Ki a kakukk gazdamadara? Hogyan legyen több kakukkod?
Amilyen gyakran halljuk április és július között a kakukkot (Cuculus canorus), épp olyan ritkán hallunk arról, hogyan lehet ezt a fajt a leghatékonyabban védeni. Pedig érdemes a védelemre. Mivel köztudottan speciális helyet foglal el a madárvilágban – így persze az ökoszisztémákban is –, érzékeny faj és indikátornak is kiváló. Épp azért, mert más madárfajokra bízza a fiókák felnevelését, és mert akár ugyanazon a területen több fajt is használhat. A gazdamadarakon keresztül jól jelezheti egy élőhely állapotát. Ráadásul alig találunk még egy olyan fajt, ami a hangja alapján ilyen könnyen detektálható és amelynek létszáma is ennyire könnyen becsülhető meg.
A mi részünkről épp azért nem került még szóba a kakukk védelme (míg ugyanakkor a verebek védelméről már vagy tucatnyi cikket írtunk az utóbbi 2-3 évben), mert nem könnyű a kakukkot célzottan védeni, hiszen például nem adhatunk neki odúkat, mint a cinegéknek és verebeknek. Nem etethetjük őket télen, mint a sármányokat. Nehéz megtalálni a közvetlen védelem útját a kakukk esetében. Holott egyre inkább aktuális lesz az intenzív és átgondolt kakukkvédelem is.
Európában a kakukk egyre többfelé erősen fogyatkozik.
Mivel a populációja az énekesmadarak populációjához van kötve, az európai énekesmadaraknál viszont sokfelé drasztikus csökkenéseket tapasztalhatunk (vannak fajok, ahol a csökkenés mértéke 60-80%), előbb-utóbb a kakukknál is várható egy látványos megfogyatkozás. Ráadásul a kakukkot érő hatások kissé hasonló módon működnek, mint csúcsragadozók esetében. A csúcsragadozókat közvetlen módon is befolyásolják a kedvezőtlen hatások (a vadászat, az élőhelyek és fészkelőhelyek elvesztése, az egyre intenzívebb vegyszerezés), a zsákmányállatok megfogyatkozása pedig közvetlen módon is gyengítheti az állományokat.
A kakukkot is kétszeresen sújtják a negatív hatások:
- A kakukkot közvetlenül is érinti például a túlzott vegyszerezés vagy az élőhelyek megszűnése, a fasorok, bokrosok kivágása, az erdőterület csökkenése és minőségének romlása.
- Mindez másodszor is sújtja a kakukkot akkor, amikor a gazdamadarak száma csökken.
Ebből rögtön következik, hogy a kakukk intenzív védelme egyrészt természetszerűen az élőhelyek védelmét jelenti. Ez a kakukk esetében sokféle élőhely sokféle védelme lehet, mivel a kakukk megdöbbentően alkalmazkodóképes, az erdőktől a fás pusztákig mindenütt megtalálja a helyét. (Legkevésbé a lakott területeken.) Élőhelyigényét tekintve tehát nincsenek speciális igényei, talán épp ezért nem kerül szóba az aktív védelme sosem.
A fentiekből következik az is, hogyha valahol a kakukk állományát akarjuk erősíteni, nemcsak arra törekedhetünk, hogy a területünk ökológiai eltartóképessége növekedjen, hanem tudatosan törekedhetünk a gazdamadarak állományának növelésére is. Többek között épp ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy a kakukk milyen fajokra bízza a tojásait.
Arra sokszor rácsodálkoztunk már,
hogy a kakukk a tojások méretével és színével milyen látványosan alkalmazkodik a gazdamadár fészekaljához. Írtunk róla korábban, hogy nemcsak küllemében, de a tojások álcázásában is nagy mester. Küllemében erősen emlékeztet a karvalyra (Accipiter nisus), ez segíti abban, hogy a madarak kimeneküljenek a revírjükből, amikor a kakukk érkezik, így marad idő arra, hogy a tojásait idegen fészekbe csempéssze. De a kakukk képes a tojásait is álcázni, méghozzá fajspecifikus módon. Az a kakukk, aki a vörösbegy (Erithacus rubecula) fészkébe rakja a tojását, az a vörösbegy tojásához hasonló tojást rak. Aki pedig a nádirigó (Acrocephalus arundinaceus) fészkébe rejti el, az a nádirigó tojásához hasonló tojást „fejleszt”. Ez lenyűgöző teljesítmény, ami hosszú évtizedekre is elég kérdést és kutatni valót vet fel.
