oppenheimert, a Maestrot és az Előző életeket- mindegyik szuper, nálam a befutó színész Jodie Foster ,Anette Bening, Bradley Cooper. Cillian Murphy is jó de nála sokkal jobb Robert Downey Jr. . A Megfojtott virágokat nem bírtam végig nézni, pocsék. Vadászom az Egy zuhanás anatómiája című filmre.

    1. Author

      Ó, nagyon felkészült vagy, én most kezdem majd pótolgatni a lemaradásokat. 🙂 Az Előző életekre vagyok különösen kíváncsi, és én is a zuhanás anatómiájára. Illetve kacérkodom a Megfojtott virágokkal. Először nem akartam megnézni, mert túl tragikusnak tűnt a téma, de ezek szerint maga a film is rossz? Megkérdezhetem, hogy miért nem tetszett? Három és fél óra, ha jól látom, elég sok idő..

      1. Lassú vontatott az elején nem történik semmi. Leonardo Di Caprio amiben benne van az mindig érdekes, de most valahogy nekem nem jött be. Ha lett volna türelmem végig nézni, talán más lenne a véleményem. Biztosan jó a film amúgy mert akkor miért jelölték volna? A női főszereplő Lily Gladstone meg már díjat is kapott.

        1. Author

          Köszi! Manapság ez olyan nagy divat, hogy húzzunk el mindent, ameddig lehet. Egyre hosszabbak a filmek, megcsinálnak sorozatként egy másfél órás tartalmat. Biztos így többet lehet kaszálni vele. De ez visszaélés a néző idejével. Mint amikor látszik egy cikken, hogy karakterre fizetik az újságírót, és elhúzza a bevezetőt, löki a semmitmondó sódert bekezdéseken keresztül.

  2. Volt szerencsém látni az Oppenheimert, a Maestrot, egyetértek Lívia a férfi színészeket illetően, a férfi mellékszereplő kategóriában nagyágyuk vannak: de Niro, Mark Ruffalo, Robert Downey Jr., mindegyik imádni való.
    Majd meglátjuk…
    Emlékeztek a tavalyi Oscar nyertes filmre? Kb. 20 percet bírtam belőle, már a címére sem emlékszem. 🙂

    1. Author

      Te is nagyon képben vagy. 🙂 Most már én is egyre kíváncsibb vagyok. Uhh, hogy is felejthetnénk el azt a tavalyi “csodát”. 😅

      1. Nekem sikerült, nemhiába, ez a szelektív memória. Kár, hogy időnként olyat is kiszelektál, amit jó lenne, ha megtartana. 🙂
        Dehogy vagyok képben! Ezt a két filmet láttam, igaz, megérte.

        1. Author

          Szerintem semmit nem vesztettél, ha nem emlékszel arra a tavalyi filmre. 🙂

  3. Filmnézés ON:-)))) tegnap megnéztem a “Téli szünet”-t , húúú nagyon nagyon jó. A férfi főszereplő egészen rendkívüli.

      1. Filmkunyhó a filmek otthona – van egy ilyen FB csoport, ott. Ma pedig láttam a “Egy zuhanás anatómiája”-t, mindent visz, a legjobb az összes film között. Ezt is a filmkunyhós oldalon találtam.

        1. Author

          Hú, köszi az infókat és az ajánlót, rákeresek a csopira!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük