Aki sosem nyugszik | A fekete harkály
Gondolkodtál már azon, miért nem lesz az összes harkály agyalágyult?
2022 augusztus 19-én végigmentem a Nagypatak túloldalán is (ez már hivatalosan nem hozzám tartozik, de rajtam kívül gyakorlatilag senki sem járja, csak a hozzám hasonló vadállatok). A gólyahíres égerláperdő (talán itt áll a jégkorszak óta) a legsötétebb hangulatú hely a környéken; észak zordonságát ontja magából, főként télen, épp ezért kiváltképp szeretem. És persze mindig tartogat meglepetéseket. Itt található például a Philemon és Baucisra keresztelt extrém fűzfaegyüttes (írtam róla korábban), és itt élnek a fekete harkályok.
Gyakran jönnek át hozzám is, de alapvetően az öreg égeresben tanyáznak – és nem nyugszanak. Minden évben találok féltucat harkályfát, melyeken nyilván hatalmasan jól szórakoznak. A minap talált példány az egyik legszebb, amit az utóbbi években találtam. Mellé álltam, hogy érzékelhetők legyenek az alkotás méretei.
Gőzöm sincs, mit akart kifejezni a művész (értelmezési lehetőségek jöhetnek hozzászólásban), de bármit is, rendkívül impozáns lett. Nem akármekkora meló így megvésni egy fát. Valóban felmerül a kérdés: ha egyszer a harkály naponta ezerszer “veri be a fejét”,
miért nem lesz tökkelütött?
Ha bármelyikünknek “fejjel” kéne ennek csak a felét kivésni, pár perc múlva már kóvályognánk. Persze, mindenre van magyarázat, erre a kérdésre – és sok másra is – részletes cikket írtam korábban. Ha valaki szeretne ma egy erőset csodálkozni és felejthetetlen infókra szert tenni a harkályok csodálatos életével kapcsolatosan, akkor olvassa el azt a cikket.
A fekete harkály Európa legnagyobb termetű harkálya, alig marad el méretben a varjúktól. Gyermekkoromban még ritkaságnak számított a legtöbb helyen, mára azonban szerencsére sokfelé kifejezetten gyakori lett. Rendkívül fontos feladatokat lát el a nagyobb erdőkben – sőt a kisebb alföldi erdőkben is! (Lásd a következő képet!)
Ő itt a kék galamb, Magyarország legfélénkebb galambféléje. Sokan a létéről sem tudnak. Sokan azt sem hinnék, hogy akad olyan galambfaj, aki odúban költ. A kék galamb a nagy erdők lakója, és odúlakó. Csakhogy számára igen tágas odú kell. Ilyen odút gyakorlatilag csak a fekete harkály képes készíteni, így aztán kék galamb leginkább ott van, ahol fekete harkály is. Nálam 2021-ben fészkelt először. A parlagi (városi) galamboknál kisebb valamivel, karcsúbb, röpte is nyilallóbb, és nincs benne fehér szín (a parlagi galambok farcsíkja például a legtöbbször fehér). Méretben igen hasonló az Alföld ékköve, a szalakóta, aki szintén sok helyen foglalja el a fekete harkály felhagyott odúit.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Támogass egy 15 éve ingyenes nonprofit portált és egy természetvédelmi rezervátumot!
Mikor megláttam a poszt címét, azt hittem, egy önéletírás következik. 🙂 🙂 🙂
Amúgy a feketeharkály is egy gyönyörűség❤️
🙂 🙂 megtisztelő!
Minap tettem egy sétát a parti fasorban, és ahonnan kopácsolást hallottam, onnan csak feketeharkály repült el. Nem is értem, a többiek hol vannak…. 🙂
A múlt vasárnap egyedül sétáltam a kámoni arborétumban, enyhe az idő és nem akartam lekésni a hóvirág, tőzike és sáfrány szőnyeget. Még nem bújtak a múlt héten elő- ma is megyek , mondták, hogy beindultak- szóval a fenyőfák között a tanösvényen átszaladt előttem egy barna mókus és nemsoká kopácsolást is hallottam. Ott is egyfolytában a Fazekas Anna versike jutott eszembe az ” Öreg Néne Őzikéjéből.:-))
“Ahol mókus ugrabugrál,
kopácsol a tarka harkály,
vígan szól a kakukk hangja,
bábot cipel szorgos hangya.”
Sétálós vasárnapot Nektek is, tegnap 12 km jött össze, ma gyúrok a 15-re.
Szép időt, sok virágot, sok madarat a hosszú sétához! 🙂
Azt hiszem, belezúgtam a harkályokba! Sajnos fekéhez még nem volt szerencsém, de zöldek laknak nálunk is! Fényképezem is őket, amikor csak tudom! Gyönyörűek ők is!
Feketéhez….