Arról viszont ritkán esik szó, hogy a kakukk a tojásparazitizmusát a lehető legnagyobb mértékben maximalizálta. Mintha kettős célja lenne:
- Maximalizálni a reprodukciót a lehető legtöbb élőhelytípusban,
- és maximálni földrajzilag is, a lehető legtöbb éghajlaton.
Gondoljuk csak át: lehetne a kakukk olyan faj is, aki mondjuk kizárólag a házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros) fészkébe csempészi a tojásait. Ha így lenne, ma a kakukk is urbanizált faj volna valószínűleg, hiszen a házi rozsdafarkú mára szinte teljes egészében városiasodott. Vagy lehetne a gazdamadara a másik rozsdafarkú faj, a kerti rozsdafarkú (Phoenicurus phoenicurus), ami viszont azt jelentené egyrészt, hogy leginkább az árterekben és szőlőhegyeken élne a kakukk, másrészt azt is, hogy Magyarország területéről a kakukk mára gyakorlatilag kiveszett volna, hiszen a kerti rozsdafarkú – bár egykor gyakori faj volt – ritka fészkelővé vált, és az sem kizárt, hogy belátható időn kipusztul (az okokat nem ismeri egyelőre a tudomány).
Ezzel szemben a kakukk kettős értelemben is alkalmazkodott.
Képes vizes élőhelyen is szaporodni, ahol ily módon megkereste magának az élőhelyhez illő gazdamadarakat, a nádiposzátákat. Egy erdősült területen viszont az erdő madarai közül választott magának fajokat, ott tehát elsősorban a vörösbegy (Erithacus rubecula) és az erdei szürkebegy (Prunella modularis) fészkeibe csempészi a tojásokat. (Utóbbi főként a tőlünk északra és nyugatra eső erdőkben gyakori.)
De nemcsak élőhelyhez, hanem földrajzi régiókhoz is alkalmazkodott, így más fajt használ például délen, és északon. Finnországban például a legfontosabb gazdamadara a kerti rozsdafarkú (Phoenicurus phoenicurus), a Kárpát-medencében pedig a nádirigó (Acrocephalus arundinaceus). A két adottság – a földrajzi elhelyezkedés és az élőhelytípus – kombinációja miatt a kakukk választása a főbb jellemzőkön túl rendkívül változatos. Körülbelül 100 madárfaj fészkéből mutatták ki eddig.
A legfontosabb gazdamadarai:
- Házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros)
- Kerti rozsdafarkú (Phoenicurus phoenicurus)
- Barázdabillegető (Motacilla alba)
- Vörösbegy (Erithacus rubecula)
- Erdei szürkebegy (Prunella modularis)
- Nádirigó (Acrocephalus arundinaceus)
- Cserregő nádiposzáta (Acrocephalus scirpaceus)
Evolúciós versenyfutás is megfigyelhető a kakukk és a gazdamadarak között.
A tövisszúró gébics (Lanius collurio) például sokáig (körülbelül a hetvenes évekig) gyakori gazdamadár volt, ám aztán megtanulta felismerni a kakukktojást, a kakukkok pedig szép lassan leszoktak a gébicsekről.
Magyarországon alapvetően két gazdamadarat használ a kakukk, a vörösbegyet és a nádirigót, előbbit főként az erődősült, utóbbit a vizes élőhelyeken. Mivel a kakukk gazdamadár-választása nem ad hoc jellegű, mindebből az is következik, hogy a kakukk védelme a gazdamadarak védelmén keresztül lehet a leghatékonyabb.
És hogy konkrét példát is hozzunk:
A mi rezervátumunk területén eddig nem merült fel, mit tehetnénk a kakukkért itt helyben. De most, hogy 2025-től elindult a vizes élőhellyé válásunk, és a célkitűzéseink között nemcsak a ritka kétéltűek védelme szerepel, hanem a vízi madárvilág megteremtése is, közöttük olyan fajok védelmével, mint a nádirigók és nádiposzáták, az eredményességünket a kakukkok létszámának növekedésével is mérhetjük idővel (legalábbis ezt reméljük). Fordítva: ha az a célunk, hogy több kakukk legyen, akkor érdemes olyan élőhelyvédelmi projekteket indítani, amelyek drámai mértékben emelik a gazdamadarak számát.
Szükség is lehet sok gazdamadárra, a kakukk ugyanis meglepően sok, 10-20 tojást oszt szét a gazdamadarak között. Ezt a sok tojást két hullámban rakja le, ezzel megint csak alkalmazkodva a gazdamadarak költési ritmusához. Az énekesmadarak többsége ugyanis egy idényben kétszer költ, először április-májusban, másodszor június-júliusban.
