Új madárfaj a duzzasztott patakon
Kedves Olvasó, pár órája az archívumból áthoztuk azt a bejegyzést, ami az első gátunk megépítéséről szól. Ezúttal szintén az archívumból azt a blogot hozzuk át, ami egy új madárfaj felbukkanásáról szól a duzzasztásnak köszönhetően. Mindezt abból az apropóból, hogy délután ismét a patakról, a vizekről és 2024 récéiről lesz szó, és mert az idén szeretnénk folytatni a duzzasztást.
2020.04.14.
Azt hiszem, 20 év alatt egyszer sem láttam a patakban petéket vagy ebihalakat. Ez már önmagában is siker. Nekem legalábbis, bár még mindig csak kísérleti szakaszban vagyok a gátépítéssel.
2020.04.14. | Kicsit eltűntem megint, mivel az internetkapcsolatom akadozni kezdett, majd megszűnt. Többször is említettem, hogy itt a „világ végén” mikrohullámon jön a net, ennek viszont vannak hátrányai. Szeles, viharos, vagy ködös időben megszűnhet.
Húsvét hétfőn
– vagyis tegnap – még remekjó időjárás volt, szóval nem tudom, mi lehetett a gond, ami viszont meglepett, hogy az ünnep ellenére a szolgáltató (ez kicsi helyi cég), amint kerestem őket, rögtön visszahívtak, és hozzá láttak a hiba elhárításához. Jóhiszeműen feltételezem, hogy a járvány idején kiemelten fontos a szolgáltatások zavartalansága, ha már egyszer többségünk karanténban vagy önkéntes karanténban van hetek óta; ha már egyszer az a kérés, hogy maradjunk veszteg.
Ha emiatt tart ügyeletet egy kicsi cég is, az remek és példamutató.
Ha már járvány
– mielőtt itthonról hoznék képeket – kicsit szomorúbb és ugyanakkor dühösebb lettem a napokban. Mindkettőt az váltotta ki, hogy a koronavírus már egészen közel jár hozzám. A családban is van olyan, aki fertőzöttel érintkezett, és helyileg is van már koronavírusos fertőzött; olyan ember, akit ismerek, hisz telekszomszéd.
Itt vagyunk egy békés, virágokkal és madarakkal teli (élő)helyen, de már itt van a vírus is. Van ebben valami egészen szürreális. Ha nem is nyomasztó, mégis megállásra késztet. Általában viszonylag pontosan tudom, mi várható, de amikor a várakozásaimat visszaigazolja az élet, az más.
Akkor elcsendesülök. Ezúttal azzal szembesülök, hogy az ember első reflexből rögtön átmenne a szomszédjához egy tál forró levessel, vagy csak átköszönni; ám egy perc múlva rájövök: ami eddig természetes volt, az most nem az. Sőt, lehetetlen.
Csak az online tér marad – ezért is kiemelten fontos, hogy abban ne támadjon zavar.
Másrészt a napokban voltam rettentő dühös is. Minősíthetetlen állapotba kerültem, látva, hogy tömegek mutatnak teljesen inadekvát, agyament reakciókat a helyzetünkre, hogy sokan képtelenek megülni otthon, hiába a kampány, hiába minden.
Nem egyszerűen azért voltam (vagyok) dühös, mert itt konkrétan egy járványügyi problémáról van szó, hanem azért is, mert egy életmódról, életszemléletről; arról az életmódról és szemléletről, ami – ha tovább él és tovább makacskodik –, soha semmit nem fog megoldani. De nem merülök most el ebben, nem akarok agyvérzést kapni, és egyébként is írok majd erről, ha az időjárás és a technika is kegyes marad.
Viszont szép idő volt, és végre visszakaptam a lábamat is.
Bevettem az utolsó szem gyógyszert,
a fájdalom elmúlt, és lassan bár, de használhatóvá vált a lábam megint. Néha még meg-megroggyan, de kíméletesen már munkára fogható. Legalábbis arra alkalmas volt már, hogy a nem túl távoli vadkamerát ellenőrizzem.
Épp aznap helyeztem át a borzvártól egy vadjárta ösvényre, amikor elszállt a lábam – s azóta nem ellenőriztem. Ott árválkodott bő 10 napot, ennek ellenére vérmes reményeim nem lehettek, mivel az akksik akkor 28 százalékon álltak, így várható volt, hogy a kamera időközben lemerül. Úgy is lett. Vasárnap mentem le ellenőrizni, s a kamera már „döglött” volt.
Ellenben egy felvételt még készített, méghozzá fényes nappal egy szarvascsorda átvonulásáról.
A mozgásukból jól látszik,
hogy a patak túloldaláról menekülhettek valami zavarás elől az én területemre. Tehenek és tavalyi borjak alkotják a csordát, s lehetnek úgy 15-20-an. Sajnos a felvétel minősége rettentő pocsék, valószínűleg rosszul állítottam be valamit. De informatív. Külön érdekes, hogy tegnap – amikor lementem a gáthoz, felhozni végre a talicskát és a szerszámokat – élőben is találkoztam a csordával: a patak melletti nádasban pihentek épp.
Tegnap ugyanis – látva, hogy nem lesz netem egy darabig – kihasználtam a remek időt, és rendbe vágtam az udvart (amit eddig a rossz láb miatt nem tehettem meg).
Vasárnap pedig tettem egy nagyobb kört is a birtokon. Persze nem akkorát, mint rendesen, de azért benéztem a szomszédos égerláperdőbe is.
Azon túl, hogy szépen tavaszodik, zöldül, s lassan már minden virágzik, két kellemes meglepetés is ért. A gátépítésről írva beszámoltam arról, hogy már a duzzasztás másnapján békák jelentek meg a duzzasztott szakaszon, hisz nemcsak magasabb lett a vízszint, hanem a folyás is lassult, így alkalmassá vált a békák számára. Ennek látványos jele, hogy a gát alatti szakaszon sehol sem látni békapetét, viszont rögtön a gát felső oldalán már igen.
Azt hiszem, 20 év alatt egyszer sem láttam a patakban petéket vagy ebihalakat.
Ez már önmagában is siker. Nekem legalábbis, bár még mindig csak kísérleti szakaszban vagyok a gátépítéssel. A meló befejezésekor a jelenlegi vízszint kábé a kétszerese lesz, és a gát fölötti szakasz a jelenleginél háromszor-négyszer nagyobb víztömeget tárol majd.
És lett egy új állatfajom – pontosabban madárfajom.
Március-április folyamán időnként feltűnnek kevésbé elterjedt récefajok is a környéken, de konkrétan nálam, a patakon tőkés récén kívül más récefaj nem bukkant még föl. Tegnapelőtt azonban a gát ellenőrzésekor két apró termetű réce reppent fel a gát felső szakaszáról, két csörgő réce. A csörgő réce csak átvonul nálunk, és zömmel nagyobb tavakon-mocsarakon jelenik meg. Nagy öröm ez nekem.
Annak ellenére, hogy a vízszint a duzzasztott szakaszon is csökkent – kegyetlen aszály van.
Friss vadnyomokat sem látni, hisz a talaj cserepesre, kőkeményre száradt. A növények jelentős része csak kínlódik, így húsvét hétfőn már kénytelen voltam locsolni. Duzzasztani is csak olyan vizet lehet, ami itt van. Elkelne egy kiadós eső – bár az is igaz, hogy a gátépítésnek kedvez az alacsony vízszint.
Ki kellene használnom ezt a helyzetet, s mihamarabb el kellene érnem a végleges magasságot, sőt másik ponton is kellene duzzasztás, hogy a lehető leghosszabb szakaszon élhessenek békák, gőték, szitakötők – és pihenhessenek csörgő récék. Kímélni kell még a lábamat, de azért sokat nem késlekedhetek. Se a patak, se az udvar nem vár meg.
Vigyázzatok magatokra és egymásra továbbra is! Üdv: Cen’
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több “Kert és vadon”
