Ókori diadalív került elő egy szénbányából

diadalív viminacium

Ókori diadalív került elő az egykori Viminacium településről


Római kori diadalív maradványai kerültek elő Szerbiában, az ókori Viminacium település romjai közül, egy szénbánya helyén. A lelőhelyen eddig több tízezer leletre bukkantak, közöttük aranyozott, varázsláshoz használt cserepekre, márványból és jádekőből készült szobrokra, freskókra és edényekre, valamint mintegy tizennégyezer sírra, és több római kori hajóroncsot is találtak itt. Tavaly augusztus óta viszont már az ókori város magjának feltárása folyik, így komolyabb leletekre is számítanak a kutatók.



Caracalla diadalíve

A diadalív, amelyet a második század végén, harmadik század elején emelhettek, egykor Viminacium főutcáján állt, és a kőbe vésett feliratmaradványok alapján Marcus Aurelius Antoninus császár tiszteletére készült, aki Caracalla császárként vonult be a történelembe. 198. és 217. közötti uralkodása során arról vált ismertté, hogy 212-ben a birodalom minden szabad születésű lakosának polgárjogot adományozott.

A körülbelül tíz méter magas és hat méter széles diadalív négy oszlopra (tetrapylonra) épült, és egy kapuval rendelkezett.


A város egykor katonai táborhely volt

Viminacium területe ma a Belgrádtól mintegy hetven kilométerre keletre fekvő Kostolachoz tartozik. A Római Birodalom egyik katonai táborhelye, az egykori Felső-Moesia központja volt,

a rajta áthaladó út kötötte össze a birodalom nyugati részét Konstantinápollyal.

A városról az első emlékek az 1. századból származnak, amikor már virágzó településnek számított. A történészek szerint az 5. században a hunok elpusztították, később azonban I. Justinianus császár – stratégiai jelentősége miatt – újjáépítette. Ám később Viminacium lassan újra az enyészet útjára lépett, és ma értékes lelőhelyként érzi a múlt történeteit. Eddig a 450 hektáron fekvő településnek mintegy öt százalékát tárták fel 1882, a kutatás kezdetei óta.

Forrás: MTI, címlapkép: diadalív Rómában, forrás: Unsplash

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.   

még több régészet

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

még több történelem

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük