Így hódíts karantén idején! | Vizet a vadonnak!
kert és vadon
Kedves Olvasó, ma délután (2024.03.22. 14 órakor) a récefajok kutatásáról, a 2024-es récemegfigyelésekről hozok friss posztot, de mivel az új megfigyelések és a 2024-es tervek is érintik a Nagypatakot, először két régebbi írást változtatás nélkül áthozok az archívumból annak érdekében, hogy végül összeálljon az élőhelykezelés teljes története. 2024-ben épp azon a ponton tervezünk duzzasztást, ahol 2020-ban duzzasztottunk. Pár nappal később ennek köszönhetően lett meg egy új récefaj a birtokon (az erről szólól posztot is áthozzuk). Fogadjátok szeretettel a nagyon tanulságos, és ma már szinte valószínűtlennek ható, karantén idején írt blogot.
2020.03.29.
Már nem is tudom, mióta vagyok itt önkéntes karanténban, de talán úgy 6-7 hete. Rögtön az elején arra lettem figyelmes, hogy géphangokat hallok a völgyből.
2020.03.29. | Miután ma reggel eleget tettem abbéli kötelességemnek, hogy valamiként folytassam a félbeszakadt francia-atlanti beszámolót (ITT), valamint annak is eleget tettem, hogy az utóbbi idők zömmel (s joggal) borús írásai után hozzak valamit, ami egy kissé enyhíthet a szorongásunkon, újabb adósságot törlesztek – ahogy régi adósságot törlesztek a birtok felé is.
Korábban többször is beszámoltam a területemre vonatkozó tervekről, többek között arról is, hogy a fásítás mellett feltett szándékom visszaadni a terület egy részének a vizet.
A völgy ugyanis valaha láp vagy mocsár volt,
a birtokhatár túloldalán ma is égerláperdőt találni. Beszéltem olyan környékbelivel, aki még vadkacsákat látott ebben a völgyben tömegével, s olyannal is, aki a területhatáron folyó patakon tanult horgászni. A völgyteknőből persze elvezették a vizet, a patakmedret kiegyenesítették és kimélyítették, így ma már alig van víz, hal meg egyáltalán nincs.
Ez azt jelenti, hogy a birtokról az állatvilág egy egész osztálya, a halak osztálya hiányzik.
Ha a patak vize lassabban folyna le, és magasabban állna, s nemcsak nagy esőzések alkalmával telne meg, akkor nagyságrendekkel javulna a helybéli élővilág. A sok víz temérdek rovarnak és növénynek adna otthont, azok pedig sokkal több madárnak. Ha a víz elég magas és állandó, akár halak is megélnének benne.
Régi terv, hogy kisebb duzzasztókat építek a patakra, de eddig néhány félszeg, kezdetleges kísérletnél több nem történt.
Már nem is tudom, mióta vagyok itt önkéntes karanténban,
de talán úgy 6-7 hete. Rögtön az elején arra lettem figyelmes, hogy géphangokat hallok a völgyből. Mint mindig, ha mozgást észlelek a környéken, kaptam a csizmát, és lementem. Legnagyobb rémületemre a birtokszomszéd emberei kistraktorról ágakat és nádat pakoltak a patakparton.
Hirtelen azt hittem, tisztítják a patakpartot – ám számomra az efféle tisztítás inkább rombolás, ökológiai szempontból mindenképp, legalábbis, ha nem elég körültekintően végzik, márpedig tudjuk: az efféle „tisztításokat” egészen kivételes esetekben hajtják végre ökológiai szempontok mérlegelése mellett.
Átkeltem hát a patakon, s érdeklődtem. Legnagyobb megnyugvásomra mindössze annyi történt, hogy odébb, egy udvarból ki kellett vágniuk egy idős mandzsufüzet, s körötte a nádat, s azt hordták a patakpartra, az öreg fűz tönkjeivel együtt. Ilyenkor az ember két dolgot tehet.
Megnyugszik és haza ballag. Vagy elgondolkodik.
Utóbbi történt, de nem egészen véletlenül.
Pár nappal korábban végigballagtam a patakparton. Tavaly egy viharban leszakadt legnagyobb fűzmatuzsálemem óriási ága, s akkor a levágott ágakból párat lenyomtam a patakpartba, gondolván, a fűz könnyen megered, s hosszú szakaszokon jól jönnének újabb füzek. A tavalyi ellenőrzés során azt láttam, hogy az ágak zömét pár nap múlva lerágták a szarvasok – nem mintha nem lenne több száz hektárnyi rágcsálnivaló a környéken. El is engedtem ezt a projektet.
Az idén viszont belebotlottam a parton az egyik kb. 160 centiméteres tavalyi ágba: és hajt már! Magyarán: egészen vastag ágak is legyökeresednek.
Mármost, amikor megpillantottam a frissen vágott mandzsufűz-ágakat, első gondolatom az volt, hogy itt a remek alkalom, hogy száz és száz fűzzel tegyem folytonossá a patakot kísérő fasort. Az udvarban, a háznál van már két mandzsufűzem, szeretem is őket. A nagy tönköket látva pedig arra gondoltam először, hogy stabil gázlót építhetnék belőlük a patakon, hisz óriásiak, nyersek, vagyis rohadt nehezek is, bőven alkalmasak gázlóépítésre.
Végül aztán rájöttem: ha gázlóhoz jók, akkor gátnak is. Főként, ha ott van kocsiszám a levágott nád is.
Természetes körülmények között is előfordul,
hogy egy patakot megduzzaszt valami. Lehet az beledőlt fa, mederből kihajtó füzek, de az a legjobb, amikor a hód épít gátakat. A gátak, torlaszok feletti vizekben gazdag élővilág alakulhat ki. Ha én is úgy teszek, mint a hód, akkor végső soron „hódítok”. Több értelemben is.
Olyanná teszem a patakot, mintha hód élne rajta. És visszahódítom a vizet, a vizes élőhelyet. Területet hódítok a vízzel temérdek élőlénynek.
Van egy pont a patakon,
ahol évekig volt egy kis hidacskám, amit azonban a nagyobb áradások mindig keresztbefordítottak. Ide majd minden évben nyiladékot vágtam vagy tapostam. Ebben a nyiladékban futottam össze két éve vadmacskával (írtam is róla ITT). Ez a pont ideálisnak tűnik duzzasztásra, bár bő száz métert kell cipelnem az „építőanyagot” a part mentén.
Két projektet csapatok egyszerre. A fűz feldolgozása során formára metszek ágakat és gallyakat, s ezeket elültetem. Eddig kb. 350-400 darabot ültettem el a patak mentén, de jó párat messzebb is. Ugyanakkor a törzsekből, vastag ágakból és a nád felhasználásával
megkezdtem a gát építését.
Sosem voltam ennyire eredményes ebben.
Rövid időn belül 10-15 centivel emeltem a vízszintet, s a patak a gát fölötti szakaszon jól láthatón megnőtt, s komoly víz arculatát vette fel.
A duzzasztás miatt lassult, hisz nagyobb keresztmetszeten megy ugyanannyi víz, így – ez rettentően meglepett! – már az első duzzasztást követő napon békák jelentek meg benne. Párzó barna varangyok, nem is kevesen. Később rájöttem, hogy a duzzasztás úgy lehet igazán hatékony, ha a rönkök közét nemcsak nádkötegekkel, hanem földdel is tömítem.
Két nappal később már tőkés récék reppentek fel a duzzasztott szakaszról!
Ezt apránként folytatnom kell
– ha rászánok még, mondjuk 3-4 napot, olyan vizet kapok, amiben halak is megélnek bőséggel, legalábbis vörösszárnyú keszeg és bodorka biztosan. Tanulás is ez, hisz most tapasztalom meg, hogy a semmiből, ingyen, miként tudok olyan gátat emelni, ami hosszútávon is megtartja a vizet. Egy nagy esőzés persze komoly próba lesz.
Az első kísérlet óta eltelt körülbelül két hét, de a vízszint cseppnyit sem csökkent. Annak ellenére sem, hogy a vízhozam viszont igen.
Sokat nem kellene várnom a gátépítés folytatásával, hisz szükség volna hasonló gátra legalább két helyen még. Ideális esetben a kb. 1500 méter hosszú patakszakaszt teljes hosszában ilyen gátakkal szabdalt, lépcsőzetesen közlekedő vízzé kellene tenni. Paradicsom lehetne! – ha az egészet meghódítanám
Nos, én így hódítok.
S milyen az élet – hogy épp akkor ad bőséges ingyen alapanyagot, amikor mást nem is tudnék csinálni, mint gátakat emelni. Na jó, természetesen tudnék, s tudok is, írhat például regényt az ember, de azért állati jó, hogy a járvány végére ez a patak visszakapja, ami megilleti őt. Évekkel később pedig – ha minden jól megy – valóban úgy sétálhatok ott bárkivel, hogy azt mondhatom: Látod ezeket a fákat? Tudod, mikor ültettem ezeket? Bizony. A nagy koronavírus-járvány idején.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több “Kert és vadon”
Próba!
Itt hozzá tudok szólni, csak a Fórumon nem.
Micsoda munka- annyira irigy vagyok a látásmódért. A természet mindent ad a hozzáértő szemnek.