Rég nem volt ennyire gyönge a szarvasbőgés

szarvasbőgés

Rég nem volt ennyire gyönge a szarvasbőgés


Megszokhattátok, hogy évről évre bődületes szarvasbőgésekről számolok be. Bár 2023 is kitett magáért, amennyiben soha ennyire korán nem indult a szarvasbőgés, ám azután erős kezdés után erősen visszaestek a dolgok. Az természetes, hogy az első bika feldöndülése még nem jelenti a bőgés és a szarvasnász valódi kezdetét. Néhány túlfűtött, túlbuzgó bika még nem rúgja be a motort, így általában szeptember első hétvégéjén válik intenzívvé a bőgés, bár ez is erősen időjárásfüggő. Ha túl meleg van, ha szeles az idő, esetleg szakad az eső, visszafogott maradhat a bőgés.

Az idén – eddig – leginkább a meleg lehetett az, ami moderálta a nászi őrjöngést.

Minthogy majdnem két héten át, átlagosan hajnali 1-2 óráig, de sokszor egészen hajnali 5-ig terepen voltam a birtokon, az Angolkert nagykapujában az éjjeli lepkéket fotóztam (fénnyel és csalival is dolgoztam, de erről részletesen valamivel később), még a korábbi éveknél is nagyobb merítésből ítélem meg az idei szarvasbőgést.

Jellemző, hogy bár szeptember utolsó harmada kezdődik, hajnali köddel egyszer sem találkoztam. Júliusban, a hőhullámok idején sem volt ritkaság a hajnali, sőt az éjszakai köd sem, de most, amikor papírforma szerint ködös hajnalokra kellene ébredni, a ködnek se híre se hamva. Bár voltaképp ez már megszokott: minden másként van már.


A birtok élőhelytérképe

Az újabb generációk lassan természetesnek veszik, hogy karácsonykor elég egy magasnyakú pulóver egy folyóparti sétához, és többségük már nem várja a havat és a fehér karácsonyt. Amint a karácsonynak is megvolt a maga eposzi jelzője („fehér”), úgy a szeptembernek is. Évtizedekig nemzedékek emlegették csak úgy, mint a „ködös szeptember”. Ez is a múlté. A szeptember lassan már 10 éve nem ugyanaz. Nem tudom feltűnt-e, hogy a lombhullás is kitolódott, és persze a lombok színesedése is. A nyolcvanas-kilencvenes években ilyenkor már színesedtek a lombok, ilyenkor már be-beköszönt a hajnali fagy, és persze sok eső esett (a szeptember volt a második legcsapadékosabb hónap). Most úgy tűnik, hogy október elejéig semmi sem változik, az egész szeptember a nyár egy enyhébb, szolidabb kiadása lesz.

Ez bőven megmagyarázza, miért visszafogottabb a szarvasbőgés.

A meleg szeptembert egyáltalán nem bánom, mert így lehetőség nyílik arra, hogy pár dolgot bepótoljak (legalább részben) azok közül, melyek a tavaszi infarktusom miatt kútba estek. Ilyen a birtokon élő növény- és állatfajok további felmérése, a fajvadászat. Egészen a múlt hétig annyira enyhék voltak az éjszakák, hogy akár nyári lepkefajokra is „vadászhattam”.

A szarvasbőgés intenzitását és milyenségét alapvetően három módszerrel ítélhetem meg

  • mit hallok éjente
  • mit látok lesről
  • mit vesz fel a vadkamera

Az éjszakai hallgatózások eleve csöndesebbnek mutatják a környéket, a birtokot pedig olyan csöndesnek, amilyennek talán még sosem hallottam. Egészen tavalyig még az Angolkertbe is feljöttek bőgő bikák, okoztak is nem kevés kárt, de az idén ennek nyoma sincs.


Szeptember 19., hajnali 1:25 van, de a birtok területén bőgő bikát az idén még nem hallottam. Nyilván volt, de ha igen, csak elvétve, és nekem nem volt szerencsém elkapni a pillanatot.

Lesre is kiültem párszor, de mindössze egyszer láttam egy ünőt és egy tehenet az Aranyoslapon.  Ennyi. Tudom, hihetetlen a korábbi évek fényében, de így igaz. Vadászok is érkeztek a lesre kétszer, de ők is továbbálltak. Egyikőjükkel beszéltem is, ő is azt mondta, hogy gyönge a pálya. Szóval lesből sem látszik más, mint a dolgozószobából hallgatózva.

