Tanácsok életmódváltáshoz | Hagyd el, ami rossz, őrizd, ami jó!
Sokat tanultam a halálomból. Szeretném azt hinni – s remélem, nem ettől válok arcoskodóvá –, hogy azért, mert korábban kész voltam tanulni az életemből, az életből általában, és mások életéből is. Könnyű persze ezt állítani, de szerencsére esetemben ez dokumentálható. Hogy csak egy példát hozzak: komplett nagyregényt írtam az ifjú Jack London életéről (Jákob botja). Épp azért, mert annak a fiatalembernek olyasfajta küzdelmeket, olyan családi és társadalmi traumákat kellett megtennie, olyan utakat kellett bevándorolnia (és nemcsak Alaszkában, sőt, a legfontosabb utakat talán épp az aranyásó időszak előtt), ami máig hatóan tanulság lehet bárkinek.
A nagyregény az a forma,
ahol egy másik élet számunkra hasznos tanulságaiban, mintázataiban a lehető legapróbb részletekig elmerülhetünk. Tehát valóban tanultam mások életét, de legalábbis tanulmányoztam, s még csak azt sem mondhatom, hogy Jack London volt köztük az abszolút etalon. A Kalandos tél című egyelőre szerkesztés alatt álló regényem is számos élet és sors mintázatát hozza, analógiák és ellentétpárok valóságos gyűjteményét.
De bármennyit tanultam is okos és kivételes emberek életéből vagy a saját kudarcaimból, a saját halálom pillanatok alatt tanított annyit, mint azelőtt az élet a hosszú évtizedek során. Igaz, ennek a tanfolyamnak oly magas a díjazása, hogy felmerül bennem időnként: biztosan megéri? Néha a „beugró” is indokolatlanul soknak tűnik, hát még a tanfolyam teljes díja!
Konkrétan arról van szó – az új olvasók kedvért írom –, hogy másfél éve, 2023 április másodikán felbosszantottak, de annyira, hogy infarktust kaptam, és rövid időre meghaltam. Így egészen más keretek közé került az életem. Egy átlagos polgár életét két egymástól nemcsak elkülönülő, hanem egymással antagonisztikus ellentétben álló dolog határolja. Egy átlagos élet
- a születés
- és a halál
közötti intervallumban zajlik. Az én nem kicsit hátborzongató, lunátikus életemet – legalábbis az új életemet – már mindkét oldalról a halál határolja. Mások azt mondhatják (ha van merszük):
„Vagyok élő, s egyszer leszek halott.”
Az én mondatom viszont így hangzik már:
„Voltam halott, s leszek is még.”
Ez – higgyétek el – nagy különbség.
Az infarktus után rohamtempóban kellett kigyomlálni mindent a létből, ami kicsit is rossz. Első körben le kellett rakni a cigit. A cigarettát, ami a nikotin révén épp olyan kötődéseket hív létre az agyban, mint a heroin. Ezt is csak nemrégiben tudtam meg. Így tehát a cigit lerakni alig könnyebb, mint egy hernyósnak lejönni a drogról. De nekem sikerült, bár korábban – a szívem mélyén gyönge embernek gondoltam magamat – a 2023 április másodikán reggel sodort 12 szál cigarettám még mindig megvan. Attól a naptól fogva egyszersem gyújtottam rá. És valami okból úgy érzem, hogy még ha jelentős trauma érne ismét, akkor sem szoknék vissza. De elválik majd – ha évtizedek múltán is még élek.
És bár alapvetően korábban is egészségesen éltem – leszámítva a dohányzást –, sokat mozogtam, nemcsak terepi madarász lévén, hanem mert itt van a természetvédelmi területünk, a 11 hektáros birtok, a temérdek meló, ráadásul sosem étkeztem zsírosan, süteményeket, péksüteményeket vagy sertéshúst gyakorlatilag nem fogyasztottam, mégis: az étrendemet is jelentősen megreformáltam, és alakítom ma is. Ugyanígy kövér sem voltam, de épp az infarktus után, a cigi elhagyásának és a gyógyszereknek köszönhetően elkezdtem némi túlsúlyt felszedni, de ezt is megállítottam.
Nem sorolom tovább, mi mindent gyomláltam ki. Az utóbbi másfél év alapvetően két dologról szólt:
- életben maradni
- és kigyomlálni az életmódból mindent, ami rossz.
Többé-kevésbé mindkét célnak megfeleltem – eddig.
Bár az egészségemet nem sikerült egyenesbe hozni teljesen, mert a gyógyszerek, a reformok, és a régi rossz rögzülések labirintusából a test nehezebben talál ki, mint a psziché, de voltaképp a rossz szokások irtásával már végeztem. Voltak is olyan pontok, ahol úgy éreztem, mintha már nem is volna semmi dolgom. Azon kívül, hogy újra sokat dolgozom majd, egyenletesen, elvégzem megint négy ember munkáját is, ha kell, tolom a Cenwebet, befejezem a regényeket, fullra járatom a birtokon a tudományos kutatásokat, és így tovább…
Ötleteimnek és terveimnek, se szeri, se száma. Ennek a folyamatnak sosem lesz vége, de nem is a végessége a szépsége, épp ellenkezőleg, a végtelensége, a bővülése; az, hogy az emberi lét is lehet kicsit olyan, mint az univerzum, amibe belévetették, amely folyton tágul, és tágulásának – emberi léptékkel nézve legalábbis – sehol sincsen vége. Persze tudjuk, legalábbis a tudomány legújabb állása feltételezi azt is, hogy még az univerzum tágulása is megtorpanhat, hogy ismét önmaga középpontjába, egy újabb ősrobbanás origójába hulljon vissza az összes galaxis, ugyanígy nyilván az életem tágulása is megszűnik egyszer, legalábbis itt a Földön, ebben a téridőben, de addig szerencsére nem fogunk unatkozni, és soha, de soha nem fogunk kifogyni az ötletekből, tervekből és gyönyörködtető feladatokból.
Szeptemberben azonban volt egy klassz este,
amikor tudatosult bennem, hogy koránt sem ennyire egyszerű ez az egész. Nem arról van szó csupán, hogy életben kell maradni, és az életben maradás fenntarthatósága miatt le kell nyesni mindent az életemről, ami rossz, s aztán mehet az édes robot és ötletelés az újabb halálig. Nem. Mivel nem tudhatom, mi lesz azután, mármint a második halál után, duplán kell megbecsülni azt, ami itt és most van.
Családi összejövetel volt a birtokon, szeptember esti tábortűz, sütögetés, iszogatás, beszélgetés, s akkor eszembe jutott, hogy régen milyen gyakran sütöttem-főztem odakint. Milyen jó volt is az! S mennyi hasonlóan remek dologra nincs már idő, sőt: mennyi remek dologra már nem is gondolok. És akkor, azon a szeptemberi hétvégén pár nap alatt kikristályosodott bennem az új, és végre végsőnek, de legalábbis végre teljesnek tűnő felismerés: a második élet programja csak akkor teljes,
- ha az életben maradás törvénye,
- a minden rossz kiirtásának parancsa mellé,
- odakerül egy harmadik lépés is.
Ha életben vagy még,
és rossz szokások, működések kiirtásával is végeztél (nagyjából), akkor a valódi utolsó lépésed az legyen, hogy tudatosan, szép sorjában visszahozol mindent, ami jó, de amit valamilyen okból az évek során elhagytál. Remek lenne azzal kezdeni, hogy az udvari főzőcskézeseket visszahozod, hisz régen még a tél közepén is bográcsoztál, akár térdig érő hóban is megraktad a tüzedet, sőt, ha kellett aludtál is hóban-fagyban a szabadban. Első körben ezt a szokást hozd vissza, és írd össze, mi minden volt az első halál előtt, ami jó volt; menj vissza, ha kell egészen a gyermekkorodig, és ha kell, a tudatalatti sötétjéből is húzz fel mindent, ami jó.
Végre muszáj megértened:
hogy minden, ami rossz, minden, ami rontja az esélyeidet, a jó helyére tolakodik be. Ezért tehát muszáj úgy kibélelni minden jóval és hasznossal az életedet, hogy abba a nagy erővel támadó rossz pengényi résen se találhasson be. Muszáj megérteni, hogy a rossz ott szökken szárba életed birtokán, ahol magára hagytál egy virágot. Ott csap le rád, ahol magára hagytad egész életedben szépen daloló rigódat. Ott foszt ki majd, ahol magukra hagytad a madártojásaidat. Ott tesz majd tönkre, ahol valamit te nem állítottál helyre.
Előre is köszönjük, ha megosztod ezt a cikket másokkal is! | Borítókép: Pixabay
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több blog
Nagyon igaz, ahogy olvastam nemrégiben is a „Család ereje” avagy ragaszkodjatok a gyerekeitekhez dr Máté Gábor és dr Gordon Neufeld fantasztikus könyvében. A legerősebb kötődés ami beégett a génjeinkbe , vissza kell szerezni a kortárs meg minden egyéb választott kötődések helyett. Amikor elolvastam a könyvet rájöttem, hogy nekem is kellett egy hatalmas ütés az élettől, hogy ezután csakis erre fókuszáljak. Milyen guszta a kerti grillsütős étel:-)). Viszem- mármint ezt a cikket.
Örülök! 🙂
Te szoktad mondani, hogy „Rövid az élet, de legalább széles!”. Valahol meg azt olvastam, hogy ez a szélesség azt jelenti, hogy az élet teli van minél több hasznos, élvezetes és értékes tartalommal.
Töltsd meg hát te is a tiédet – ha úgy érzed, hogy ami most megtölti, az még nem elég!
… és mindig legyél fontos magadnak, talán jobban, mint eddig!😊
❤️❤️❤️
Idehozok egy idézetet – talán ismerős lesz 🙂 :
„ne feledkezz meg arról soha, hogy életed a te rövid életű madarad, és mikor egy reggel halva
találod, csak az lesz a kérdés, engedted-e repülni — hol találsz rá azon a reggelen, a kalitka sarkában vagy a babértölgy alatt.”
Ez honnan van? 🙂
Egy Centauri nevű író Hosszúdal c. írásából. 🙂 (Műút, 2008.)