Megvan a 2023-as Év fája!
5322 szavazattal a szekszárdi Remete-kápolna kertjében álló házi berkenye nyerte el idén az Év Fája címet az Ökotárs Alapítvány által online megrendezett voksoláson, amelyre összesen 12 762 közönségszavazat érkezett.
“A fa környezetét átjárja a szakralitás, ami eredendően a közelében fakadó forrásnak köszönhető. A népies nevén Remete-csurgó a 19. századi térképeken Mária-kút (Maria Bründl) néven szerepel. Jó ízű vizét ma is isszák. Mellé épült 1751 és 1757 között a barokk Remete-kápolna”
– írják a szervezők.
A hajdan nagyon népszerű házi berkenye (Sorbus domestica), amely akár három-négyszáz évig is él, ma már ritkaságnak számít, ezért természetvédelmi oltalom alatt áll. A 2010 óta minden évben megszervezett versenyre idén huszonegy fát jelöltek, majd a szakmai zsűri választotta ki a kilenc döntőst.
Az Év fája egy speciális kezelést nyert, az Országos Erdészeti Egyesület különdíjasa pedig, az újtikosi “Százéves” fűzfa, az OEE ajándékcsomagját kapta.
A különdíjas fűzfa Hajdú-Bihar vármegye legészakibb csücskében, a hajdúnánási járásban található, Újtikos község Hunyadi utca mögötti ligetében, amely valamikor a Tisza egy ága volt, de arról levált vagy leválasztották.
A “dimbes-dombos”, pici tavakkal tarkított terület mindig megmozgatta a falusi gyerekek fantáziáját. Sok generáció mászta az öreg fűzfát, töltötte a gyerekkori nyarak nagy részét az árnyékában.
A zsűri döntése alapján a 2023-as Hős fa címet a győrszentiváni tölgyes kapta. Az indoklás szerint a tölgyek és az általuk őrzött homokvidék sétáló családokat és kerékpárosokat vonzanak egész évben, a kis tisztás pihenésre, játékra csábít. A helyi általános iskola tanösvényen mutatja be a terület értékeit, 2022-ben a tölgyest helyi jelentőségű, védett természeti területté nyilvánították.
A teljes sorrend itt található.
Forrás: MTI, képek: Év Fája/Facebook
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Támogass egy 15 éve ingyenes nonprofit portált és egy természetvédelmi rezervátumot!