Fészkelési szokása miatt a kakukk az elsők között vonul el,
júliusra az öreg kakukkok jelentős része távozik. Érthető, hisz nálunk a tojások kiosztásán kívül semmi dolga. Ha átfogóbban tekintünk a kakukk életére, akkor rögtön látjuk, hogy alapvetően az egész életét Afrikában tölti, épp csak rövid időre jön fel hozzánk a tojások lerakására. Így tehát a kakukk leginkább afrikai madárfaj, amely évente egyszer ellátogat északra, ám épp csak annyi időre, hogy a tojásait elpasszolhassa.
Gyakran merül fel a kérdés, hogy miért éri meg neki megtenni ekkora utat, hiszen nyilván Afrikában is találna gazdamadarat bőséggel. Ez így is van, de míg Európában (Eurázsiában) nincs konkurense, Afrikában nem ritkák a tojásparazita madárfajok. A kakukk tehát valószínűleg a versengés alól igyekszik kibújni, amikor inkább hozzánk jön, semmint Afrikában próbálná meg elsózni a tojásait. Ugyanígy jogos kérdés:
Miért vállalják be apró énekesmadarak a kakukkfióka felnevelését?
Az még csak érthető, hogy idő kell ahhoz, hogy egy-egy faj „megtanulja” felismerni a kakukktojást (mint a tövisszúró gébics). Az is érthető, hogy egy kis fiókát etetni kezd szinte bármely énekesmadár. De miért hajlandó erre akkor is, amikor a „kis fióka” már a szülő termetének sokszorosa, és gyakran csak úgy tudják megetetni, ha a hátára állnak? A választ valószínűleg az a jelenség adja meg, hogy a madaraknál a fészkelést egyfajta túlvezéreltség jellemzi. Nem csoda, hisz a költések sikerén múlik minden. Ez a legfontosabb mozzanat minden madár életében.
Remek példa a túlvezéreltségre a szupernormális inger, amiről részletesen írtunk már ebben a cikkben. Ez az inger úgy vezérli a madarakat, hogy amennyiben tojás van a közelükben, mindenképp igyekezzenek azt kikölteni. A cél elérése érdekében a természet „túlzásokba esik”, ezért például a csigaforgató (Himantopus ostralegus) a nálánál jóval nagyobb tojásokat is próbálja megülni. Ennek mintájára az eleséget kérő fióka hangja és a vörös torok látványa a dajkamadarak számára ellenállhatatlan inger.
Végül még egy érdekesség.
A kakukk nemcsak alkalmazkodóképes faj, hanem okos madár is, és nem áll tőle messze némi „kombinatorika”. Képes az összetett, mérlegelő gondolkodásra. Erre korábban szintén hoztunk példát, amikor egy alkalommal mesterséges fészekodúban bukkantam kakukkfiókára. Ehhez az kellett, hogy a kakukk szakítson a megszokott metódussal és a fészken kívül rakja le a tojását, majd csőrben vigye az odúhoz és csőrrel helyezze be a nyílásba. Persze rá kellett jönnie először arra is, hogy a lyuk mögött fészek van. Olyan fészek, ami szintén alkalmas lehet egy tojás elhelyezésére. Egészen eddig nem találkoztam hasonló esettel, ám nemrégiben rátaláltam egy ugyanilyen megfigyelésre, ráadásul videó is van az odúban kuksoló kakukkfiókáról. A nagy kérdés ebben az esetben is az: Vajon a kis kakukk, amikor eléri a felnőtt kort, és eléri a szülei méretét, ami egy cinege méretének legalább a tízszerese, hogyan fog kiférni az odú nyílásán?
Ha tanmeseként tekintünk az ilyen extrém próbálkozásokra, továbbra is azt a tanulságot vonhatjuk le: sokszor végzetes, ha valaki csak félig-meddig okos. Vannak esetek, amikor a középszerű okosságnál az is jobb, ha valaki egy csöppet ostoba.
Borítókép / illusztrációk: Wikipédia, Pixabay
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több „Kert és vadon”
Ráadásul a kakukk még irodalmilag is jelentős madár. Mikes Kelemen a barátság madarává avatta, amikor a honvágyba már majdnem belepusztuló Rákóczinak ő maga kakkukkolt, hogy az otthont megidézze; gyógyítva ezzel rabságtól szenvedő, szeretett gyazdáját. 🙂 🙂
Ez megvan nekem is, a „rodostói kakukk”. 🙂
jav: kakukkolt, gazdáját, 🙂 bocs