Egyetlen éjszaka alatt ezer madár csapódott egy konferenciaterem ablakainak

madárpusztulás chicago

Egyetlen éjszaka alatt ezer madár csapódott egy konferenciaterem ablakainak


2014-es kutatások szerint évente 365-988 millió madár pusztul el az Egyesült Államokban azért, mert ablaknak csapódik, és erre a problémára az amerikai vonuláskövető eszköz is felhívja a figyelmet. Az éjszakai vonulókat ugyanis vonzzák és összezavarják az épületek fényei, és nem tudják, hogy az üveg halálos akadályt jelent. Azt hiszik, arra vezet az út, amikor növényeket, fákat, bokrokat látnak tükröződni benne.

Ilyen tömeges madárpusztulásra ugyanakkor még sosem volt példa az Egyesült Államok legnagyobb kongresszusi központja, a tóparton álló, chicagói McCormick Place történetében. Egyszerre általában maximum tizenüt madár szokta itt a halálát lelni, a mostani tragikus esethez több körülmény szerencsétlen összejátszása kellett.

Az egyik az volt, hogy a szokatlanul meleg déli szelek miatt a madarak szeptemberben még kivártak, és csak a később érkező északi hátszéllel indultak útnak október elején. A hajnal előtti eső miatt viszont kénytelenek voltak a megszokottnál alacsonyabb magasságban repülni.



Összesen 964 madár pusztult el harminchárom fajból, hétszázzal több, mint amennyit az 1980-as évek óta bármikor is összeszámoltak a hasonló esetek kapcsán.

Hogyan kerülhetők el az ütközések?

Már az épületek világításának letekerése is sokat segítene, emellett fontos lenne az ablakokat olyan jelölésekkel ellátni, amelyeket a madarak könnyen felismernek.

Chicagóban az épületeknek 2020 óta már meg kell felelniük bizonyos madárvédelmi előírásoknak, de a ’60-es években felhúzott McCormick Place-re ezek még nem vonatkoztak.

A komplexum szóvivője elmondta, hogy rendszerint kikapcsolják a belső világítást, ha a személyzetnek, az ügyfeleknek vagy a látogatóknak nincs rá szükségük valami miatt, de a múlt héten végig egy rendezvény zajlott. A központ közleményt adott ki az eset kapcsán szomorúságát kifejezve, és hozzátéve, dolgoznak azon, hogy jobb megoldásokat találjanak az ilyen balesetek elkerülésére.

Forrás: Sky News, a címlapkép illusztráció, forrás: Unsplash

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kérj tőlünk hírlevelet!

    Név*

    Email cím*


    Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!

    Támogass egy 15 éve ingyenes nonprofit portált és egy természetvédelmi rezervátumot!

    még több madárvonulás

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    még több madár

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    Jövőre egy réce lesz az Év Madara

    Három récefaj közül kerül ki jövőre az Év Madara. Hogy a böjti réce, a kanalas réce vagy a nyílfarkú réce lesz, arra július 25-én délig…

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük