Négyen indultak a Hold felé az Orion űrhajóval

Négyen indultak a Hold felé az Orion űrhajóval


A NASA Kennedy Űrközpontjából helyi idő szerint 18 óra 34 perckor indult a világűrbe az embereket szállító Orion űrkabin egy 98 méter hosszúságú SLS (nagy teljesítményű) hordozórakéta segítségével. A felbocsátás előtt kisebb technikai probléma adódott, de az akadályt sikerült elhárítani. Az Artemis II küldetés az Apollo-program lezárása óta, vagyis 54 éve az első alkalom, hogy emberek indulnak a Hold felé.

A 10 napra tervezett út során az Orion megkerüli a Holdat és felvételeket készít róla.

Az első napon Föld körüli pályán kering, ezalatt a legénység különböző kísérleteket végez. A második napon az Orion a Hold felé fordul és mintegy 400 ezer kilométert tesz meg az irányába. A tervek szerint az űrhajósok a küldetés hatodik napján érik el a Földtől legtávolabbi pontot, ami a Földtől 8 ezer kilométerre található, a Hold túloldalán.


A kapitány Reid Wiseman, Christina Koch az első női asztronauta, aki a Hold felé indul, Victor Glover pedig az első afroamerikaiként hagyta el a Földet a Hold-program keretében. A kanadai űrügynökséget képviselő Jeremy Hansen az első, aki nem amerikai állampolgárként jut a Hold közelébe. Rajta kívül a legénység minden tagja járt már a világűrben. Az Artemis II készíti elő az újabb Holdra szállást, ami az Amerikai Űrkutatási Hivatal tervei szerint 2028-ban következhet be.



Cenweb webshop bögre felirat

Kedves olvasó,

lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több kozmosz

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

8 hozzászólás

  1. A 60-as évek végén ment a tévében egy nyugat-német filmsorozat, aminek a címe „Őrjárat a kozmoszban – Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai” volt. Fekete-fehérben néztük – színes tévé még csak elvétve volt akkoriban talán -, de a főcím-zenét most is hallom. 🙂

    Bocs’, hogy erről a hírről ez jutott most eszembe! 🙂

    1. Emlékszem. Dehogy volt még akkor színes tévé, még fekete-fehér is keveseknek. A női főszereplő neve talán Tamara volt, a férfi meg talán magyarosan írva Meklén. Még kicsi gyerek voltam, és a szomszéd gyerekek is itt ücsörögtek mellettem a földön, úgy néztük, a felnőtteknek kellett minden ülőhely a szobában, mert a fél utca nálunk nézte. 🙂

      1. Nekünk sem volt TVnk, a szembe lévő TSZ irodába ült a fél falu, ott volt egy kis képernyős készülék, jó csíkos képpel. Erre a sorozatra nem emlékszem csak a Zorróra:-))

        1. Te még fiatal vagy, erre a sorozatra nem emlékezhetsz. 🙂

          1. Kedves Edit bőven hatvan pluszos vagyok:-)))

  2. Engem lenyűgöznek a ruháik- hogyan találták ki milyen anyagból legyen, ki varrja meg és hogyan tesztelik.
    Most nyomtam le egyben a Netflixen a Hírolvasó c. sorozatot- eszméletlen jó- csak azért mondom, mert a történet onnan indul amikor a Challenger katasztrófa volt, felrobbant a kilövés után az az űrhajó (szerepel a történet a filmben) amin volt egy fiatal tanárnő is. Ez szerencsére sikeres landolás volt. Egy kis űrséta beleférhetne nekik- ott a sötét oldalon:-)))

  3. Most kicsit bajos a Hold kerülése, hogy lesz ebből 10 nap? 🙁 🙁

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük