Nyomtalanul eltűnt az égeresből a hollófészek | Videó

December 31-én délelőtt vettünk egy nagy levegőt, és repültünk még egyet a kis drónnal. Két dolognak szerettünk volna a végére járni szilveszter előtt. Egyrészt szerettünk volna felvételeket készíteni az égeres felső részén kialakult vizes berekről (erről később írunk), másrészt szerettük volna elkészíteni az első felvételeket a rezervátum határától mindössze 20-25 méterre található hollófészekről. Többek között azért, mert az év utolsó hetében rendkívül aktívak voltak a hollók (Corvus corax). Naponta 5-10 pár mozgott a területünkön, és megszülettek az első felvételek olyan hollókról is, akik lejöttek végre a hollóetetőnkre (ahol leginkább ölyvek esznek).
Drónról sem könnyű felfedezni a lombkoronában a fészket, így sokáig kerestük a levegőből, egészen addig, míg be kellett látni, hogy a fészek eltűnt. Később az erdő aljából is ellenőriztük: alulról sem bukkantunk rá, holott korábban pontosan regisztráltuk a helyet, ami az égeresben található dagonya szomszédságában volt (lásd a videót, ahol jól kivehető a dagonya).
Viszonylag kézen fekvő a magyarázat.
Talán nem volt elég erős a fészek és az utóbbi napok szélviharai lesodorták. Más magyarázat a fészek nyomtalan eltűnésére nemigen van. Most az a kérdés, hogy a pár belefog-e ugyanott az új fészek építésébe, vagy a kudarc miatt inkább odébbáll és tőlünk távolabb próbálkozik? Bárhogy lesz is, úgy tűnik, hogy a hollóetetővel viszont egyre inkább megbarátkoznak a környék hollói, de ez már egy másik sztori…
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Illusztrációk: Centauri

Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több „Kert és vadon”









































Szomorú vagyok, mert izgalmas lett volna követni a fészek sorsát, de ugyanakkor meg örülök a drónvideónak. Fantasztikus így fentről nézni a fákat! 🙂🙂
Azért még ne temessük – könnyen lehet, hogy lesz új fészek, az időből még nem csúsztak ki. Ami a dróvideót illeti: Ad.1/ tudtam, hogy örülni fogsz. Ad.2. / Jönnek efféle videók a napokban, mert – ahogyan ebben a posztban is írtam – több felmérést is végeztünk drónnal az év végén. 🙂
Akkor jó! 🙂🙂
Bízzunk benne, hogy tetszik nekik a hely, és építenek majd új fészket!
Jókor repült a drón megint, szépek a fák nagyon a finom fehér ruhában. Az egyik fán az a sárga, az sárga fagyöngy lenne? Zuzmónak az sok. De lehet tévedek.
Van még idő a fészeképítésre, ha korán költenek a hollók akkor is. Szerintem megoldják, az okos madarak.
Igen, azok a sárga csomók fagyöngyök, de hogy melyik faj, azt nem tudom. 🙂
Milyen érdekes felvétel- olyan mint a tóban tükröződő fák.
Volt kép korábban a holló fészekről? Nekem nem rémlik. El sem tudom képzelni az milyen. A fák között a földön az a havas szélű teknő forma valami az micsoda? Lehet spontán keletkezett a fák között, vagy a vadak túrták- de nálatok sosem lehet tudni, minden „tereptárgynak” van valami funkciója.