Wes Anderson elmondta a véleményét a Roald Dahl-ügyről
Az amerikai rendező-forgatókönyvíró legújabb, Benedict Cumberbatch főszereplésével készült alkotása Roald Dahl Henry Sugar csodálatos története című novellájának adaptációja. A Netflix által jegyzett, negyven perces rövidfilm szeptember 27-től lesz látható a platformon, de pénteken versenyen kívül bemutatták a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon.
A filmmustrán megkérdezték a rendezőt, aki már 2009-ben is filmre vitt egy Dahl-történetet, A fantasztikus Róka urat, hogy mit gondol arról, hogy a könyvkiadó megpróbálta kigyomlálni a sértőnek vélt nyelvezetet a szerző műveiből. Anderson azt mondta, az elkészült művekhez nem szabadna hozzányúlni, még magának a szerzőnek sem.
Ha azt kérdeznék tőlem, hogy Renoirnak megengedhetnék-e, hogy valamelyik festményét átdolgozza, azt mondanám, hogy nem. Ez már kész”.
Dahl műveinek kiadója ugyanis az év elején több száz helyen változtatott az eredeti szövegeken, köztük a James és az óriásbarackban, a Matildában, a Twitsben és a Charlie és a csokoládégyárban.
A Puffin Books akkori közleménye szerint a változtatásokat azért végezték el, hogy a könyveket “ma is mindenki élvezhesse”.
Az 1977-ben egy novelláskötetben megjelent Henry Sugar főhőse egy gazdag szerencsejátékos, aki egy gurutól különleges képességet nyert: átlát a kártyalapokon.
A Netflixen a jövőben várhatóan több Roald Dahl alkotást is láthatunk, miután a platform megállapodást kötött a hagyaték kezelőivel az író tizenhat legismertebb művéről, és 2021-ben megvásárolta a teljes Dahl-katalógust.
Forrás: MTI, kép: Dollar Gill/Unsplash
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Támogass egy 15 éve ingyenes nonprofit portált és egy természetvédelmi rezervátumot!
A gyerekeinknek esti mese helyett Roald Dahl -t olvastunk- imádták. Benedict Cumberbatch az egyik kedvenc színészem- imádtam az Alan Turing szerepben a Kódjátszmában. Biztosan igen jó film lesz ez is.
Haha, tényleg? Ez jó móka lehetett. 🙂 Én is gyerekként találtam rá a Szuperpempő című novelláskötetére, tetszettek a szürreális sztorik, olyan frissek és eredetiek voltak. A Kódjátszma nagyon jó! 🙂 Én Wes Andersont is bírom, kíváncsi vagyok erre az új filmre.
Most látom, hogy már készült korábban egy sorozat a novelláiból Meghökkentő mesék címmel, a Youtube-on vannak fenn részek.
Szeretem Roald Dahl minden elérhető darabját , nem szokványos, meghökkentő észjárását.