Feltámadó rigók | Madarak, pusztító időjárás, és vírusok
Örülnék, ha minden velünk élő faj megkapná az őt megillető tiszteletet és támogatást, annál is inkább, mert míg embertársaink tiszteletét és támogatását elvárjuk, szinte semmibe vesszük az állat- és növényfajokat, holott társunk minden faj, ha akarjuk, ha nem.
Magamat is figyelmeztetem: bárhogy alakulnak is a következő évek – és reméljük, hátha jobban alakulnak, mint a korábbiak -, nem felejtem el, hogy mennyire súlyos következményei lehetnek annak, ha az ember figyelmen kívül hagyja a bioszféra törvényeit és elfelejt együttműködésre törekedni vele.
Sosem felejthetem el, hogy a 2013-as márciusi hóvihar után évekig kísérteties csönd uralta a tájat, a birtokot. Nem felejthetem el, hogy évről évre egyre ijesztőbb volt az egykoron gyakori énekes rigók teljes hiánya.
A napokban nagy örömmel és természetességgel írtam az énekes rigók visszatéréséről ITT, mintha ez volna a dolgok rendje, holott ez a rend több mint tíz éve olyan durván omlott össze, hogy sokáig úgy tűnt, sosem áll helyre.
2013. március 14-én váratlanul, heves széllel, hatalmas hóval visszatért a tél.
Arra a napra madarak tízezrei érkeztek vissza Magyarországra, akiket védtelenül ért a havazás és a hideg. Irgalmatlan mészárlást vitt végbe a visszatérő tél 2-3 nap leforgása alatt. Néhány korábban gyakori madárfaj helyzete a következő években reménytelennek tűnt. Először öt évvel később, 2017 táján tűnt úgy, hogy talán talpra áll ebből a sokkból néhány madárfaj, köztük az énekes rigó.
Erről így írtam 2017. március 28-án:
Sok szó esett 2013 óta arról a tragikus napról, ám viszonylag kevés szó arról, hogyan hatott ez az élővilágra. Március elejére sok vonuló ért vissza Európába. A hosszú úton elfáradt madarak nem tudtak megküzdeni a márciusi tél kihívásával.
Aznap én is autóban ültem.
Ezrével keresgéltek a legyengült énekes rigók az utak mentén. Viszonylag pontos menetrend szerint zajlik a madarak élete, ezért az anomáliák érzékenyen érinthetik őket. Ismerünk olyan fajokat, melyeket egy-egy szokatlanul zord tél végleg a padlóra küldött. Így például a hajdan tömeges fogoly ma az ország nagyobbik részéről kipusztult és ebben jelentős szerep jutott a rendkívül húzós 1929/30-as télnek is.
Frissebb példa 2007 ősze, amikor a hirtelen lehűlés milliószám irtotta a fecskéket, és mivel a fecskék életkörülményei amúgy is évtizedek óta romlanak, könnyen előfordulhat, hogy 2007 a „kegyelemdöfés” éveként vonul be a fecskék történetébe.
A képen egy énekes rigót láttok. Jellegzetes dala nélkül régen elképzelhetetlen volt az erdő. 2013 tavasza után viszont úgy eltűnt, mintha sosem élt volna itt. Erdőt nem ismerő ember alig értheti, milyen nyomasztó átélni, hogy először az elmúlt évtizedekben, de talán először az elmúlt pár száz évben, hiányzik a tavaszi zsongásból ezernyi rigó zsivaja.
Olyan volt ez, mint Woodstock Janis Joplin és Jimi Hendrix nélkül. Mint a Rolling Stones Mick Jagger, a Beatles John Lennon nélkül.
2012-ben az udvaromban még 8-10 pár énekes rigó költött.
2013-ban egy sem!
Mivel a havazás csaknem egész Európát érintette, máshonnan sem települhettek be énekes rigók, így aztán a 2014-es erdőkből is hiányoztak. Ez több volt már, mint fenyegető. 2015-ben végre találkoztam egy-egy párral, bár csak a tágabb környéken, s kezdtem hozzá szokni a hiányukhoz. 2016-ban jelentek meg nálam az elsők újra. Az idén viszont (2017) úgy tűnik, hogy a négy éves mélyrepülésnek vége. Ha nem is annyi, mint 2013 előtt, de az idén már ott látom mindenütt és a ház körül ismét 6-8 hím énekel. Azt hiszem, kimondhatjuk:
ez a rigó megmenekült.
Egyelőre.
Egyrészt féktelenül örülök. Másrészt örülnék, ha ugyanez történne a cigánycsukkal is, aki szintén 2013 tavaszán roppant össze. És megtörténne azokkal a fajokkal is, akik évtizedek óta a fennmaradásért küzdenek.
