Madármentés a Hortobágyon

Madármentés a Hortobágyon

---

Sokszor említettem már, hogy régebben rendszeresen gyógyítottam sérült, többnyire áramrázott madarakat, leginkább ölyveket és gólyákat. A madarak gyógyítása egy vörös vércsével kezdődött gyermekkoromban, amikor az egyik módszeresen bejárt mezőgazdasági területről hoztam be áramütött vörös vércsét.

Később is sokszor találtam sérült madarakat, de amikor már felnőttfejjel gyógyítottam, sok madarat hoztak hozzám mások is. Rendszeressé vált például, hogy

a legközelebbi állatkórház is hozzám irányította a vadmadarakat,

egyrészt mert a madarak gyógyítása sok szempontból nehezebb, mint az emlősöké, másrészt kapóra jött, hogy nem kell „tárolni”, istápolni, etetni és itatni a madarakat, ezt a feladatot kiszervezhetik egy magamfajta futóbolondnak.

Minthogy gyakran volt szó védett, sőt fokozottan védett fajokról (ilyen a fehér gólya is) igen hamar engedéllyel, a nemzeti parkkal együttműködve pátyolgattam sérült jószágokat. Ezek a régi szép idők tértek vissza szinte azonnal, amikor 2023. október 17-én megérkeztünk a Hortobágyra.

---

Elsősorban a darvak miatt

vettük célba Európa legnagyobb összefüggő füves területét, így az útvonalterv is a nagyobb darucsapatok kereséséről szólt. Ebben igen hatékonyak voltunk, ahogy azt ITT megírtam és videóban is megmutattam már.

A megérkezésünket követő 10 percben meglett az első csodaszép darucsapat.

---

Miután Tiszafüred határától nem messze belebotlottunk a darvakba, a 33-ason haladva a puszta mélyébe, már csak kevés darut láttunk, a pusztákon meg egy idő után egyet sem. Ez nem meglepő, hisz a daru napközben elsősorban nem a pusztát keresi, mint inkább a kukoricaföldeket. Fontos tudatosítani ezt is:

az évről évre emelkedő daruszám nem csupán a szigorúan védett pusztáknak, a lecsapolt halastómedreknek (éjszakázóhelyeknek) köszönhető, hanem a mezőgazdasági termelésnek is.

Hamar eljutottunk Hortobágy faluig, de a Tourinform irodája, ahol belépő kártyákat lehet venni, már bezárt, amúgy sem lett volna értelme megvenni arra a pár órára. Akkor még nem tudtuk, de a kisvasút sem működik az idén. Korábban ugyanis kisvasúttal is be lehetett menni az öreg halastavak leghátsó, legészakibb tagjához, a Kondáshoz.

A Kondás hagyományosan a daru legnagyobb éjszakázó helye.

Minthogy esélyünk sem volt oda bejutni, a korábbi évek-évtizedek tapasztalataiból kiindulva az volt a terv, hogy megkerüljük az öreg halastavakat, és északról figyeljük meg a berepülő darvak útvonalát. A darvak járása sokat változhat évenként is, többek között épp azért, mert a környező mezőgazdasági területeken se mindig ugyanazt termesztik, így tehát a táplálékforrások helyzete is változik.

---

Azokban az években, amikor a Hortobágyon daruvonuláson jártam, általában a Hortobágytól északra voltak a jelentősebb kukoricaföldek, így a Kondásra is északról húztak be a legtöbben. Az volt a koncepcióm, hogy ez talán 2023-ban is így van, ezért, ha északon beállunk a Balmazújvárost Tiszacsegével összekötő útra, nagyjából a halastavak fölött – ahol épp a fenti okból egy madármegfigyelési pont is van –, akkor már az első napon részünk lehet akár egy jelentősebb húzásban is.

Visszasuhantunk tehát a 33-ason egészen a Derzsi-tavakig.

---

Itt közbe kell vetnem, hogy amikor azt írom: Derzsi-tavak, Gyökérkúti-halastavak, Ohat, Pentezug, Szelencés, és a többi, az én elmémben ezek a nevek úgy csengenek és bongnak, mint a csodák birodalmának nevei. Hosszú évekig, gyerekfejjel csak olvastam ezekről a helyekről, az akkor egyetlen forrásban, a Madártani Tájékoztatóban, ami ezektől a hortobágyi helynevektől hemzsegett folyton. A legcsodásabb megfigyelések szinte mindig ezekhez a helynevekhez kapcsolódtak, és sokszor Dr. Kovács Gábor nevéhez.

De vissza a 33-as útra,

ami nekem olyan, mint az amerikaiaknak a 66-os. Írásaimban is feltűnik néha (például A 33-as bokacsontja című elbeszélésemben). A Derzsi-tavakhoz felkanyarodtunk Ohat felé, de alig mentünk két kilométert, a Derzsi-tavak és a Gyökérkúti-halastavak közé érve jókora sirályt láttunk az út jobb oldalán. Első pillantásra is látszott, hogy röpképtelen madár. Amint felbukkantunk a kanyarban, rögtön szaladni kezdett, és erősen lógatta a jobb szárnyát. Kicsit közelebb hajtva megálltam, kiugrottam a kocsiból és „üldözőbe vettem”, hogy elérjem még mielőtt beveti magát a nádba.

