Kibővül a nagykörúti kerékpársáv
A budapesti közösségi költségvetés egyik nyertes projektjének keretében meghosszabbítják a nagykörúti kerékpársávot, ami így végig fog érni a Margit híd pesti hídfőjétől a Petőfi híd pesti hídfőjéig mindkét oldalon. Ehhez elsősorban a Szent István körút Jászai Mari tértől Nyugati tér felé vezető szakaszán kell kijelölni a bicikliutat, erre a célra az eddigi parkolósávot kerítik le terelőoszlopokkal. Az Oktogon felé vezető oldalon a Nyugati tér előtt ugyanakkor közös BKK-kerékpársávot alakítanak ki.
A Margit híd irányába megmarad a Visegrádi és a Tátra utca közötti busz-kerékpársáv, a Nyugati tér és a Jászai Mari téri villamosmegálló közötti hiányzó szakaszokon pedig sima kerékpársáv lesz.
A Szent István körúton – a Ferenc körúthoz hasonlóan – megmarad a kétszer két forgalmi sáv, de az üzletek rakodóhelyeit a mellékutcák torkolataiba helyezik át.
A kék lámpát használó járművek továbbra is közlekedhetnek az útszakaszon.
Változások a munkálatok alatt
A munkálatok november 2-án kezdődnek, ettől a naptól megszűnnek a parkolósávok a Nyugati tér felé vezető oldalon. A munka első fázisában, várhatóan november 12-éig lezárják a Jászai Mari téren a villamosperon Margit híd felőli végén a két belső sávot, valamint a Nyugati térnél a Váci útra balra kanyarodó külső sávot.
Ebben az időszakban festik fel a hosszanti burkolati jeleket, ezzel párhuzamosan megkezdődik a Jászai Mari térnél, a Hollán Ernő utcánál és a Szemere utcánál a jelzőlámpák beállítása. A Jászai Mari téri villamosperon Margit híd felőli vége átépül, a meglévő gyalogos-átkelőhely mellett új kerékpáros átvezetés létesül.
A teljes kivitelezés várhatóan három hétig tart, a munkakezdést és a befejezés időpontját azonban az időjárási körülmények is befolyásolhatják.
A Szent István körút új közlekedési rendjének tervezésekor a szakemberek felhasználták az Üllői úti és Váci úti kerékpársávok tapasztalatait, és több módosítás után alakult ki a végleges verzió. A kidolgozott terveket a Magyar Autóklub és a Magyar Kerékpárosklub is véleményezte
A BKK folyamatosan vizsgálja a kerékpársávok forgalmát az Üllői úton és a Váci úton. A forgalomszámlálási adatok szerint az áprilisi bázisértékhez viszonyítva az Üllői út kerékpáros forgalma 242 százalékra emelkedett szeptember végére, míg a Váci út esetében ugyanez az érték 170 százalék, de szeptember elején a Váci út esetében is meghaladta a 200 százalékot.
Forrás: MTI, képek: Unsplash
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Patreon-tagok körébe ITT. Csupán havi két-három kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért cserébe elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség ITT. Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress meg mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, abban a reményben, hogy szövetségesek lehetünk. A legjobbakat, üdv, Cen’