Örülnék, ha minden velünk élő faj megkapná az őt megillető tiszteletet és támogatást, annál is inkább, mert míg embertársaink tiszteletét és támogatását elvárjuk, szinte semmibe vesszük az állat- és növényfajokat, holott társunk minden faj, ha akarjuk, ha nem.
Még ma sem egészen értett egymásrautaltságban élünk az utolsóval is, és míg ezt nem fogjuk fel egészen, nem leszünk képesek tartós jobbításra a saját köreinkben sem.
Oly sok történelmi kísérlet és kudarc után beláthatnánk, hogy életminőségünket az méri a leginkább, hogy milyen a köröttünk élő további 30-40 millió faj életminősége.
Míg évszázadokig úgy véltük,
hogy esélyeink a többi faj esélyeivel fordítottan arányosak – vagyis minél inkább terjeszkedünk mások rovására, annál inkább egyfajta Kánaán közelébe kerülhetünk -, be kell látnunk, hogy esélyeink a többi faj esélyeivel egyenes arányban állnak.
Fel kell ismerni, hogy amíg az egyetemes sokszínűség, az ökológiai diverzitás pontos mibenlétéről a többség mit sem tud, míg az énekes rigó éneke csak egy törpe kisebbségnek hiányzik, addig reménytelen vállalkozás a saját köreinkben a béke. Minden, ami a vadonban történik, a mi jövőnk előképe.
Örülök a rigók feltámadásának.
Épp így örülnék, ha végre feltámadnánk mi is.
Pontosan így örülnék, nem kevésbé, nem jobban. Egyenlőség van. Testvériség. Amíg bármiféle alá-fölérendeltségben hiszünk, addig alá-fölérendeltségek sokasága torzítja majd az ember életét is. Amíg a gólya, a forrásmoha, a szentjánosbogár nem válik teljes jogú polgárunkká, nem valósulhat meg semmiféle nagy és közös álom.”
és jött 2018
Miután 2017-ben reménykedve, csaknem ujjongva írtam az énekes rigók feltámadásáról, jött a következő év. 2018 újabb próbatétel elé állította a madarakat. Elkeseredésem miatt csak egy évvel később, 2019.12.08-án írtam róla:
“…Azóta ismét romlott a helyzet. 2018 tavaszán öröm volt hallani őket megint, sőt az év nyarára fekete rigó (Turdus merula) is annyi lett, mint korábban soha (ennek nálam az is oka, hogy mára a kertem egy kis parkká alakult, így bőven találnak fészkelőhelyeket),
a nyár elején szinte hemzsegtek a rigók, ám aztán megjelent néhány beteg példány.
Jellemzően egyensúlyzavarokkal küszködtek,
rendkívül szelídek voltak, bágyadtak, de egyébként szemlátomást igyekeztek enni-inni, élni az életüket. Később láttam olyan madarakat, akik elvesztve egyensúlyukat, a hátukra kerültek, és perceken át képtelenek voltak talpra állni. Még később olyan madarak láttam, akiknek ez már nem is sikerült. Végül elpusztult rigókat találtam, végül már szinte minden nap.
A nyár második felére minden rigó eltűnt. Az egész környék elcsöndesült. 2018 őszén sajnos ugyanezekkel a tünetekkel videóztam kék cinegét (Parus caeruleus) is . 2018/19 telén lehetetlen volt nem észrevenni, hogy mennyivel kevesebb a cinege. A tél beállta előtt csak elvétve akadt egy-egy.
Feltételezhető, hogy amint a rigókat szinte teljesen kiirtotta ez a betegség, őszre a cinegéket is (s ki tudja, hány fajt még). Próbáltam utánajárni, mi ez, először ugyanis mérgezésre gyanakodtam az egyensúlyzavarok miatt, ám kiderült, hogy mindez nemcsak nálam zajlott le, hanem hatalmas területeken, és egy Afrikából behurcolt vírus okozta.”
Összefoglalva:
Az énekes rigókra kétszeresen is rájárt a rúd. 2013-ban szinte az összes hazavonuló énekes rigót kiirtotta a visszatérő tél. Mire aztán magukhoz tértek volna, 2018-ban egy járvány tizedelte meg őket. Ezzel egyidőben szintén járvány irtotta ki jelentős területekről a zöldikéket is (erről itt írtunk).
Ezért annyira örömteli, hogy 2024-ben úgy tűnik – eddig – , hogy szép létszámmal tértek vissza hozzánk a Földközi-tenger vidékéről. De az egyre gyakoribbá váló és a madarakat egyre többször pusztító időjárási anomáliák és részint a felmelegedés miatt is könnyebben terjedő betegségek arra intenek minket:
ne feszítsük tovább a húrt.
Légy oly kedves, oszd meg másokkal is 🙂
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.
még több madár
