Odavannak a finnek a szabályosan közlekedő hattyúcsaládért

hattyú finnország

Odavannak a finnek a szabályosan közlekedő hattyúcsaládért


Egy hattyúcsalád valódi hírnévre tett szert a Helsinkitől mintegy ötven kilométerre fekvő Jokelában, miután egy helyi fotós, Jukka Pihlainen megörökítette, ahogy a közlekedési szabályokat tiszteletben tartva átkelnek a zebrán.

Pihlainen már évek óta fotózza a környék hattyúit, de az egyik család viselkedése különösen felkeltette a figyelmét.

Mint mondja, a madarak a település négy tava között vándorolnak, két-három naponta váltva helyszínt, így gyakran látni őket a városközpontban sétálgatni.


Ez a videó még tavaly készült

A családnak a nyár elején még hat fiókája volt, de mint Pihlainen elmondta, az egyiket egy ragadozó vitte el, egy másikat pedig rossz egészségi állapota miatt állatklinikára vittek.

Jokela központjában egyébként már több mint egy évtizede megszokott látványt nyújtanak a hattyúk, és Pihlainen szerint valószínűleg a videóin látható felnőttek közül legalább az egyiket már a korábbi években is megfigyelték az utakon. A jelenség népszerűségét mutatja, hogy a város lakói Facebook-oldalt is létrehoztak a hattyúknak.

Forrás: Yle, kép: Juho Luomala/Unsplash

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kérj tőlünk hírlevelet!

    Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legfontosabb cikkekről!

    Név*

    Email cím*


    Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!

    Támogass egy 15 éve ingyenes nonprofit portált és egy természetvédelmi rezervátumot!

    még több hattyú

    No items were found matching your selection.

    még több Finnország

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    Extrém hideggel küzd Észak-Európa

    Finnországban és Svédországban a mostani tél eddigi legalacsonyabb hőmérsékletét mérték kedden, amikor mínusz 40 Celsius-fokig zuhantak a higanyszálak…Tovább

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük