Madarak és fák napja: a madárvédelem kezdetei
Chernel István ornitológus,
a hazai madártan egyik úttörője, a madárodúk, madáretetők és a síszaknyelv meghonosítója 1902-ben részben amerikai mintára, részben pedig az abban az évben aláírt első európai madárvédelmi egyezmény által inspirálva szervezte meg az első madarak és fák napját az országban, ami Apponyi Albert vallási- és közoktatásügyi miniszter jóvoltából 1906-ban már az iskolai tantervbe is bekerült.
Attól kezdve az első világháborúig minden év májusában vagy júniusában egy napot a madarakkal és fákkal kapcsolatos ismeretterjesztésre kellett szánnia a tanároknak.
Mindez fontos paradigmaváltást jelent a 19. századi ornitológiához képest, mely sokáig lényegében a madarak vadászatából, preparálásából és gyűjtéséből állt. A 19. század elején különösen népszerű hobbi volt a tollas madárbőrök és a madártojások gyűjtése, a tudományos kutatás során is ezeket vizsgálták, mérték, és őrizték, újra meg újra elővéve. A század végére azonban változott a szemlélet, és egyre több madarász adott hangot madárvédelmi szempontoknak.
A kezdetek
Az első nemzetközi szintű madárvédelmi kísérlet a német mezőgazdászok és erdészek közgyűlésén történt 1868-ban, Bécsben, amelynek eredményeként azt kérték az osztrák-magyar kormánytól, hogy csatlakozzon a mezőgazdaság és erdőgazdálkodás szempontjából hasznos állatok védelméről szóló nemzetközi megállapodáshoz. A kormányzat rábólintott a javaslatra, de kizárólag a madarakra vonatkozóan. 1876-ban egy egyezménytervezetet küldtek el számos európai országnak, de az nem váltott ki nagy érdeklődést.
1884-ben Bécsben megtartották az Első Nemzetközi Madártani Kongresszust, és itt a madárvédelem esztétikai és gazdasági szempontjai is szóba kerültek, de nagy volt a nézeteltérés azt illetően, hogy melyek a hasznos, és melyek a káros madarak. Az egyetlen gyakorlati eredmény egy állandó nemzetközi madártani bizottság felállítása volt, de a bizottság soha nem találkozott. A második kongresszusra 1891-ben Budapesten került sor.
Attól kezdve Európa-szerte egyre nagyobb érdeklődés övezte a madarak védelmét, 1895-ben pedig Párizsban is tartottak egy konferenciát a madarak védelméről, amelyen egyezménytervezetet terjesztett elő a francia kormányzó.
1900-ban Párizsban tartották meg a harmadik Madártani Kongresszust,
amelyen felkérték az egyes országokat, hogy tanulmányozzák a vadon élő madarak táplálkozási szokásait, hogy ez alapján el tudják különíteni a hasznos és a káros fajokat.
Így 1902-ben Ausztria, Belgium, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Luxemburg, Monaco, Portugália, Spanyolország, Svédország és Svájc képviselői aláírták az egyezményt, és később Hollandia is csatlakozott.
A mezőgazdaságilag hasznos madarak védelme
1895-ben Franciaországban
politikusok, ornitológusok és természettudósok dolgozták ki annak a törvénynek a tervezetét, amit 1902-ben egy tucat európai állam, köztük a Monarchia is aláírt. Sok más szempont is érvényesült akkoriban, mint a természetvédelem, és egyes országok nyomásgyakorlása miatt maga a törvény állítólag kevésbé lett szigorú, mint a tervezet, de úgy tűnik, így is radikális szemléletváltást hozott az addigi gyakorlathoz képest.
Igaz, csak a mezőgazdaságilag hasznos, vagyis elsősorban a rovarevő madarakra terjedt ki “olyképen, hogy azokat bármely időszakban, vagy bármely módon megölni, valamint fészkeiket, tojásaikat és költéseiket elpusztitani tilos lesz.”
Szintén megtiltották “a fészek-, tojások- és madárfiókoknak behozatalát és átvitelét, szállitását, az azokkal való házaláts, azoknak elárusitását”. Nem lehetett “kelepczéket, kalitkákat, hálókat, hurkokat, lépvesszőket és mindenféle más eszközöket” használni, melyeknek czélja a madarak tömeges összefogdosásának vagy elpusztitásának megkönnyitése.
Az épületeken és az udvarokon rakott fészkeket ugyanakkor elpusztíthatta a tulajdonos, és kivételt lehetett tenni a bíbic és a sirály tojásaival, és az egyezmény “határozmányai” nem érintik a baromfikat, valamint a vadszámba menő madarakat (szárnyas vadakat), így a ragadozókat sem.
Fél évszázad múlva
Franciaországon kívül a következő országok képviseltették magukat: Ausztria, Belgium, Derunark, Hollandia, Portugália, Spanyolország, Svédország, Svájc, Törökország és az Egyesült Királyság; Bulgária és Görögország megfigyelőket küldött.
1950-ben azonban kiterjesztették az egyezményt valamennyi madárfajra, néhány helyileg meghatározható kivétellel. Például ha valahol a madarak veszélyeztetik bizonyos mezőgazdasági vagy állati termékek előállítását vagy olyan fajokra jelentenek veszélyt, amelyek megőrzése kívánatos. Meghatározták azt is, hogy költési és vonulási időszakban nem szabad vadászni, előírtak bizonyos vadászati módszereket, és ösztönözték a madárrezervátumok létrehozását.
A Nemzetközi Környezetvédelmi Jogi Tanács akkori kormányzója, Cyril de Klemm (1989) szerint az egyezmény “nagyrészt hatástalan volt”, főként a ratifikáló országok viszonylag kis száma miatt[5], ehelyett az európai vadvilág és a természetes élőhelyek védelméről szóló berni egyezmény (1979-ben aláírt, 1982-ben hatályba lépett) vált az “európai madarak védelmének fő nemzetközi eszközévé”.
Források: Nature | Smithsonian Mag | Fao
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több madár
