Már biztos! DNS-vizsgálat bizonyította Magyarország új madárfaját
Ugyanakkor elértük Dr. Tölgyesi Csabát, az új faj megtalálóját, gratuláltunk neki, ő pedig megerősítette az eredményt. Igyekszünk tartani a…Tovább
Ugyanakkor elértük Dr. Tölgyesi Csabát, az új faj megtalálóját, gratuláltunk neki, ő pedig megerősítette az eredményt. Igyekszünk tartani a…Tovább
Befejeződött Magyarország egyik legnagyobb holtága, a Gyálai Holt-Tisza szennyezett szakaszának kármentesítése Szegeden. A környezetvédelmi beruházás…Tovább
A városi hőszigethatás felmérése és csökkentése érdekében négyéves program indul Szegeden mintegy hétszázmillió forintos költségvetésből, uniós támogatással…Tovább
A Hortobágy mellett a Kiskunsági Nemzeti Parkban is megnézhetjük a darvak gyülekezését, a kelet-európai állomány egyik kiemelt megállóhelye a szegedi Fehér-tó és környéke…Tovább
Az Újraélesztés Nemzetközi Világnapja alkalmából újraélesztési rekordkísérletet szerveznek hétfőn Szegeden, melynek célja, hogy tízezer diák megtanulja az alapszintű újraélesztés technikáját…Tovább
2021-ben Szegeden tíz helyszínen alakítottak ki vadvirágos méhlegelőket, melyek számát most megduplázták, így már 22 ilyen terület van a város belső és a külső területein…Tovább
13.000 hozzászólás, több mint másfél millió olvasó egyetlen reklám nélkül. Soha nem fizettünk azért, hogy elérjünk titeket, és soha semmit nem reklámoztunk.
Már csak az Antarktiszon és Grönlandon nincs olvasónk. Olvasóink 15-20 százaléka Nyugat-Európában élő magyar, 13% pedig angol anyanyelvű olvasó.
Oldalainkon legalább 2.500, ingyen elérhető cikket/posztot és 7.500 saját készítésű fotót találsz. Soha egy fillért nem kértünk egyetlen tartalmunkért sem.
24 órán át folyamatosan frissülünk. Reggel 5 órától este 10-ig akár óránként is, de időnként még éjjel is. Frissülnek az aloldalaink is, az angol oldal és a Darksite is.
Több mint 10.000 követő a közösségi oldalakon, ahol szintén nem hirdetünk. Hírlevél-feliratkozóink száma is megközelíti a 4.000 főt.
Designed using Unos Premium. Powered by WordPress.
Kérj tőlünk hírlevelet!