Odavannak a finnek a szabályosan közlekedő hattyúcsaládért

hattyú finnország

Odavannak a finnek a szabályosan közlekedő hattyúcsaládért


Egy hattyúcsalád valódi hírnévre tett szert a Helsinkitől mintegy ötven kilométerre fekvő Jokelában, miután egy helyi fotós, Jukka Pihlainen megörökítette, ahogy a közlekedési szabályokat tiszteletben tartva átkelnek a zebrán.

Pihlainen már évek óta fotózza a környék hattyúit, de az egyik család viselkedése különösen felkeltette a figyelmét.

Mint mondja, a madarak a település négy tava között vándorolnak, két-három naponta váltva helyszínt, így gyakran látni őket a városközpontban sétálgatni.


Ez a videó még tavaly készült

A családnak a nyár elején még hat fiókája volt, de mint Pihlainen elmondta, az egyiket egy ragadozó vitte el, egy másikat pedig rossz egészségi állapota miatt állatklinikára vittek.

Jokela központjában egyébként már több mint egy évtizede megszokott látványt nyújtanak a hattyúk, és Pihlainen szerint valószínűleg a videóin látható felnőttek közül legalább az egyiket már a korábbi években is megfigyelték az utakon. A jelenség népszerűségét mutatja, hogy a város lakói Facebook-oldalt is létrehoztak a hattyúknak.

Forrás: Yle, kép: Juho Luomala/Unsplash

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kérj tőlünk hírlevelet!

    Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legfontosabb cikkekről!

    Név*

    Email cím*


    Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!

    Támogass egy 15 éve ingyenes nonprofit portált és egy természetvédelmi rezervátumot!

    még több hattyú

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    Küzd, mint hattyú a jégen

    Nézzétek ezt a bütykös hattyút, aki erősen küzdött a partmenti vékony jégen. Ezen boldogulnak a legnehezebben, hisz nem tartja meg őket…Tovább

    még több Finnország

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    Finn időjárás | Ötven fokos hőingás

    A hónap Finnország déli régióiban is szokatlanul melegnek indult, de április második fele az ország számos pontjára extrém hideget vitt, és a déli partvidék kivételével…Tovább

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük