Mennyire jó ötlet a mamut feltámasztása?
Miután megérkezett a hír, hogy az amerikai Colossal Bioscience nevű cég “felélesztette” a kihalt, egykor a tengerentúlon őshonos óriásfarkast, ismét terítékre került a vita, hogy érdemes-e eltűnt állatok rekonstrukciójával kísérletezni.
Talán az első ilyen állat, amelynek visszahozása felmerült, a mamut volt, méghozzá azért, mert elképzelhető, hogy bizonyos ökológiai haszonnal járna, ha újra e hatalmas növényevők taposnák a szibériai tundrát. A kutatók egy része úgy véli, hogy a mamut visszatérése segíthetne késleltetni a permafroszt olvadását azzal, hogy az intenzív taposás csökkentené a hótakaró talajra gyakorolt melegítő hatását. Emellett visszaállítaná egy korábbi állapotba az északi ökoszisztémát azzal, hogy legelésével nem engedné felnőni a fákat és a füves pusztai élőhelyet, egész pontosan a tundra- vagy mamutsztyeppet erősítené, ami egykor a Föld legkiterjedtebb biomja volt. Emellett nagy távolságokra szállíthatná a növények magjait és erősítené a biodiverzitást.
Szibériában el is indult el kísérlet,
melynek célja, hogy kiderítse, mekkora hatással lehet a nagytestű állatok legeltetése az ottani talaj állapotára és az ökoszisztémára. Ez a Pleisztocén, vagyis Jégkorszak Park, amelyet egy orosz geofizikus, bizonyos Szergej Zimov alapított 1996-ban, Jakutföldön. A 16 négyzetkilométeres parkban jelenleg bölények, pézsmatulkok, jávorszarvasok, jakok, lovak és rénszarvasok legelnek, és ha születne mamut, jó eséllyel ő is ide kerülne.
A mérésekből úgy tűnik, az állatok jelenléte valóban hűt valamennyit a talajon, és a füves területek több napsütést vernek vissza, mint a környező vörösfenyő-erdők.
Ez felveti a kérdést, hogy szükség van-e egyáltalán a mamutra egy ilyesfajta élőhely-rekonstrukcióhoz, vagy meg lehetne ezt oldani úgy is, hogy például az ember kivágná a fákat, és egyre több helyre vezetne be legelő állatokat. Ez persze sokkal kevésbé lenne hatékony, mint a mamut.
Egy másik fontos kérdés, hogy ezt a hatalmas összeget, amit a mamut felélesztésére szán az ember, nem lenne-e érdemesebb a szintén veszélyeztetett elefántfajok megmentésére fordítani, megpróbálva megőrizni azokat az ökoszisztémákat, amelyek még működnek.
Nem szabad elfeledkezni arról, hogy a mamutok sokak szerint természetes módon haltak ki a Föld felmelegedésével. Ha pedig így van, valószínűleg egy még annál is melegebb klímában sem tudnának túlélni.
A jelenlegi technológiával,
amely a klónozáson alapul, egyébként sem lehetne “valódi” mamutot létrehozni, csak egy mamut-elefánt hibridet, ami viszont sok etikai kérdést felvet: életképes lenne-e az egyed, ha igen, hogyan viselkedne, jó lenne-e az bárkinek is, és mindez milyen szenvedéssel járhat a “felhasznált” egyedekre nézve, beleértve az elefánt-béranyát is.
A tudósok már összeállították a faj genomját a jégből előkerült mamut DNS-darabkákból. A CRISPR génszerkesztési technológiával módosítanák a mamut legközelebbi élő rokona, az ázsiai elefánt DNS-ét, beillesztve a hidegtűrő mamuttulajdonságokat, mint a szőrzet, esetleg extra zsírréteg. Az így kapott embriót végül egy afrikai elefántba ültetnék be, amelyik nagyobb, mint az ázsiai.
A mamut rekonstrukciója és életben maradása számos nehézségbe ütközhet. A kérdés, hogy ha sikerülne megvalósítani, mekkora lenne valójában az ökológiai haszna.
Forrás: Vox, Smithsonian | Borítókép: Wikipedia
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még többet a kihalt fajokról










































Ha, ha, ha, ha… Ez nem nevetés akar lenni, hanem sok „ha”, ami a kísérlet kimenetelének és eredményességének a bizonytalanságát jelzi.
Nem lettem meggyőzve arról sem, hogy lenne értelme rengeteg pénzt beleölni egy ilyen projektbe.
Itt is csak azt tudom írni, hogy ezt a pénzt inkább a veszélyeztetett fajok kihalásának a megakadályozására fordítsák! Annak több értelmét látom.
Tényleg nagyon sok a bizonytalanság, és nagyon nagy a szkepticizmus is. A cikkeket olvasva nekem is az volt a benyomásom, hogy nem igazán éri meg a dolog. Aztán Cen’ mondott néhány érdekes szempontot, például, hogy akár a madárvilág is sokat profitálhatna a mamut jelenlétéből. Remélem, lesz ideje majd erről is írni.
Én is remélem! Már a rémfarkasról szóló cikknél is írtam, hogy kíváncsi lennék a véleményére. (Bár lehet, hogy ő mostanában szívesebben ír békákról és ebihalakról, mint rémfarkasokról és mamutokról. 🙂)
🙂 🙂
” mamut legközelebbi élő rokona, az ázsiai elefánt”- akkor biztosan vannak hasonló génmintázatok az elefántban, vagyis van egy ősi tudása ami a mamutoktól van. Gondolom a sima áttelepítés az nem működik, hogy a tajgát tapossa – ahogy írjátok- csak azt tudják, hogy amit a mamutok tudtak fontos része a bolygó mentésének.
Genetikai hibridizáció- ha az elefánt teste nem löki ki a beültetett embriót akkor még a végén tényleg feltámad valami mamut szerű lény.
Engem az gondolkodtat el, hogy ez már nagyon régi, évtizedes terv, és még semmi eredménye. Nem lehet egy egyszerű menet. Hát igen, a sima áttelepítés valszeg nem működne, nem hiszem, hogy megfelelő életfeltételeket találnának ott az elefántok, és hogy megfelelő lenne a hatásuk az ökoszisztémára.