Anyám helyett apám | Ilyen lehet egy alkoholista apa is.
legszebb emlékeim
Olvasd el a megemlékezés első két részét is
Anyám helyett apám
Ordító igazságtalanság volt ez – ezzel szemben ott volt a vadon vegytiszta igazsága. A kiszámíthatatlansággal szemben a rend; az önkénnyel szemben az együttműködés ezernyi formája
Vagyok, aki vagyok
– többek között attól, amit gyerekkoromban Hetési tanárbácsitól kaptam. Az én jóanyám olyan volt, aki egyik kezével adott, a másikkal kifosztott, és ha ezt valaki ismételgeti, a végén semmi sem marad. Kemény szavak, tudom. Jó és pokoli napok váltogatták egymást, akaratlanul volt egyszer ilyen, másszor olyan, de egy idő után az ilyen is olyannak számít, mert a gyerek tudja: idő kérdése csak, hogy megint minden beleforduljon a felfoghatatlanba, a rosszba. Voltaképp anyám száműzött az erdőbe.
Ilyen lehet egy alkoholista apa is.
Ideig-óráig érdekes tán, hogy miért iszik, amint ideig-óráig felmentést adott anyámnak a mindig hivatkozott gyötrelmes gyermekkor, ám ez egy idő után érdektelen. Miért kellene bárkinek, főként a saját gyerekének, jó előre feláldozni a saját életét az ő bánata, az ő sértettsége, az ő sebzettsége miatt? Ordító igazságtalanság volt ez – ezzel szemben ott volt a vadon vegytiszta igazsága.
A kiszámíthatatlansággal szemben a rend; az önkénnyel szemben az együttműködés ezernyi formája; a lélek sötétje helyett a jégmadár kékje és a kócsag hófehére; a megnyomorítottsággal szemben a vadludak szabad vándorlása.
Az egyik gyerek a sarokba kucorodik,
a másik az ágy alá iszkol. Én messzebbre mentem. Jó döntés volt, a legjobb üzlet, amit valaha kötöttem. Mégis, talán valami egészen más sült volna ki belőle, ha nem jövök rá mindjárt a legelején, hogy fussak bármilyen messze a rossz emberi működések elől, sosem leszek egyedül. Nemcsak sármányok, ölyvek, őzek lesznek velem, hanem emberek is. Amikor gyerekfejjel Hetési tanárbácsival járhattam az erdőt-mezőt, valójában nem az dőlt el, hogy látok még vidrát, fekete gólyát és kockás liliomot is, hanem az,
hogy legyek a vadonban bármennyit, legyen a vadon bármekkora, végül mégis ember leszek.
Boldog vagyok,
hogy megköszönhettem ezt neki – még mielőtt elment. Megbeszéltük, hogy amikor betölti a százat, elmegyünk a régi erdőkbe, és 100 madarat nézünk majd és 100 virágot. Sajnos ez már nem jön össze. Nem hiszem, hogy halálom után bárhová jutnék is, de róla biztosan tudom, hogy már egy tágas réten jár, ahol ki nem fogyhat az ember a látnivalóból, ahol sosem fogy ki a film a gépből, ahol mindig van idő a beállításokra, ahol akár egy örökkévalóságig is exponálhat, ahol végre nem kell azt mondania, amit utolsó találkozásunkkor, 95 évesen is mondogatott: „Csak azt sajnálom, hogy ilyen rövid az élet.”
Nem baj tanárbácsi. Most már jut idő minden kérdésre és minden csillagvirágra.
Itt a Nap is csak akkor nyugszik, ha kész az utolsó fotó, az utolsó válasz, s a tanárbácsi már tényleg halálosan fáradt.
Légy oly kedves, oszd meg másokkal is!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.
még több blog
még több “Legszebb emlékeim”
Ezektől a szösszenetektől mindig kiadok. valóban ennyire szaranya volt a tiéd? Csodás ember lettél, okos tehetséges, elképesztően intelligens, elkötelezett, szisztematikus, megszállott, s még nem tudom hány féle jelzőt írjak ide.
Légyszi ne anyázz.