Ne félj az ufóktól! | Földönkívüli értelem és érzelem
Mindig meglep, hogy sokan félnek a földönkívüliektől, s még a neves fizikus, Stephen Hawking is ezt a félelmet erősítette annak idején. Az Einstein népszerűségét ostromló Hawking azokban az években – mikor is valósággal felbolydult a tudományos élet az A. Centaurinál felfedezett, Földszerű bolygók miatt – gyakran exponálta magát „csillagközi kérdésekben”, mi több három konkrét projektben is döntő részt vállalt. Az egyik a Breakthrough Starsh, melynek során lézerrel lőnének az űrbe nanoűrhajókat. Ugyanakkor Hawking nyilatkozatai ellentmondásosak voltak.
Három alapvetése közül az egyik hibás, és a másik kettővel is nehezen hozható összhangba.
- Hawking szerint itt az ideje magasabb szintre emelni a földönkívüli élet kutatását.
- Arra figyelmeztet, hogy önmagunkat is veszélyeztetjük a technológia fejlődéssel.
- Úgy gondolja: jeleket küldeni az űrbe hiba, jobb volna meglapulni, mivel egy idegen civilizáció a gyarmatosítás szándékával lépne fel velünk szemben.
Az első ellentmondás
épp a földönkívüliektől való félelem srófolása s a kutatás szorgalmazása között feszül. A kutatás – így azok is, amelyekben Hawking részt vállalt – kizárják, hogy „meglapulhassunk”. Így azt is mondhatnám: Hawking egyfelől óvott minket a „csillagközi nyilvánosságtól”, másfelől játszi könnyedséggel asszisztál ahhoz, hogy idegen civilizációk tudomást szerezzenek rólunk. Ha igaz volna, hogy az idegenek gyarmatosítóként érkeznének, Hawking felelőtlensége nyilvánvaló. Ám szerencsére Hawking az idegen értelmet illetően valószínűleg tévedett.
A földönkívüliektől való félelem hiábavalóságára már jóval korábban, többen is felhívták a figyelmet, így pl. A. C. Clarke, a „2001. Űrodüsszeia” szerzője.
A regény alapján készült azonos című Kubrick-filmet talán nem kell bemutatni. A. C. Clarke szerint az irgalmatlan távolságok miatt
aligha lehetséges különböző civilizációk tényleges találkozása.
Olyan invázió semmiképp, mint amilyennel a sci-fi oly szívesen operál (pl. H. G. Wells „Világok harca” című regénye). De oly sok meglepetés ért minket az utóbbi évtizedekben, tételezzük fel tehát, hogy egy idegen civilizáció elér minket mégis. Erre csak akkor lehet képes, ha nagyobb utat futott be, mint mi, s fejlettebb is nálunk.
Az a tény, hogy elérte a mi fejlettségünk százszorosát vagy ezerszeresét, azt is jelenti, hogy túlélte önmagát. Megoldotta azokat a problémákat, amivel pillanatnyilag mi küzdünk, és amelyek Hawking szerint is a létünket fenyegeti. Egy ilyen civilizáció túljutott az önveszélyesség időszakán, márpedig ha túljutott, akkor az alapja egy olyan magas- és rendszerszintű gondolkodás, ami kizárja – sok egyéb mellett – a gyarmatosítás szándékát is.
Árulkodó, hogy a földönkívüliket legtöbbször aránytalanul nagy fejjel ábrázoljuk
– ez a magasszintű intelligencia szimbóluma
(hisz az iskolában is a FEJÜNKBE verik, hogy az emberréválás együtt járt az agytérfogat növekedésével). Ez tehát érhető. Kevésbé érthető, hogy bár az intelligenciát dicsőítjük, a nálunk magasabb intelligenciától mégis tartunk. Ez akár indokolt is lehet, amint a pszichopatáktól való félelem is (némelyik messze az átlag fölötti IQ-val rendelkezik). A pszichopata totális érzéketlensége is gyakran köszön vissza a földönkívüliekről alkotott képben, tovább növelve a rettegésünk.
Egy nálunk kétszer értelmesebb lénytől lehet is félnivalónk.
Ám ahhoz, hogy egy civilizáció elérjen minket, nem kétszer, hanem tízszer-százszor intelligensebbnek kell lennie. Egy ekkora IQ-ból dolgozó kultúra hasonlíthat hozzánk abban, hogy egykor gyarmatosított, s aztán belátta, hogy ez nem volt szerencsés. Ám feltétlenül különbözik abban, hogy velünk ellentétben ebből levonja a megfelelő konzekvenciát, s többé nem gyarmatosít. Ezért nem félni kell a földönkívüliektől, hanem várni őket. Legrosszabb esetben sajnálni, hogy sosem jönnek.
Arról nem szólva, hogy a magasabb intelligenciától való félelmünk nemcsak foghíjas értelmünkre vezethető vissza, hanem arra is, hogy érzelmileg sem állunk készen egy magasabb intellektus befogadására. Szokásunk is a kimagasló intellektusú társainkat lefejezni, máglyára küldeni, megsemmisíteni vagy ellehetetleníteni. A Homo sapiens felcseperedésének csalhatatlan jele lesz: egyrészt, amikor felhagy a kimagasló fők negligálásával; másrészt, amikor már nemcsak a földönkívüli értelmet keresi, hanem a földönkívüli érzelmet is.
Illusztrációk: Pixabay
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.
még több kozmosz
még több Kisfontos
“Úgy gondolja: jeleket küldeni az űrbe hiba, jobb volna meglapulni, mivel egy idegen civilizáció a gyarmatosítás szándékával lépne fel velünk szemben.”- mekkora baromság.
Sosem féltem , bár olvastam fura történeteket, amik szorongást keltettek. Néha azt is mondtam bárcsak értem jönne egy földön kívüli- szívesen kilépnék abba az új ismeretlen térbe.
Érdekes, hasonlóan gondoltam mindig.
Ha léteznek is, sose jutott eszembe félni tőlük.
Hawking gondolatai megleptek hihetetlen, hogy ezt gondolta.
A homo sapiens felcseperedésének az is a jele lesz – szerintem -, amikor már elfogadja, természetesnek veszi, értékeli a másságot.