Vízerőmű épülhet az Erdélyi-szigethegységben
Szivattyús energiatároló vízerőművet építtetne a román kormány az Erdélyi-szigethegységben, a 215 hektáros vízfelületű tárnicai (Tarnita) tavon. A Kolozsvártól mintegy 30 kilométerre található tóra 1974-ben már épült egy 45 megawattos erőművi blokk.
Az új erőműhöz több száz méterrel magasabban alakítanának ki egy mesterséges tavat, ahonnan az alsóba szabadeséssel érkezne a víz, ez termelné az elektromos energiát. A vizet a túltermeléses időszakokban, amikor olcsó a villanyáram, elektromos szivattyúkkal juttatnák vissza a kialakított tárolóba.
A tárnicai vízerőmű beépített teljesítménye ezer megawatt lenne, négy blokkba elosztva. Az előzetes becslések alapján a beruházás költsége egymilliárd euró (395,85 milliárd forint) körül mozogna.
Vannak viták
A szakemberek egy része szerint viszont nem érdemes megépíteni a tárnicai vízerőművet. Virgil Popescu korábbi szakminiszter szerint, aki 2020-ban leállította a projektet, gazdaságilag nem indokolt a beruházás. Cristian Ilie, a bukaresti energiaügyi tárca államtitkára szintén ellen érvelt egy 2023-as konferencián azzal, hogy “egy ilyen berendezés hatásfoka elég alacsony: 30-40 százalék.
A szivattyús erőmű megépítésének ötlete az elmúlt évtizedekben többször felvetődött, legutóbb 2014-ben, Victor Ponta miniszterelnöksége idején. A projektet több kínai cég állítólagos érdeklődése ellenére leállították, többször újraindították, de előrelépés nem történt.
Sebastian Burduja energiaügyi miniszter 2023-ban porolta le a tervet, a korábbi elképzeléseknek megfelelően magánbefektetők bevonásával képzeli el a beruházást. A megvalósíthatósági tanulmányra tavaly kiírt közbeszerzési eljárásra egyetlen ajánlat sem érkezett, ezért azt januárban ismét kiírták. Erre a pályázatra már két jelentkezés érkezett.Szakértők becslései szerint az erőművet 8-10 év alatt lehetne kivitelezni.
Forrás: MTI, kép: Unsplash
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!