Öt titkos szál, ami átszövi A kis hableány történetét

Öt titkos szál, ami átszövi A kis hableány történetét

Most, hogy mindenki az új, élőszereplős hableányfilmről beszél (mert sokkal rosszabb, mint az eredeti Disney, mert színesbőrű a főhős, és mert átírták benne az „elavult“ részeket), engem is újra elkapott a sellőláz, ahogyan harminc éve, amikor láttam a moziban a filmes cég történetében új reneszánszt nyitó alkotást. Akkor teljesen a mese hatása alá kerültem, és most újra behúzott az egész jelenség. Újra elolvastam, amit az eredeti mű keletkezéséről tudni lehet, és találtam néhány egészen érdekes szálat.

Hans Christian Andersen 1937-ben, 32 éves korában adta ki a mesét, amely sokkal borúsabb és horrorisztikusabb, mint a Disney-verzió, mintha az író életének minden szenvedését belesűrítette volna. A történet mégis halhatatlanná vált, mint benne maga a kis hableány.

Az új verziót én még nem láttam, de az előzetes alapján nem igazán győzött meg, és nem azért, mert színesbőrű a hableány. Hanem mert rosszul játszik, igénytelen a látványvilág, és a magyar szinkron sem a legprofibb.

Asperger-szindróma

Bár A kis hableány jól mutatja, hogy nem szükséges a szerző életrajzához kötni egy-egy írást, ebben az esetben mégis elképesztően tanulságos. Annál is inkább, mert Andersennél az önéletrajzi szál sokszor kézenfekvő, A rút kiskacsa kapcsán maga is vallott erről, és arról, hogy alapjául kellemetlen iskolai élményei szolgáltak, amikor az osztálytársai kiközösítették.

Az író nem egészen átlagos lelki alkattal született, amit egyrészről kivételes tehetség, másrészt a kapcsolatteremtés nehézségei jellemeztek. Sokan excentrikusnak írták le, aki úgy viselkedett, mintha mit sem tudna a társadalmi normákról:

társasági eseményeken például minden előzmény nélkül belefogott, hogy előadja egy-egy színdarabja valamelyik jelenetét, gyakran félbeszakítva az éppen zajló eseményeket.

Az is megesett, hogy miután Charles Dickens egyszer meghívta magához egy látogatásra, ő öt hétig maradt, és nem vette észre, hogy terhére van a családnak. Emellett szerelmes leveleket küldözgetett olyan férfiaknak, akik nem is álltak vele közeli kapcsolatban, és ezzel meglehetősen kellemetlen helyzetbe hozta magát.

Sokan vélik úgy, hogy különös viselkedése nem a magamutogatás önző vágyából adódott, hanem a szerző egyszerűen nem tudta olyan formán olvasni az emberi kapcsolatokat, ahogyan az megszokott. Annál is inkább, mert Andersen egyben félénk is volt, főleg a nőkkel, akiknél szintén próbálkozott, de mindig sikertelenül. Egész életében nem házasodott meg, és valószínűleg szűzen is hunyt el.

Egy ír pszichiáter, Michael Fitzgerald ezért azzal az elmélettel állt elő, hogy Andersen Asperger-szindrómás lehetett, ami magyarázhatja szokatlan társasági viselkedését és kapcsolatteremtési nehézségeit.

Az autizmusspektrumhoz tartozó Asperger-szindrómára gyakran az átlagosnál magasabb intelligenciaszint, ugyanakkor a szociális interakciók hiányosságai jellemzők.

Vajon mennyiben köszön vissza a hableány történetében, hogy Andersen afféle “hibrid” lénynek érezte magát az emberek világában, aki oda is tartozik meg nem is?

Kirekesztettség

A mentális zavarok egyébként nem voltak előzmény nélküliek a családjában, mint önéletrajzában leírja, félt “gyengeelméjű” nagyapjától, aki félig ember, félig állat babákat faragott, és azokat gyerekjátékként árulva járta a falvakat; és félt attól, hogy ő maga is megőrül.

Lehet, hogy nagyapja különös figurái is hozzájárultak a kis hableány félig állat- félig ember alakjához, és mindaz, amit ez a családi örökség megtestesített.

A kis hableány történetéből hiányzik A rút kiskacsa optimizmusa. Adott egy lény, aki bármit megtenne, és semmilyen szenvedéstől nem riad vissza azért, hogy az emberek világához tartozzon, annak teljes jogú tagja legyen, és persze megtalálja a szerelmet. Ehhez azonban meg kell szabadulnia korábbi identitásának nagy részétől: attól, ami “nem emberi”, ami nem civilizált, és ezzel le kell mondania arról is, ami a családjához köti. Akár egyfajta evolúciós történet is lehetne ez, a küldetése azonban kudarccal jár, és belehal.

A herceg, akinek a szerelmét szeretné elnyerni, soha nem tekint rá potenciális társként: megengedi neki, hogy egy bársonypárnán az ajtaja előtt aludhasson, és apródruhába öltözteti, hogy úgy járják együtt a környéket.

Szenvedéseiért cserébe az egyetlen, amivel büszkélkedhet, a halhatatlanság, de őszintén szólva ezt sovány vigasznak érezzük. Vajon alakulhatott volna ez másként, vagy egy ilyen vállalkozás eleve kudarcra van ítélve? Miről kell és éri meg lemondania az embernek ahhoz, hogy beilleszkedjen? Mit kell megőriznie korábbi önmagából és a családi örökségből? Mit kezdjünk az ösztönökkel? Ezeket a kérdéseket mind felveti az eredeti történet.

