Meteorológia: szokatlan év volt a 2024-es

legmelegebb nyár

Meteorológia: szokatlan év volt a 2024-es



A csapadékmennyiség és a középhőmérséklet együttes vizsgálata alapján az elmúlt 154 év legszokatlanabbja volt 2024. Emellett az 1871-1900-as időszakhoz viszonyítva a legextrémebb volt a 2024-es év februárja, júliusa, a tél és a nyár is, az augusztus és a tavasz pedig a második legszokatlanabbnak adódott – írta a HungaroMet a honlapján közölt tanulmányban.

1901 óta

a legmelegebb volt 2024-ben a február, a március és a július, de a 2023/2024-es téli, tavaszi, nyári és az évi középhőmérséklet is rekordot döntött. A második legmelegebb lett az augusztus, az ötödik a június, míg az április is befért az első tízbe a nyolcadik helyen. A csapadékadatok nem döntöttek rekordot, ugyanakkor az átlagosnál szárazabb év volt 2024. A július a hetedik legszárazabb volt, az augusztus pedig a kilencedik, míg a szeptember a tizedik legcsapadékosabb lett.

Az elemzés a hónapok illetve évszakok hőmérsékleti szélsőségeit, valamint a csapadékét, illetve a hőmérséklet és csapadék együttes szélsőségességét vetette össze. Minél nagyobb lett ez az index, annál extrémebb volt a hónap illetve évszak.

A tavalyi év legnagyobb meglepetése a februári extrém magas hőmérséklet volt.

Az 1991-2020-as átlagnál 7, de az 1871-1900-as átlagnál 9 Celsius-fokkal volt melegebb. Csapadékösszege ugyanakkor 48 százalékkal elmaradt az 1991 és 2020 közötti időszak átlagától.

Bár 1929 februárja volt a leghidegebb, 1966-é a legmelegebb, a 2016-os a legcsapadékosabb, az 1998-as pedig a legszárazabb, a hőmérséklet és csapadék együttes vizsgálata szerint mégis a tavalyi február volt a legextrémebb. A nagyon száraz és forró 1998-as február került a második helyre, míg az igen hűvös, csapadékos 1956 a harmadik lett. A leghidegebb, 1929-es február a negyedik legszokatlanabb volt az átlag körüli csapadékmennyiségével.

A február a második legmelegebb március lehetett volna.

Ezek után a március is a legmelegebb lett 1871 óta, de igen száraz is volt. A csapadék és hőmérséklet együttes vizsgálata alapján 2024 márciusa csak a 20. legszokatlanabb volt az elmúlt 154 év márciusai között. A legszokatlanabb a 2012-es volt, ami extrém szárazsággal és meleggel járt.

1901-től számítva a nyolcadik legmelegebb április volt a 2024-es, csapadék szempontjából pedig a legszárazabb 30 százalékban volt. Összesítve azonban csak a 24. legszokatlanabb április volt, az első a nagyon száraz és egyben meleg 2007-es volt.

A június az ötödik legmelegebb lett 21,55 Celsius-fokos középhőmérséklettel és az átlagnál csapadékosabb is volt, 84,68 milliméter eső esett. A hőmérséklet- és csapadékadatokat együtt vizsgálva a 12. helyet foglalja el a legszokatlanabb júniusok listáján, az első a 2021-es nagyon száraz forró június, és mögötte sorakozik hasonló tulajdonságokkal az 1917-es, 2000-es és 2003-as.


A 2024-es év júliusa lett a legszokatlanabb

az elmúlt 154 év júliusait vizsgálva, ugyanis a legmelegebb volt, egyben a hetedik legszárazabb is. A második legszokatlanabb az 1984-es július, ami nagyon hideg és nagyon száraz volt. A harmadik helyen a leghidegebb (1913), a negyedik helyen a legszárazabb (1952) július következik, a legcsapadékosabb (1878) július hónap a hetedik.

A 2024-es lett a második legmelegebb augusztus, egyben egy csapadékban szegény hónap volt, az 1991-2020-as évek átlagánál 57 százalékkal kevesebb csapadék hullott és ezzel a 9. legszárazabb az augusztusok sorában. A legmelegebb és egyben nagyon száraz (második legszárazabb 1871-től számítva) 1992-es augusztus lett a listán a legszokatlanabb.

A 2023/2024-es télről azt írták, az a legmelegebb volt és az átlagnál csapadékosabb, és a két adat együttes elemzése alapján a 2023/2024-es tél lett a legszokatlanabb. A második a 2006/2007-es év tele, ami száraz és az átlagnál melegebb volt. A téli szélsőségeket vizsgálva kiderült, hogy az elmúlt időszakok szokatlanul meleg telei vannak a lista elején, az 1879/1980-as év leghidegebb és egyben száraz tele csak a kétdimenziós lista hetedik helyére fér fel.

A 2024-es év tavasza

a második legszokatlanabb a tavaszok között, ez pedig abból adódott, hogy a legmelegebb és emellett száraz is volt. Hozzátették: a tíz legszokatlanabb tavasz listáján jócskán vannak 2000 utáni évek, amelyekben közös az átlagnál magasabb hőmérséklet.

A 2024-es év nyara igen száraz volt és a legmelebb nyárnak adódott, amit a legszokatlanabb nyarak listáján a 2022, 2019, 2003 és 2018-as év nyarai követnek. Ezek közös jellemzője, hogy igen meleg és csapadékban szegény nyarak voltak, azaz a nyarak hőmérsékleti- és csapadék-szélsőségességét vizsgálva az elmúlt tíz év egyértelműen extrém időszaknak számít.

Hűvös, száraz nyárként hatodik a listán az 1984-es, míg a csapadékos és forró 2023-as nyár a nyolcadik. Hűvös, csapadékos nyárért a lista 22. helyig kell visszamenni, habár az 1978-as nyár kevéssel mondható átlag feletti csapadékúnak, inkább az alacsony hőmérséklete dominál.

A 2024-es év a legszárazabb évek között a 26. volt 154 év éves csapadékösszege alapján. Emellett a legmelegebb év is volt, úgy, hogy az elmúlt 154 év tíz legmelegebb éve közé már nem tudott bekerülni 2000 előtti év, és szinte minden évben újraíródik a rekord.


Forrás: MTI | Borítókép / illusztrációk: Pixabay

Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Cenweb webshop bögre felirat

Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még többet a klímaválltozásról

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük