A mezőgazdaság veszélyezteti a leginkább a folyókat
A Természetvédelmi Világalap (WWF) The High Cost of Cheap Water (Az olcsó víz magas ára) címmel jelentést adott ki az élelmezési világnap alkalmából, mellyel arra hívja fel a figyelmet, hogy a víz áll a növekvő globális válság középpontjában, amely nemcsak az élelmezésbiztonságot fenyegeti, hanem az emberek és a bolygó egészségét is.
A víz és az édesvízi ökoszisztémák, a vizes élőhelyek éves gazdasági értéke a becslések szerint ötvennyolcbillió dollár, ami a globális GDP hatvan százalékával egyenlő. A háztartások vízhasználata, a mezőgazdasági öntözés és az ipari vízfogyasztás évente legalább hét és félbillió dollárt tesz ki. A víztisztítás, a talaj egészségének javítása, a szén-dioxid tárolása és a közösségek védelme a szélsőséges árvizektől és aszályoktól viszont ennek hétszeresére, évente mintegy ötvenbillió dollárra rúg. A világ édesvízi ökoszisztémáival kapcsolatos problémák ugyanakkor növekvő veszélyt jelentenek.
A világ 1970 óta elvesztette a vizes élőhelyeinek egyharmadát, miközben a vadon élő édesvízi állatok populációja átlagosan nyolcvanhárom százalékkal csökkent.
Egyre több embernek kell szembenéznie a vízhiánnyal és az élelemhez jutás bizonytalanságával, mivel sok folyó és tó száradt ki, nőtt a vízszennyezettség, és csökkent az élelmiszerforrások mennyisége.
A Duna medencéjében a Duna és mellékfolyói mentén az árvízkockázat csökkentését, a talajvíz pótlását és a vízszűrést elősegítő árterek nyolcvan százaléka eltűnt.
A Duna-medence folyóinak mindössze tizenhat százaléka őrizte meg természetes vagy természetközeli állapotát, és további húsz százalékának esetében csökkent csak enyhén a természetközeli állapot.
A folyókat és az ártereket főként a nem fenntartható mezőgazdasági gyakorlatok veszélyeztetik, a Világbank adatai szerint a mezőgazdaság használja az édesvíz több mint hetven százalékát.
Irene Lucius, a WWF közép- és kelet-európai részlegének vezetője hangsúlyozta, hogy támogatni kell a természetbarát élelmiszertermelést, meg kell őrizni a szabadon áramló folyókat, fenntartható módon kell felhasználni a földterületeket, és csökkenteni kell az édesvízkészleteket terhelő élelmiszerek fogyasztása iránti keresletet.
A jelenlegi élelmiszertermelési gyakorlat viszont nemcsak az édesvízi ökoszisztémákat sújtja, hanem a biodiverzitás csökkenéséért és a klímaváltozásért is felelős.
A jelentés szerint többek között teljesen ki kell szorítani a mezőgazdasági termelésből az erdőirtást és földterület-átalakítást, és növelni kell a növényi alapú élelmiszerek arányát az átlagos táplálkozásban.
Forrás: MTI, képek: Unsplash
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Támogass egy 15 éve ingyenes nonprofit portált és egy természetvédelmi rezervátumot!