Ezért nem emlékszünk arra, hogy mit álmodtunk?

Álom

Ezért nem emlékszünk arra, hogy mit álmodtunk?


Az ember minden éjjel álmodik, és az agy egy átlagos éjszaka alatt körülbelül öt órányi álomképet hoz létre, az esetek többségében azonban ezeket mégsem tudjuk felidézni ébredés után. Simor Péter és kutatótársai arra keresik a választ, hogy ez miért lehet így.

Mint írják, míg az álmok sajátos, gyakorta bizarr jellege, érzelmi színezete és vélt vagy valós jelentése évezredek óta az emberiség egyik legnagyobb talánya, az álomkutatás a pszichológia és az idegtudomány meglehetősen elhanyagolt területének számít, sőt, még az alváskutatáson belül sem tartozik a népszerű témák közé. Ezt a hiányt szeretnék pótolni az úgynevezett álomamnézia kutatásával.

Az alvás egyik funkciója, hogy fenntartsa a szervezet belső egyensúlyát, és elengedhetetlen szerepe van abban, hogy az ébrenlét során „elhasználódott” agyi funkciók működését helyreállítsa.

Ezek a folyamatok, amelyek az alvást megelőző időszak során felhalmozódott feladatok elvégzését szolgálják, mint az idegrendszer és az immunrendszer stabilitásának és optimális működtetésének biztosítása, az alvás első pár órájában tudnak végbe menni, amikor sok időt töltünk mélyalvásban.

Az alvás második feléről viszont, amelyet zömében REM fázisban és sekélyes NREM alvásban töltünk, jóval kevesebbet tudunk.

A tanulmány szerzői szerint a szervezet ekkor mintegy előre felkészül a várható környezeti változásra és ráhangolódik az ébrenlétre.

Ebbe a folyamatba kapcsolódik be az álmodás is, amely, mint átmeneti állapot alvás és ébrenlét között, ennek a „jövőszimulációs” folyamatnak a megnyilvánulása. Mivel azonban az éjszakai álmok viszonylag lazán, a valóság korlátaitól kevéssé szabályozva bontakoznak ki,

az ébredés során aktiválódó konkrét, jól körülhatárolható célok hatékonyan gátolják és kitörlik ezeket az álomemlékeket.

A kutatók szerint az álom felidézése megnehezítené, hogy eközben jövőbeli célokat tudjunk elképzelni, azaz az álmainkat azért is felejtjük el, hogy reggel minél könnyebben koncentrálhassunk a jövőre.

Forrás: MTI, kép: Tasi Zoltán/Unsplash

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kérj tőlünk hírlevelet!

    Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legfontosabb cikkekről!

    Név*

    Email cím*


    Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!

    Abban hiszek – és azt szeretném –, ha ezen a kérésen hamar túljutnál, és az oldal maga győzne meg arról, hogy érdemes ez a projekt a támogatásodra. Fontos a marketing, nem kétlem, de szeretném azt hinni, hogy az utóbbi 15 év a legjobb érv.

    még több álom

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    még több alvás

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    3 hozzászólás

    1. Az álomkutatás is egy nagyon érdekes terület lehet! 🙂
      Az biztos, hogy én már álmodtam színeset, nem is egyszer, de vajon mi a helyzet álmainkban a szagokkal, illatokkal?
      Volt olyan álmom is, amikor az álombeli helyszínről álmomban megállapítottam, hogy én már egyszer jártam ott álmomban. 🙂

      1. Author

        Ezek annyira érdekes dolgok. 🙂 A magyarázatokat meg épphogy kapizsgáljuk. Talán egyszer majd behatóbb képet is kapunk erről az egészről. Ilyen nekem is volt, hogy jártam ott álmomban. Amúgy én mindig színesben álmodom, van, aki nem?

        1. Én amikor ébredés után próbálok visszaemlékezni, hogy mit álmodtam, a történet jön elő, általában színek nélkül. Színekre csak olyankor emlékszem, amikor eleve úgy ébredek, hogy ennek vagy annak milyen gyönyörű színe volt álmomban. De ezentúl majd próbálom felidézni az álmaim színeit is ébredés után! 🙂
          Engem is érdekelne, hogy mások hogy vannak ezzel.

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük