Sakál vagy farkas jár a birtokon?
Apró érdekesség ez, ami később még fontos lehet. Annál is inkább, mert a sakálról tudjuk, hogy invazív fajokat is megszégyenítő tempóban terjeszkedik (s ezzel nem kis vitákat vált ki az állatvédők és a vadászok között). Tudom, sokan hallani sem akarnak a vadászatról, de ez a valóság: az elejtett sakálok száma nagyságrendekkel növekszik, és mégis, a sakál éves növekedése meghaladja a 40 százalékot. (Mára Magyarországon él a legnépesebb sakál-populáció.) Az egykor vörös listás és védett sakálé.
Intenzíven vadásszák, ennek ellenére a sakál magyarországi állománya megállíthatatlanul növekedik.
Azt is tudjuk, hogy a birtoktól nem messze is ejtettek el sakálokat, nem is egyet. A legközelebbi észlelése a birtoktól 2460 méterre van (Google Earth-ön mértem) egy kommunális hulladéklerakónál, ahol több alkalommal több példányt is elejtettek. Ha a saját megfigyeléseinkből indulunk ki, 2010 körül volt egy időszak, amikor rendszeresen hallottuk a völgyből őket, de aztán eltűntek.
Figyelembe véve az országos tendenciát és a rendelkezésre álló adatokat,
előbb-utóbb itt is lesz dolgunk a sakállal. Leginkább az, hogy felvételeket szerezzünk róla. Ez volt az egyik reményünk akkor is, amikor bekameráztunk februárban a Nagyvadföldön egy őztetemet. A sakál nem jött meg, ugyanakkor 2025 március másodikán, az egyik első nyom, amit a friss gázlók egyikén megtaláltunk, egy sakálnyomra emlékeztető nyom volt a lágy iszapban. Ezért ezt a gázlót azóta Sakál-gázlónak nevezzük. Egészen biztos, hogy nem róka nyoma, esetleg kutya vagy farkas nyoma lehetne. Kutyát viszont 25 év alatt itt mindössze egyszer láttunk. Farkas egyelőre nem valószínű, bár mi imádnánk, ha lenne.
Tegyünk is egy rövid kitérőt a farkasok felé!
Találtunk arra vonatkozó forrásokat, hogy a mára egészen népes szlovén farkaspopuláció eredetileg Szlovákiában élt (szőrcsapdákkal gyűjtött minták genetikai elemzése alapján állítják ezt). Ebből az is következik, hogy a most Szlovénia területén élő farkasok egy része, vagy azok felmenői átvonulhattak Magyarországon, nyilván a Dunántúlon. Legnagyobb valószínűség szerint a Bakony-Balaton-Őrség-Göcsej sávban. Nekem is volt szerencsém két esetben kisebb falkák nyomával találkozni a Balaton északi partján (mindkét esetben télen). Ebből az átvonulásból elvileg maradhattak hátra nálunk is, például a Bakonyban, de bárhol a nagyobb erdőségben. Szóval teljes egészében nem zárnám ki azt sem, hogy farkas felbukkanjon itt.
A svájci farkas esete óta tudjuk, hogy mekkora távolságokat kóborol be egy magányos farkas, és milyen észrevétlenül tud átvonulni, vagy akár élni is, még olyan területeken is, amelyek sűrűn lakottak.
A Sakál-gázlón talált nyom azonban farkasnyomnak túl kicsi.
Ugyanakkor van még egy jegy, ami nem igazán stimmel. A sakál két elülső ujja egy ponton összenő, ezért a nyomban a két elülső ujj nem válik teljesen szét, ellentétben a farkas vagy a kutya nyomával. A mi nyomunk pedig olyannak tűnik, ahol szétválik. Méretét tekintve pedig inkább a farkasnyomhoz közelít. A farkasokra és a sakálokra is jellemző (a farkasokra inkább), hogy „zsinóroznak, vagyis egymás mögé rakják a lábukat, így a nyomok zsinórba rendeződnek (emiatt alakul ki az a jellegzetes, farkasos jármód, amitől a farkas járása annyira könnyednek és elegánsnak hat). Olyan nyomokat viszont nem találtunk, ahol ez megfigyelhető lett volna. Egy-egy nyom van, és sosem egy sor.
Ezért jók a havas idők, mert olyankor könnyű olyan csapát találni, ahol megfigyelhető a zsinórozás is. A farkasra ez valóban rendkívül jellemző, s ezt nemcsak Tihanyban, egyszer pedig Kővágóörs közelében, hanem Erdélyben is volt szerencsém megfigyelni a Nagyhagymáson.
Miután a Nagypatak mentén csitultak a munkálatok,
és valamelyest beálltak a gázlók meg a duzzasztott szakaszokban a vízszint, kialakult a patakot és a gázlópontokat kísérő sétány, az első nyomok után napról napra egyre több nyomot találtunk a Nagypatak mentén és a gázlókon is. A vadvilág egyre inkább kedveli a sétányunkat, s már rendszeresen közlekednek a patakpart mentén, hogy aztán egyik vagy másik gázlón keljenek át az égerláperdőbe. Természetesen a legtömegesebb a gímszarvas, de sok az őz nyom (nemrég fotóztam is egy bakot), minden naposak a róka és a borz nyomok, de ami igazán érdekes: a napokban ismét felbukkant több helyen is a „középtermetű kutya” nyomára emlékeztető nyom a gázlókon.
Bármi legyen is az állatunk, fontos volna megtudni, ki az. Azontúl, hogy a nyomismeretet felfrissítve érdemes lenne jobban odafigyelni a gázlók körüli nyomokra (és fotózni is többet kellene, akkor is, ha a nyomok nem mindig „tiszták”), itt volna az ideje az egyetlen vadkameránkat üzembe helyezni a patakparton, hogy a hosszirányban vonuló vadvilágról nyerjünk felvételeket, köztük esetleg a titokzatos ragadozóról is.
Borítókép / illusztrációk: Pixabay
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több „Kert és vadon”
Zsinórozás- milyen érdekes megfigyelés. Jack Nicolson a „Lesz ez még így se”- c. filmben úgy megy a járdán, hogy cikcakkban bizonyos kockákra lép csak- bocsi, nagyon vicces jelenet volt, a nyomokról jutott eszembe, hogy nm sorban vannak a csapák – a rejtőzködő kutya, vagy róka, vagy sakál, vagy farkas:-))).
Holnap megyünk a Bakonyba medvehagymát szedni. Majd figyelem a farkast is! 🙂
Érdekes, hogy mire a farkasbók kutya lett, leszokott a zsinórozásról…
Ez nagyon izgi!