Az EU célkeresztjében a műanyag pellet
Az Európai Bizottság intézkedéseket javasol az elsősorban babzsákok, játékok töltésére szolgáló műanyag pelletekből eredő mikroműanyag-szennyezés megelőzésére.
A néhány milliméterestől akár a több centiméteres átmérőig terjedő pellet a nem szándékos mikroműanyag-szennyezés egyik legnagyobb forrása, és jelenleg évente mintegy 52-184 ezer tonna kerül a környezetbe a helytelen kezelés miatt. Ha valamennyi, pelletet kezelő gazdasági szereplő megteszi a szükséges óvintézkedéseket, várhatóan hetvennégy százalékkal csökken a pelletkibocsátás.
Az Európai Bizottság azt javasolja a gazdasági szereplőknek, hogy előzzék meg a pellet kiömlését, a mégis kiömlött pelletet szigeteljék el, hogy ne szennyezze a környezetet, és végső megoldásként a kiömlés vagy veszteség bekövetkezte után végezzenek tisztítást.

A nagyobb gazdasági szereplőknek független harmadik féltől kell tanúsítványt szerezniük, míg a kisebb vállalatoknak önbevallást kell tenniük a megfelelőségükről, hogy segítsék az illetékes nemzeti hatóságokat az ellenőrzésben. A szabványügyi testületeknek harmonizált módszertant kell kidolgozniuk, hogy segítsék a gazdasági szereplőket veszteségeik nyomon követésében és a fennmaradó adathiányok kezelésében.
A javaslatot még meg kell vitatnia az Európai Parlamentnek és az Európai Unió Tanácsának, ha pedig hatályba lép a rendelet, valamennyi uniós és nem uniós gazdasági szereplőnek tizennyolc hónapon belül meg kell felelnie a rendeletben meghatározott követelményeknek.
A mikroműanyagok tartósan megmaradnak a környeztben, nagyon mobilak és nehezen eltávolíthatók a természetből. Világszerte megtalálhatók, még a legtávolabbi helyeken és az emberi testben is. Műanyag pellet található a vízben és a talajban, beleértve a mezőgazdasági földterületeket is, károsítja az ökoszisztémákat és a biológiai sokféleséget. A pelletet számos tengeri és partmenti állatfaj nyeli le, ami fizikai sérülést vagy halált okozhat.
Forrás: MTI, képek: Wikimedia
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!

Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Támogass egy 15 éve ingyenes nonprofit portált és egy természetvédelmi rezervátumot!
még több műanyag
még több környezet