Az első honor: negyven képviselőfánk írásért cserébe
LEGSZEBB EMLÉKEIM
Anyám nem tudott elképzelni semmit, ami miatt az ember három napra megfeledkezhet az étkezésről. Pedig van olyan. Például az írás.
15-16 éves lehettem, egy panelház földszintjén éltünk, akkor kezdtem rendszeresen és sokat írni, és akkortájt lakott velünk szemben a Kelei házaspár. Kelei bácsi régen bokszolt, ezért puha és hajlítható volt az orra. Amikor kisebbek voltunk, ha jól viselkedtünk, Kelei bácsi lehajolt hozzánk és hajtogathattuk kicsit az orrát. Ha annál is jobbak voltunk, Kelei néni hozott át süteményt vasárnap. Különösen a képviselőfánkot készítette úgy, hogy a mai napig nem ettem olyat. A krém volt a titka. Sűrű volt, lágy, és bódító. Mint minden ilyen étellel, csak az volt vele a gond, hogy sosem tudtam eleget enni belőle.
Történt egyszer, hogy rákaptam az írásra.
Anyám hosszú ügyeletben volt, én pedig egyedül otthon. Először fordult elő, hogy huzamos ideig, megállás nélkül írtam, még éjjel is. Három nap és három éjjel. Amikor anyám hazaért, rémülten nézett rám és azt kérdezte: „Mikor ettél utoljára?” Mivel nem tudtam megmondani, benézett a hűtőbe, ahol minden ételt érintetlenül talált. Anyám a legrosszabbra gondolt. Talán joggal, hisz korábban kis híján a lábamat is levágták. „Öltözz fel!” – mondta, és irány a rendelőintézet. Hiába mondtam: „Semmi bajom, csak megfeledkeztem róla.”
Anyám nem tudott elképzelni semmit, ami miatt az ember három napra megfeledkezhet az étkezésről. Pedig van olyan. Például az írás.
Mindegy. Gyerünk a rendelőintézetbe! A folyosón beleakadunk Kelei nénibe. Kérdi, mi a gond, hová rohanunk ilyen kétségbeesetten, mire anyám elmondja, hogy a gyerek három napja koplal. „Na, majd készítek neki képviselő fánkot” – szólt Kelei néni. Ezt követően anyám, mint a véres kardot hurcolt végig rendelőről rendelőre, vért vettek, röntgeneztek, kopogtattak. Órákig tartó tortúrában volt részem, míg én végig tudtam: semmi bajom, csak írtam. Végül az eredmények is igazolták, hogy kutya bajom. Anyám elvitt enni egy étterembe, intéztünk még valamit a városban, s mire hazaértünk, Kelei néni két tálca képviselőfánkkal várt. Összesen vagy negyven, jól megtermett, mágikus krémmel töltött képviselőfánkot kaptam. Életemben először annyit ehettem belőle, amennyit nem szégyelltem. Az a képviselőfánk nem akármi volt, nem véletlen, hogy oly gyakran gondolok rá. Persze azért sem feledem azt a napot, mert volt benne valami abszurd. Egy félreértés miatt jutottam hozzá álmaim adagjához.
Újabban azt is gondolom már, hogy ez volt az első írói fizetségem.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Abban hiszek – és azt szeretném –, ha ezen a kérésen hamar túljutnál, és az oldal maga győzne meg arról, hogy érdemes ez a projekt a támogatásodra. Fontos a marketing, nem kétlem, de szeretném azt hinni, hogy az utóbbi 15 év a legjobb érv.
még több “legszebb emlék”
még több blog
Milyen kedves történet. A minap meghallgattam Cser Zoltántól(nagy tisztelője vagyok) a Nők buddhizmusban c előadását s valami olyasmit (is) mondott, hogy a Nő és az Anya- itt Buddha anyjára gondolt- a növekedés a táplálás és a kapcsolódás eleme a gyökerekhez. Téged nagyon szerettek ezek az asszonyok- NŐK:-) Repül egy nagy tál képviselőfánk, persze csak úgy szimbolikusan, növekedj élj, örülj. Azt hiszem Te már jól vagy, mert a finom ételre sóvárogsz- ezt nagyon jó olvasni. Bocsi ez olyan “anyázósra” sikeredett, de tényleg örülök, hogy ételről írsz, meg a hozzá kapcsolódó emberekről.