Miért nem veszik fel velünk a kapcsolatot földönkívüli civilizációk?
Röviden a válaszom erre: A kozmosz olyan, mint egy szellős város, benne a galaxisok lakótelepek, a naprendszerek lakótömbök, a bolygók pedig a lakások. Ha azt hinnénk, hogy a rettentő távolságok miatt az egyik tömb aligha érzékelheti a másikat, tévedünk; nemcsak látszunk, hanem hallatszunk is; egy fejlett civilizáció rádióhullámokat, műholdakat használ, s a különböző frekvenciákon sugárzott adások szétterjednek az űrben.
Ebben a képletben mi vagyunk a „hangos szomszéd”, a „balhés család”.
A lakótelep leghangosabb, legbalhésabb lakása. Innen állandóan ordítás hallatszik, szó szerint csatazaj. Tejútszerte hallható, ahogy már megint repülnek a tányérok; hogy valaki már megint ordít, és bevágta az ajtót; mi vagyunk a Tejút legzűrösebb családja.
Ki akarná épp egy ilyen balhés famíliával felvenni a kapcsolatot? – mikor ezer másik, kulturált családdal ismerkedhet, nemcsak a kozmoszban, de a Tejúton belül is.
És ez csak félig tréfa. Már megboldogult Stephen Hawking is felhívta rá a figyelmet: amióta rádiózunk és televíziózunk, minden eddig sugárzott adásunk ott van az űrben, s egyre messzebb és messzebb észlelhető; elvileg a kozmosz túlsó felében is vehető, hallgatható, nézhető lesz végül, de már így is naprendszerekkel, galaxisokkal odébb járnak a jeleink; jelet adunk magunkról akkor is, ha nem akarjuk.
Hawking azt mondta volt annak idején, hogy ez rendkívül veszélyes, mert így előbb-utóbb garantáltan ránk találnak más, szintén értelmes civilizációkat kereső – azokra vadászó? – kultúrák, és ez roppant veszélyes, mivel egy olyan fejlett civilizáció, mely képes elérni minket,
valószínűleg úgy bánna velünk, ahogy az európai hódítok bántak a bennszülött törzsekkel a gyarmatosítás során; többek között rabszolgaság várna ránk; és jelentős népirtások.
Amikor ezt Hawking nyilatkozta, írtam már: nem egészen értek egyet vele. Amiből ő indult ki – lett légyen bármekkora tudós – inkább a szabvány sci-fi élményeket tükrözi vissza. Ha abból indulunk ki, amint Hawking is részint ezt vette alapul, hogy bizonyos törvényszerűségek általános érvényűek, a gravitációtól kezdve az energiamegmaradás törvényén át egészen odáig, hogy a még oly különböző civilizációknak is kell legyen valami közös, hasonló struktúrája és fejlődéstörténete, szóval, ha ebből indulunk ki, joggal feltételezzük: bármely magasan fejlett civilizáció eljut energiaforrásainak kimerítéséhez; bármely civilizáció egy ponton azzal néz szembe, amivel mi is; lehetőségei határához ér; szembe kell néznie a technikai civilizációjának felépítése során okozott, többnyire irreverzibilis károkkal.
Amikor egy civilizáció eléri lehetőségeinek határát,
nem következik be törvényszerűen a faj teljes eltűnése (bár lehet a válság ennyire súlyos is); leginkább az valószínű, hogy visszazuhan fejlettségének egy jóval korábbi pontjába, és erről az alacsonyabb, kaotikus szintről kell újra építkeznie, oly hosszú ideig, hogy mire megint fejlett fajnak számít, voltaképp már nem is ugyanarról a fajról beszélünk, mely évezredekkel korábban tönkre vágott maga körül mindent, s tönkre vágta önmagát is.
Csak olyan civilizáció képes elérni minket, mely átment ezeken a stációkon, ráadásul úgy, hogy megúszta összeomlás nélkül.
Olyan civilizáció, mely felismerte, hogyan kell fenntarthatóvá tennie fejlődését. Csak így képzelhető el, hogy aztán olyan szintre jusson, mely lehetővé tesz intergalaktikus utakat is. Ahhoz, hogy bármely civilizáció képes legyen ezt meglépni, radikális reformra van szüksége, valódi belátásra, mi több, etikai megújulásra is; jelenlegi tudásunk és tapasztalataink szerint mind e nélkül nem sikerülhet egy civilizáció fejlődési pályáját hosszan fenntartani. Ezért inkább az tűnik valószínűnek, hogy egy fejlett földönkívüli civilizáció túl van már a reformokon, a megújuláson is, és mire elér minket, erkölcsileg is messze fölöttünk áll;
eszébe nem jutna gyarmatosítani minket.
