Megszokottá válhatnak a porviharok
A szombati tömegbaleset kapcsán írtunk arról, hogy a klímaváltozás miatt a közlekedésben is újabb kockázatok merülhetnek fel.
Most Sipos György, a Szegedi Tudományegyetem docense beszélt arról, hogy az éghajlatváltozás következtében egyre gyakrabban fordulnak elő porviharok Magyarországon.
Gyakoribbak a szélviharok
Az elmúlt év első felében is rendkívül gyakoriak voltak az ilyen események a szélsőségesen száraz időjárás miatt, idén viszont a csapadékhiány még nem olyan nagymértékű. Viszont látszik, hogy egy-egy területen így is könnyedén meg tudja bontani a kellően erős szél a talaj felszínét.
A klímaváltozás következtében a szélsőséges időjárási helyzetek, így a szélviharok is egyre gyakoribbak lehetnek, megfelelő területhasználat nélkül pedig megszokott jelenséggé válhatnak a porviharok a Kárpát-medencében.
Az elmúlt hétvégéhez hasonlóan idén már több ciklonhoz vagy hidegbetöréshez kötődő hidegfront okozott jelentős, száz kilométer/órás sebességet elérő vagy meghaladó szélvihart.
Fontos a talaj védelme
A nagyon erős szelek mellett azonban a baleset rávilágított az intenzív tájhasználat rendkívül komplex hatásmechanizmusára is. A területet, a Zsámbéki-medence középső részét vastag lösztakaró borítja, melyen egykor mészlepedékes csernozjomok alakultak ki, amelyek Magyarország egyik legjobb talajtípusai.
Az országban szinte mindenhol jelentős szélerózió sújtja a csernozjomokat, lejtős területeken pedig a vízerózió is akár több tízcentis talajpusztulást eredményez néhány évtized alatt. Herceghalom környékén mindkét jelenség jellemző.
A műholdas felmérés szerepe
A műholdképeken a baleset helyszínétől északra és délre is felfedezhetők a szántóföldeken azok a világos színű foltok, ahonnan a termékeny talajtakaró gyakorlatilag már eltűnt.
A porviharok kockázata geoinformatikai módszerekkel, részben műholdas megfigyelések alapján felmérhető, amiről nemrég mi is írtunk. Ilyenkor összevetik a felszínborításra, a növényzetre, a talajra és az éghajlatra vonatkozó adatokat, és a talaj típusa, a szélsebesség, a szélirány és a csapadék hiánya jelezheti, hogy az adott területet mennyire veszélyeztetik a porviharok.
Így lehet védeni a termőföldeket
A magyarországi termőföldek Európában a legjobb minőségűek között vannak. Kulcskérdés a magyarországi talajok termőképességének megőrzése, a talaj- és tájvédelem.
A Magyarországon az 1960-as évek óta jellemző nagytáblás művelés kopár felszínei azonban sok esetben elősegítik a szél okozta talajpusztulást. A táblák közé telepített mezővédő erdősávok hatékonyan csökkenthetik a szélerózió, ezáltal a termőréteg pusztulás mértékét.
Ahol a területhasználat változtatására – a szántóterületek gyepesítésére vagy erdősítésre – nincs mód, ott a mezővédő erdősávok telepítése mellett az ökológiai gazdálkodást, a forgatás nélküli talajművelést kell javasolni a gazdálkodóknak a térségi vagy településrendezési tervek készítése során.
Képek: Unsplash
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Abban hiszek – és azt szeretném –, ha ezen a kérésen hamar túljutnál, és az oldal maga győzne meg arról, hogy érdemes ez a projekt a támogatásodra. Fontos a marketing, nem kétlem, de szeretném azt hinni, hogy az utóbbi 15 év a legjobb érv.
Illetékesek! Erdősávokat telepíteni! Hány életet lehetne megmenteni ezzel az egyszerű megoldással?
Egyetértek.
…és nem irtani ész nélkül!