Most van itt a faültetés ideje

Faültetés

Most van itt a faültetés ideje


Nemrég a porviharok kapcsán is hangsúlyozták a szakemberek a fák, a mezővédő erdősávok szerepét, az Országos Meteorológiai Szolgálat e heti agrometeorológiai elemzése szerint pedig most van itt az ideje a faültetésnek.

Mint írják, idén eddig a márciust nem az előző két évre jellemző száraz és hideg északkeleties áramlás határozza meg, mostanában inkább nyugat felől érkeznek frontok, amelyek több-kevesebb csapadékot is hoznak.

Északnyugaton azonban így is egyre szárazabb a talaj felső rétege, a mélyebb talajrétegek viszont szinte országszerte jó vízellátottságúak, a Tisza, valamint a Körösök mentén helyenként még mindig előfordul belvíz.

Az elemzés szerint az őszi vetések jellemzően jó állapotban vannak, az elmúlt napokban előfordult húsz fok körüli hőmérsékletek hatására megindult a tavaszi fejlődésük. Már az északkeleti országrészben is virágzanak egyes mandulafajták, közvetlen virágzás előtt áll a kajszi, az őszibarack és a körte, de délen, délnyugaton ezek a folyamatok még előrébb járnak. Az elmúlt napokban előfordult gyenge éjszakai fagyok lassítják a növények túl korai és túl gyors fejlődését.



A jövő hét közepéig nagyobb részt száraz, napos idő várható, a kezdeti fagyos éjszakák után enyhül az idő és a jövő hét közepére már húsz fok közelébe emelkednek a maximumok.

A meleg, napos idő a mandula és kajszi teljes virágzására kedvező lesz, az viszont a jövő kérdése, hogy ezek után éri-e még a tavasszal fagykár.

Nem várható számottevő mennyiségű csapadék, a jövő hét közepéig tehát a talaj tovább veszít a nedvességtartalmából, az elhalt előző évi aljnövényzet is tovább szárad, így nő a tavaszi szárazfűtüzek esélye.

Forrás: MTI, képek: Unsplash

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kérj tőlünk hírlevelet!

    Név*

    Email cím*


    Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!

    Abban hiszek – és azt szeretném –, ha ezen a kérésen hamar túljutnál, és az oldal maga győzne meg arról, hogy érdemes ez a projekt a támogatásodra. Fontos a marketing, nem kétlem, de szeretném azt hinni, hogy az utóbbi 15 év a legjobb érv.

    még több erdő

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    még több időjárás

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    4 hozzászólás

    1. Igen, most kell fákat ülteteni! Át is ültettem egy eperfát, bár ajándéknak szántam, de megnő majd itt. 🙂 🙂

      1. Author

        Együtt mozogsz a természettel. 🙂

      2. Azért bizakodj, hátha egyszer mégis csak elköltözik tőletek, és annak a kertjében nő tovább, akinek szántad! 🙂

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük