Optikai tuning és smink – embernél és szarvasoknál - Cenweb

Optikai tuning és smink – embernél és szarvasoknál

Az ember – bármennyire is szereti önmagát babusgatni – jóval kevesebb dolgot talált fel, mint ahogy azt hiszi. Jó ideig szorgosan gyűjtöttem az „állati” példákat, például az űrsikló kerámiabevonatát a cápabőrről „mintázták”, a legelemibb emberi találmányok mindegyike jóval az ember megjelenése előtt már jelen volt a természetben, a keréktől kezdve a csapágygolyóig, az olyan evidenciákról nem szólva, hogy

a repülés terén mind a mai napig nem értük el azt a szintet, amit egy vándorsólyom vagy egy házi légy.

Ebben a sorban kevésbé jelentős, de érdekes találmány az optikai tuning. A péntek-szombat esténként benzinkutak környékén a motorokat és golfokat túráztató szétgyúrt, szétzselézett srácok autóin gyakran az optikai tuning dominál, néha szánalmasan régi és lerobbant kocsikon is olyan felni villog, mintha a verda legalábbis egy szérián kívüli Ferrari volna.

Ezekben a hetekben – ha az optikai tuning tanulmányozására vágynék – nem kell kimenni a benzinkutakhoz, elég felülni a lesre, és figyelni az erdőszélben grasszáló szarvasbikákat.

A bőgés most ér abba a fázisba, hogy komoly verekedésekre is sor kerül, ám a legerősebb bikák sem „gyúrnak” bunyóra. A gímszarvas nem olyan pszichotikus lény, mint amilyen sok ember, tökéletesen tisztában van a céljával: a lehető legtöbb tehenet akarja összegyűjteni (merthogy a gíméknél poligámia van) a legcsekélyebb erőfeszítéssel. A lehető legtöbb utód nemzése a cél, nem pedig a bunyó. Ha két bika találkozik, gyakran elég egymás alkatát felmérniük, és tiszta sor, ki a nyerő. Ilyenkor nincs összecsapás. A gyengébb elballag. Mivel ezen a ponton vizuálisan dőlnek el a dolgok, a legnagyobb bikák is próbálnak erőteljesebbnek tűnni, mint amilyenek valójában. A legfontosabb a fegyver: az agancs. Minél ágas-bogasabb, minél vastagabb-masszívabb, annál inkább legyőzhetetlennek ítélik a viselőjét. Épp ezért a bikák „sminkelik” magukat, pontosabban a koronájukat. Erre két módszert alkalmaznak.

Először leballagnak egy dagonyához és megforgatják az agancsot a sárban. Majd hagyják, hogy rászáradjon. Aztán megismétlik. Így az agancs néha kétszer nagyobbnak tűnik, mint amilyen valójában. Másodszor olyan helyeket keresnek, ahol sok a kúszó, indás növény, s ezekben a bozótokban megforgatják az agancsukat, hogy arra a lehető legtöbb inda, szár, folyondár tekeredjen. Így aztán gyakran látni olyan bikákat, akik a fél erdőt cipelik az agancsukon, olyan sárosak és csapzottak, mint akik épp egy öldöklésből jönnek, és mindehhez persze hozzátársul – amikor már nagyon belemelegedtek a nászba –, hogy néha csakugyan vérben forgó szemmel barangolnak a vidéken.

Mi más ez, ha nem optikai tuning?

Más kérdés, hogy az ember esetében gyakran a tuning is elég a „sikerhez”. Könnyebben téveszt meg minket a blöff. A szarvasok valamivel józanabbak. Segít a látvány feltupírozása, de ha nem áll mögötte egy életerős, elszánt szarvas, semmire sem jó.

Épp ahogy nálunk. Ami a szarvasnak a sár és bozót „pakolás”, a férfiaknak az az optikai tuning, a nőknek a smink. De ne feledjük: az optikai tuningtól nem leszünk erősebbek, és talán a sminktől sem leszünk szebbek.