A magyar Nobel-díjasok egy helyen!
Valóban nem történt még ilyen?
“Páratlan eset”, és nyilván nem esik meg újra a következő száz évben, hogy két nap alatt két magyar kutatót is Nobel-díjjal ismerjenek el. 2023.10.02-án Karikó Katalin kapott orvosi Nobel-díjat, másnap pedig Krausz Ferenc fizikus. Ezek után még azokat is érdekli, hogyan áll Magyarország a díjazottak sorával, akik eddig nem mutattak különösebb érdeklődést a Nobel-díj iránt.
Szerencsére rendelkezésünkre áll egy átlátható táblázat a magyarországi vagy magyar származású díjazottakról.
Ebből az is látszik, hogy egyszer már megesett, hogy két díj jutott magyaroknak, 1986-ban!
Krausz Ferenc díjazásával pedig a magyar Nobel-díjasok száma 16-ra emelkedett.
Érdekességként említem, hogy a két díjazott jó példa arra, hogy Nobel-díjjal sokszor olyanokat ismernek el, akik egyébként is ismertek (ilyen volt például Bob Dylan irodalmi díja), máskor olyanokat, akik alig ismertek a nagyközönség előtt (voltaképp Kertész Imre is ezek közé tartozott).
Karikó Katalint mindenki ismeri, sokak számára a díjazása sem volt meglepetés,
ám Krausz Ferenc ismertségét a nagyközönség előtt jól jelzi, hogy amikor kitüntetése után rákerestem és felmentem a Wikipédia oldalára, kiderült, hogy Wikipédia oldalt is csupán 11 perce hoztak létre.
Némiképp arra a hiányosságra is rávilágít ez, hogy jóval kevésbé sztárok tudós fők, mint politikusok, influenszerek vagy művészek, és ez nem igazán szerencsés.
CIKKÜNKET FRISSÍTJÜK!
Borítóképen a Nobel-díjhoz járó oklevél | Forrás
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Támogass egy 15 éve ingyenes nonprofit portált és egy természetvédelmi rezervátumot!
Micsoda meglepi lenne egy irodalmi Nobel-díj. Krasznahorkait régóta emlegetik az esélyesek között.
És ő is K-betűs 🙂 🙂
Tényleg! 🙂 🙂