Ott ugyanis már nem biztos, hogy megtalálom. Előfordulhat, hogy épp a nádon akad fenn annyira, hogy könnyű szerrel megfoghatom, de ha a nád ritkásabb, vagy utat, ösvényt talál magának, akkor eltűnhet a sűrűben örökre, és esély sem marad a gyógyítására. Egy ideig futott előttem, de amikor látta, hogy hamarosan utolérem, inkább földre vetette magát, én pedig felkaptam.

---

Nem a Magyarországon mindenütt jelenlévő dankasirályról van szó, hanem egy nagytermetű, „tengeri sirályról”. A befogott példány leginkább fiatal sztyeppi sirálynak tűnt. A nagy sirályok határozása nem egyszerű feladat, és a taxonómusok is sokat variálgatnak azon, ki számít fajnak, alfajnak, vagy egyiknek sem, ezért most ezt a kérdést hagyjuk is.

Madarunk nagy valószínűséggel sztyeppi sirály, melynek egyetlen magyarországi telepe a Hortobágyon található.

---

Szerencsére a váltásruhákat egy papírdobozba raktam (bőröndöt sosem használtam még, általában házizsákba pakolok el mindent), így miután a ruhákat kidobáltam, máris volt egy üres, tágas papírdoboz a sirálynak. Miután a sirályt elpakoltam, a dobozt lefedtem és körbe bugyoláltam egy sötét esőkabáttal, folytattuk az utat Ohat felé, bár alig maradt már arra esélyünk, hogy időben érjünk fel a balmazújvárosi útra.

Ohat megintcsak legendás hely,

az Ohati-erdő méginkább, mint a kék vércsék költőhelye, de tempósan haladtunk, azaz haladtunk volna, ha Ohat után, az út bal oldalán, a Csórés nevű részen nem pillantunk meg újabb darucsapatot. Muszáj volt megállni, végtére is darukat kerestünk. Körülbelül 500 daru volt a földeken, de további 300-400 madár jött-ment a légkörben.

A nap már lenyugodott, így sietnünk kellett volna, de azért próbáltunk fotózni és videózni, és persze gyönyörködtünk a krúgatásban. A második megállás újabb késlekedést jelentett, de még nem adtuk fel. Tovább haladtunk Telekházának, ott jobbra kanyarodva megindultunk Tiszacsege felé, de körülbelül az Ohati-erdő vonalában újabb madár csetlett-botlott az út jobb szélén, ezúttal egy fiatal vetési varjú. Ismét megálltam, de mivel a varjú valamivel jobban repült, kétszer is nekiveselkedtem a befogásnak.

---

Első körben papucsban szaladtam utána,

de erre semmi perc alatt bevetette magát a ligetbe, a ligetet azonban vízzel teli árok választotta el az úttól. Vissza a kocsihoz, papucs le, csizma fel, és berongyoltam a ligetbe abban a reményben, hogy a sűrűben megtalálom még a varjút, ő pedig fennakad majd valahol a bozótban. Így is lett.

Miután a varjút is felszedtük, tényleg úgy éreztem magam, mint a régi szép madármentős években, amikor minden sérült madár megtalált, és tényleg lépten nyomon botlottam megmentésre váró jószágokba, s járt nálam minden az északi búvártól az épületbontás miatt elárvult 200 „darab” molnárfecskefiókáig.

A varjú felszedése után tovább haladtunk még egy ideig, de mivel sötétedett már, ráadásul darvakat sem észleltünk a légtérben, Tiszacsegét elérve a falutáblánál visszafordultunk, hogy inkább mihamarabb nyugovóra helyezhessük a madarakat, minthogy aznap már nem vihettük őket sehová.

Poroszlón volt szállásunk, vendéglátóinktól kértünk még egy dobozt a varjú számára, aztán mindkét madarat elszállásoltuk egy sötét garázsban, azzal, hogy másnap egyből a madárkórházba szállítom őket.

2023.10.18-án reggel épségben, viszonylag jó erőben találtam mindkét jószágot, kocsiba raktam őket és irány Hortobágy falu és a madárkórház. Erről rövid vidit is készítettem.

---

Nem sokkal nyitás után értem oda, a madarakat leadtam, és feljegyeztem mindkettőjük kórlapjának számát is, így később érdeklődhetek a hogylétük és a sorsuk felől. Így esett, hogy a nagy hortobágyi kiruccanás madármentéssel kezdődött, s csak mindezek után vághattam bele egy komolyabb barangolásba.

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!

---

még több madár

még több blog

Keresés

Írd be, mi érdekelne még!