Többek között az odatartozás vágyát énekli meg a ’89-es rajzfilm egyik emlékezetes betétdala a Vár rám a föld (Part of that world). A magyar változatot Oszvald Marika énekli és Csörögi István szinkronrendező fordította.

Férfiszerelem

Vannak néhányan, akik szerint A kis hableány egy szerelmi vallomás – méghozzá egy férfihoz. Amilyen elrugaszkodottnak tűnik ez a feltevés, annyira valóságos lehet. Már a történet is szolgál érdekes nyomokkal. Bár a skandináv folklór tele van vízi lényekről szóló mítoszokkal, mint például a fókaasszony legendája vagy az Agnete és a habember dán népmese, melyet Andersen is megírt.

De egyetlen sincs, amelyikben ekkora fókusz jutna a víz alatti világnak, és amely ne arról szólna, hogy valaki az eredeti közegébe vágyik vissza.

Miért akart Andersen “alámerülni”? Itt érdemes a pszichológus Carl Gustav Jung fogalmait segítségül hívnunk, aki Föld és Lélek című könyvében részletesen beszél a tudattalan és az archetípusok jelenségeiről. Úgy véli, egyes irodalmi művekben, mint például a Faustban is, tetten érhetjük bizonyos férfi szerzők női lélekrészét, az animát. A jungi pszichológiai olvasat a következő lenne: a tenger a tudattalant jelképezi, a hableány pedig az animát, ami onnan felszínre akar törni.

De elképzelhető, hogy a történetet még ennél is konkrétabban érthetjük, és Andersen tényleg beleszeretett egy férfiba?

Rictor Norton irodalomtörténész szerint igen. Kedves fiúm: Meleg szerelmes levelek az évszázadok során (My Dear Boy: Gay Love Letters through the Centuries) című könyvében azt feltételezi, hogy A kis hableány egy szerelmes levél nem máshoz, mint az író barátjához és pártfogójának fiához, Edvard Collinhoz, akivel Andersen közeli barátságot ápolt, és aki épp akkoriban jegyzett el egy lányt, amikor A kis hableány született. Andersen valódi szerelmesféle levelet is írt hozzá, amelyben többek között ez olvasható:

az érzéseim irántad egy nő érzelmei. Természetem és barátságunk nőiességének titoknak kell maradnia.

Andersen emellett elküldte Collinnak a kis hableány szövegét is. Norton azt a következtetést vonja le, hogy A kis hableány nemcsak e szerelemnek, hanem Andersen talán egész életének allegóriája. Ez pedig különösen szívbemarkoló. Talán nem is annyira egyetlen szerelmi tárgyról van itt szó, hanem az összesről. Nem is csak a szerelemről, hanem minden beteljesületlenségről, amely után az író csak azzal vigasztalhatta magát, hogy a művei által legalább elnyeri a halhatatlanságot.

Howard Ashman sorsa

150 évvel később a Disney igen hatásos módon dolgozta fel a történetet, és bár lehet azon vitatkozni, hogy jól tette-e, hogy annyit változtatott rajta (szerintem igen), alig akad, akinek ne tetszett volna Ariel bájos világa. A Disney megírta azt a heppiendet, amit Andersen nem tudott megírni.

Olyan, mintha ezzel egy kicsit elégtételt szolgáltattak volna az írónak és az olvasónak egyaránt.

Ebben pedig nem kis szerepe volt Howard Ashman szövegírónak, aki Alan Menken zeneszerzővel együtt írta a film dalait, amelyekért Menken 1990-ben elvitte a legjobb eredeti filmzenéért járó Oscart. Ashman a Disney-reneszánsz korai éveinek egyik motorja lett, és ő győzte meg a stúdiót arról, hogy egyáltalán legyenek dalbetétek a cselekményben, emellett nagy szerepet kapott a színészek kiválasztásában is.

Maga is homoszexuális volt, így bizonyára jól értette Andersen azonos nemű vonzalmait és a történetnek ezt a “titkos” szálát. A sors cinizmusa, hogy ő viszont nem érhette meg A kis hableány befejezését, mert 41 évesen meghalt AIDS-ben. Itt az egyik legikonikusabb betétdalt, a Part of your worldöt énekli.

Az emancipáció

Bár mostanában gyakran hallani arról, hogy a kis hableány a patriarchátus által elnyomott nőt testesíti meg, valójában már az eredeti Disney is az emancipált nő történetét közvetíti. A hableány mindent legyőző akaratával különbözik azoktól a sztenderd női mesehősöktől, akik inkább csak kivárnak vagy sodródnak az eseményekkel.

A kis hableány küzdelme, hogy meghódítsa a szíve választottját, egészen férfias.

Igaz, hogy közben lemond a hangjáról, hogy szeressék, de világos, hogy ez egy rossz, ördögi alku, ami végül semmissé válik, a hableány pedig visszakapja a hangját. Azok az idők már elmúltak, amikor hallgatni kellett – üzente a Disney 1989-ben. Kérdéses, hogy ehhez az üzenethez hozzá tud-e adni bármi újat a mostani film.

Képek forrása: Marek Okon/Unsplash, Wikipédia

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!

Kérj tőlünk hírlevelet!

Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!

Abban hiszek – és azt szeretném –, ha ezen a kérésen hamar túljutnál, és az oldal maga győzne meg arról, hogy érdemes ez a projekt a támogatásodra. Fontos a marketing, nem kétlem, de szeretném azt hinni, hogy az utóbbi 15 év a legjobb érv.