Sokkal inkább érkeznének ide hivatás-, sőt küldetéstudattal, segítő szándéktól vezérelve.
De ha ezen a ponton visszatérünk az eredeti képhez, ami szerint a galaxis lakótelep, a Föld pedig pusztán egy a telep lakásai közül, akkor valóban előállhat az a helyzet, hogy jó pár civilizáció tartja már egymással a kapcsolatot, némelyik talán hozzánk is ellátogatna, de valóban kérdés:
mennyire vagyunk mi vonzóak?
Itt persze már átsodródunk a (legalább részint) tudományos alapon nyugvó fontolgatás terepéről a metaforák világába. Mégis: nem szégyenteljes, amit mi a világűrbe akaratlanul közvetítünk? Érzékelitek, mekkora a zaj a mi házunk táján? Halljátok az állandó perlekedést? A szüntelen ordítást? A jajongást! A törés-zúzást? Hát nem olyanok vagyunk, mint egy folyton gyűlölködő család? Mekkora átverés már, amikor úgy teszünk, mintha tegnap óta volna ez így! Mekkora képmutatás már az, amikor megjelöljük, ki miatt van ez így!
Nagyjából 30 éve figyelem a közéletet, és nem volt olyan nap ez idő alatt, hogy valakinek ne habzott volna a szája valami miatt.
Permanens gyűlölködésben élünk,
melyben aktívan – néha hittel, néha számításból – részt vállal a „földi” elit is; sőt, gyakran az elit maga srófolja feljebb, egyre feljebb a téteket; épp az elit vesz elő a kredencből újabb és újabb kést. …s aztán jött a megváltó internet, rövid reménykedés után a váratlan kijózanodás,
mikor is a nép, az istenadta nép az internetre teljes mellszélességgel felvonult, s kiderült: semmivel se jobb, mint az elit. Az internet se hoz megváltást, mindössze egy megafon, ahol most már a család mind a hétmilliárd tagja szabadon ordíthat. Most már milliárdszám megy az űrbe komment is.
Mert mi is történik, amikor netezünk, mailt-küldünk, lájkolunk, megosztunk és kommentelünk? A számítógépünkről felmegy a jel egy műholdra, az meg visszasugározza a földre, legalábbis az esetek egy részében, de ha megvalósul a teljes lefedettség egy műhold-hálózat által, akkor minden egyes moccanásunk azonnal kikerül az űrbe; üzenetek, kommentek tízmilliárdjai távoznak a földről naponta, aztán óránként, aztán percenként. S szép lassan megtelik a Föld udvara, közelebbi és tágabb kozmikus környezetünk az ordításunkkal.
Talán van valahol egy távoli civilizáció, ahol már „hegesztik” az új űrhajót; ahol már tankolnak és pakolnak, és mivel fejlett lényekről van szó, van B-tervük is mindenre, míg folyamatosan figyelnek; talán épp mostanában ér el hozzájuk internetes korszakunk első információ-hulláma, s fellövés előtt pár órával elönti őket a földi elit és köznép csatazaja. Vajon mit tesznek? Cseppet sem volna meglepő, ha úgy döntenének:
menjünk inkább máshová,
ott van az a másik, csöndesebb, fejlettebb, békésebb bolygó, a Földtől balra nem sokkal, pár fényév csak a különbség, állítsuk át a koordinátákat fellövés előtt, mert hisz ezektől, akik így ordítanak egymással, s percről percre egyre jobban, mi jót várhatnánk?; ezek talán észre sem vesznek minket; várjunk inkább pár ezer évet, hátha addig valahogy lecsillapodnak.
Kérlek, oszd meg másokkal is! (küldjünk ezzel is az űrbe üzenetet: azért itt sem dobál kést mindenki!). Köszönöm.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több publicisztika
Sosem hittem volna, hogy a világ egy örökké torzsalkodó elégedetlen na pont az nem jó ami van és pont úgy nem jó állapotba kerül-ráadásul sokan arc nélkül teszik, fotel szakértőkkel lett tele a világ . Több mint 20 éve nincs televízióm, a híreket nem olvasom- mármint ami politikával kapcsolatos. Az internet áldásai mellett a szenny ami felbugyog az ijesztő. Klassz ahogy megfogalmazod- kiöntjük az univerzumba a saját korlátozottságaink és a szemetünk nem kell másnak. Szívesen mennék egy földön kívülivel egy másik bolygóra, csupán csak látogatóba. Jó itt ezen a bolygón még ha olyan zűrös is minden.