Megtettük, elértük, átléptük, megírjuk

Hétfő van, hideg, borús, mérsékelten szeles idő. De nincs ezzel baj, a hétvégén a bőröm kapott egy rezes, matrózárnyalatot, volt, ahol meg is égtem, és mintha a birtok forradalmi hétvégéjére szabta volna a sors a forrongó, harminc fokos, hőségben vibráló, sokszor tikkasztó, de pezsgő és mozgalmas május elejét, miután tegnap, azaz 2025.05.04-én végeztünk az árasztósáncok felhúzásának második ütemével (egy ütem még hátra van), és ezzel átléptünk egy határt, elértünk egy olyan minőséget, ahol már lehetségessé válik a gázlóink, a duzzasztott patakszakaszok (és ebihalaink tízezreinek) védelme, sőt: jelentősebb területek árasztása is bőséges csapadék esetén, szóval, miután tegnap délelőtt elértük ezt a forradalmi határvonalat, mára elcsöndesült az idő.
Mások számára épp a hétfő az, amikor újra nekiveselkednek a tennivalóknak, amikor ismét be kell menni az iskolába, a munkahelyre, a hivatalba, intézkedni, dolgozni, tenni-venni ezt meg azt, de nálunk most épp hétfőre csendesült el minden, az időjárás is a tegnap szélviharok és szakadó eső után. Épp ma délelőtt kapunk egy rövid feloldozást, mielőtt ismét belevetnénk magunkat akár nagyobb léptékű munkálatokba is.
A hosszú hétvégén szinte semmi időm nem jutott írásra, a Cenwebre se, jobbára Mara rakott híreket, épp ezért most, némi szusszanást követően csak az jöhet, hogy megírom azt a körülbelül 20-25 posztot, ami elmaradt. Odettékről, a házi rozsdafarkú-párunkról, új emlősfajunkról, új lepkefajainkról (igen, újabbak vannak!), az új sáncokról, a gyurgyalagfal fejlesztéséről, az új mézelő zónákról, arról, hogy először öntözünk is mézelő zónákat, egy meghökkentő széncinegéről, aki 8 fészekben költ egyszerre (!), szenzációs új adatunkról egy gőtéről, az Angolkertről, amire rá se lehet ismerni… és sok-sok elmaradt érdekességről. És persze mindent mutatunk fotókon és videókon.
Jól aludtam az éjjel, nyitott ablaknál, friss és hűvös levegőben, ébredés után rögtön elmosogattam a konyhában és elpakoltam a pultról. Kávé után felöltözöm melegen, mert ma kimondottan hűvös van, húzom a csizmát, elmegyek terepszemlére és varsaellenőrzésre, aztán feljövök a Nagyberekből, rendet rakok a dolgozószobámban és az íróasztalon is, mert itt kitört a káosz, jegyzetek, könyvek, fecskefészkek, virágmagok, s mindenféle egyebek indokolatlanul nagy tömegben… Aztán nagy levegő, és ahogyan az már lassan megszokott, írom a „Kert és vadon” rovat posztjait szépen sorban, egyiket a másik után, jó sokat.
Mert amikor csizmát húzunk, az még mindig hétmérföldlépő csizma.
Maradj velünk, hamarosan öntjük a híreket. Gyere vissza!
Borítókép: Centauri
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több blog










































Már azt hittem én itt a hosszú hétvégén magamban beszélek, sem az Editek, sem Ibolya nem reflektáltak. Mara bedobott egy celebes cikket a királyi csemetéről- bevallom én nem igazán követem őket, a Harry könyvét sem olvastam, leragadtam Diana hercegnőnél, a róla szóló filmet is láttam anno, meg a könyv is megvolt (ajándék lett az is).
Nagyon örülök a szép eredményeknek és alig várom, hogy lássam is.