Végül 10 napja egy fél éjszakás szerelés és tisztítás után sikerült életet lehelni az egyik régi vadkamerába, amit ki is helyeztem a Nagypatak partjára.


Néhány korábbi vadkamerás felvétel megtalálható a Youtube-csatornámon.

Valamikor július végén – most először, mióta posztolok a birtokról – kaszálásra került a Nagypatak partja (épp azért nem készítettem még videót, hogy ne zavarjam a szarvasbőgést), így remek lehetőség nyílik ott a patakparti forgalom megfigyelésére.

A vadkamerás tisztásra és a Nagyvadföldre a régi helyeken körülbelül 10 kiló búzát is kiraktam.

A vadkamera új helye a Nagypatak partján álló kiszáradt diófán. A kamera a Nagyvadföld felé néz. | Fotó: Centauri

A tegnapi kameraellenőrzés két eredményt hozott. Egyrészt – és ez öröm – a kamera valóban működik, tehát sikerült visszahoznom az élők körébe, ám a „fogás” siralmas. Épp azért vártam az ellenőrzéssel egy hetet, hogy a lehető legkevesebbet zavarjak. Ehhez mérten mindössze egyetlen gyönge kép készült egyetlen gyönge bikáról (meg egy őzbakról). Ez nulla. Ez annyira gyönge, hogy ekkora fogásnak legutoljára 2017-ben, az első vadkamerázás alkalmával örültem volna.

Sokatmondó, hogy a kiszórt búzához ennyi idő alatt sem nyúlt senki.


Gyönge felvétel egy gyönge bikáról.

Vajon mindezért kizárólag a szokatlanul enyhe időjárás felel?

Aligha.

Patreonosoknak a legutóbbi videómban (ITT) említettem, hogy ismét barbár pusztítást kellett végignéznem a birtoktól keletre, ahol a patakvölgyben mintegy másfél kilométeres hosszúságban körülbelül 60-70 hektáron őrült pusztítást vittek végbe épp a bőgés elején, augusztus utolsó hetében (ha lesz hozzá erőm, megmutatom majd az erről készült képeket és videókat is). Szeptember 10 körül pedig a birtoktól északra eső lucernatáblát takarították be. Ez a tábla három éve a tarvad megszokott legelőhelye, a bőgésben kaszálni, bálázni, és elhordani, a lehető legrosszabbkor jön. A birtokon megjelenő tarvadak nagyrésze is épp erre a lucernatáblára tartó tarvad volt korábban.


A vadkamera felvétele a kihelyezés napján. Itt még nem a diófán volt a kamera és nem a Nagyvadföld felé néz, hanem a patakpartra északi irányba.

Összességében nagyon zavart a környék. Akadt pár éjszaka, amikor a bőgés igazán intenzív volt a Nagypatak völgyében is (erről remek felvételt készítettem), de az idő nagy részében az amúgy is szolid bőgés epicentruma hol a birtoktól keletre és messze, vagy északkeletre, a Nagypatak völgyével párhuzamos völgybe esett. Nem számítok rá, hogy felerősödik majd a bőgés. Nem hiszem, hogy záros határidőn belül visszatalálnak a szarvasok a Nagypatak völgyébe. Azért sem, mert a birtoktól keletre feldúlt völgyben előbb-utóbb megint megjelennek a gépek, hiszen a letarolt bokrok és fák iszonyú halmait le kell majd darálni, hogy biomasszaként elszállítsák erőművekbe, Ajkára vagy az osztrákokhoz. Ennek következtében jó időre kérdéses a Nagypatak völgyének háborítatlansága. Az én birtokom ahhoz pedig túl kicsi, hogy ilyen zavarás és barbár pusztítások mellett a nagyvadaknak is menedéket nyújtson.


A legutóbbi ellenőrzés (2023.09.18.) során lőtte ezt a képet a vadkamera. Örülnék, ha nem ezek lennének a leginkább értékelhető fotói, de egyelőre igen sovány a vadjárás a birtokon.
Ha ezt a kisfilmet az idén akarnám forgatni, főne a fejem rendesen, hogy honnan kerítsek mellé szarvasokat.

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kérj tőlünk hírlevelet!

    Név*

    Email cím*


    Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!

    Támogass egy 15 éve ingyenes nonprofit portált és egy természetvédelmi rezervátumot!

    még több “Kert & vadon”

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    még több szarvas

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük