Hatalmas tornádók tombolnak Amerikában

tornádók Amerikában


Hatalmas tornádók tombolnak Amerikában


Három ember halálát okozták a tornádók és viharok az Egyesült Államok középső államaiban, a sérültek száma pedig több mint hetven. A viharzóna péntekre virradóra csapott le Ohio, Kentucky, Arkansas és Indiana államokra. Ohio fővárosától, Columbustól északnyugatra, az Indian Lake tóvidékén, Logan megyében három ember halt meg a forgószél pusztításában. Volt olyan túlélő, aki arról számolt be, hogy a fürdőkádjába bújva vészelte át a természeti katasztrófát.

Az áldozatok és a túlélők után kutyás mentőegységek kutattak pénteken. A helyi kórházak arról számoltak be, hogy Bellefontaine városban huszonöt embert kellett ellátniuk, többségüket töréses, illetve belső sérülésekkel.


Szemtanúk szerint a tornádót jelző szirénák megszólalását követő tíz perc múlva már meg is érkezett a forgószél, így nagyon kevés idő maradt felkészülni.

Az Indiana állambeli Winchesterben a jelentések szerint harmincnnyolc ember sérült meg, hármuknak válságos az állapota. A polgármester közölte, hogy százharminc lakóház és egy étterem súlyosan megrongálódott, volt, amelyik romba is dőlt. A viharok az állam más területén is okoztak nagyobb károkat.

A Kentuckybeli Miltonban a tornádó által felkapott törmelék egy autóra zuhant, amelyben ketten megsérületek. A településen mintegy száz épületben keletkeztek számottevő károk.

Forrás: MTI, kép: Unsplash

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.   

még több időjárás

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

8 hozzászólás

  1. Ez a videó eléggé félelmetes! 😲
    Eszembe jutott róla az Óz, a csodák csodája c. film. (Igaz, az Kansas, és nem Arkansas, ha jól emlékszem. 🤔)

    1. Author

      Igen, tényleg para. 🙁 Nagyon szerettem az Ózt minden formában, könyvben, színházban, filmben..igen, Kansas volt. Amikor először találkoztam a művel, nem is igazán tudtam hová tenni a hurrikánt.

      1. Az Ózt én csak filmen és színházban láttam. Nem is tudtam, hogy könyvben is megvan. 😮
        Emlékszem, viszonylag kicsi voltam, amikor először láttam, és annyira féltem a Gonosz Boszorkánytól, hogy szünetben eljöttem a moziból. 🙂 Aztán jó néhány év múlva már felnőttként újra megnéztem a filmet – ezúttal végig. 🙂
        A tornádóval én is pont így voltam, mint te, amikor először láttam a filmet.

          1. Köszi a linket! Ez a könyv ezek szerint nekem valahogyan kimaradt. Pedig találtam a neten 1966-os kiadást is, ami elvileg még belefért volna a mesekönyves korszakomba. Hát, most már mindegy. 🙂

    1. Értem, hogy mire célzol! Semmi sem lehetetlen. 🙂

  2. Az Óz a nagy varázslóról nekem Judy Garland, meg a bádog ember jut eszembe. Megint csak boldog vagyok , hogy itt a Kárpát medencében nincsenek nagy természeti katasztrófák. A tornádókról Amerikába nekem az jut eszembe, nem más mint a leigázott legyilkolt elnyomott őslakosok haragja, hogy kiűzzék a hódító elnyomó “új jövevényeket”- képzeljétek most hallottam, hogy a migránsokat nem szabad migránsnak hívni, hanem ” új jövevénynek “

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük