Lúdvonulás | Menekülőre fogták a dolgot a vadludak a hó miatt
2025. november 23-án 13:21-kor, pár perccel azt követően, hogy befejeztem egy vlog felvételét és épp csak nekiálltam egy komolyabb fotózásnak, feltűnt az idei ősz első vadlúdcsapata északról. Pontosan a patakvölgy fölött tartottak délnek, körülbelül 400-500 méter magasságban. Hamar lőttem róluk fotót, abban a reményben, hogy visszatérve a bázisra (helyesebb lenne így nevezni a rezervátum végében álló régi, ütött-kopott házikót), a fényképek letöltése után, belenagyítva a fotókba esetleg találhatok ritkább lúdfajt is.
Nem mintha a hangok alapján erre sok esély lett volna.
Mert a zajongó ludak egyértelműen nagy lilikek (Anser albifrons) voltak – ahogy jó ideje a téli vadludak túlnyomó része nagy lilik. Régen, gyermekkoromban még a nagy lilik volt kevés, és a mára ritkasággá váló vetési lúd (Anser fabalis) volt a tömeges. Körülbelül 35-40 lúd volt ebben az átlagos csapatban, megjelenésük azonban mégis informatív. Bár felmerülhet a kérdés, hogy egyetlen vadlúdcsapat felbukkanásából, miként vonhatok le bármiféle következtetést? Én is tudom – nagyon is –, hogy mennyire lényeges a mintavételek száma, és erről írtam is részletesen a vadludak kapcsán.
Most azonban már csak annyit tennék hozzá, hogy ebben az esetben – bár valóban csak egyetlen vadlúdcsapatot láttam – a mintavétel számát nem a vadlúdcsapatok száma, hanem a megfigyeléssel töltött napok száma, a megfigyelésre szánt idő hossza adja. Az pedig aligha növelhető, hiszen minden nap van terepbejárás, csak kivételes esetben marad el (jó, ha egy hónapban 1-2 napon). De még ezt is kompenzálja, hogy annál gyakoribb viszont, amikor a teljes területet többször is bejárom, egyéb munkák miatt pedig sokat vagyok odakint. Ráadásul a vadludak szinte mindig jelentős zajongással vonulnak át a rezervátum fölött; olyannyira, hogy könnyű őket meghallani a házból is. Ugyanez igaz a darvakra (Grus grus) is.
Összefoglalva tehát: ha vannak átvonuló ludak,
akkor azokat jó eséllyel észrevesszük. Így ennek az egyetlen csapatnak a felbukkanása is sokatmondó. Viszonylag egyértelmű, hogy a havazás miatt keltek útra lúdcsapatok, és ezekből kaphattunk mi is egyet. A vadludak ugyanis egyetlen dologra érzékenyek, ez pedig a hó. Viszonylag jól tűrik a hideget, azt is kevésbé bánják, ha befagynak a tavak, az éjszakázó helyeik. A jégmezőkön épp úgy elvannak, mint a lecsapolt halastavak medrében vagy a nagyobb vízfelületeken. Amit azonban nem viselhetnek, az a vastag, tartós hó. Érthető, hiszen a hó szinte lehetetlenné teheti a táplálkozásukat; minél vastagabb, minél tartósabb, annál inkább.
Újabban már ritkán fordul elő, de régen a tartós havazások idején tömegével indultak el a ludak délre, és a legnagyobb gyülekezőhelyek is kiürültek pár nap alatt. Amióta gyakorlatilag nincs tél, a lúdcsapatok is egyre ritkábban mennek a Kárpát-medencénél délebbre (érdekes lenne megnézni, hogyan alakult a telelő vadlúdcsapatok létszáma az utóbbi évtizedben, mondjuk a Pó-síkságon). Részint ezzel magyarázható, hogy itt a rezervátumban is ritkán látunk ludakat. Abszurd ezt kimondani, de darvakat sokkal (de sokkal!) gyakrabban észlelünk, és jóval nagyobb számban.
Jellemző, hogy az idei ősz első vadlúdcsapatát láttuk 23-án, mindössze 35-40 madarat, míg ugyanebben a szezonban legalább 7-8 darucsapatot láttunk már, összesen körülbelül 500-600 példányt. Ludakat leginkább ősszel és télen észlelünk, egy-egy szezonban átlagosan 2-3 alkalommal, és mindig kisebb csapatokat, míg daruból akár az ezres nagyságrend is összejöhet.
Nemcsak arról van szó, hogy a daru messzebbre vonul, ezért garantáltabban repül át fölöttünk, míg a ludak ebből a régióból már csak időnként mennek tovább.
A légifolyosók is mások.
A daru vonulási útvonalai jelentősen módosultak, és ma már tömegével tart Olaszország és Spanyolország felé. Ezek a délnyugat felé tartó csapatok pedig áthaladnak felettünk. A vadludak viszont, ha elmozdulnak is, inkább nyugat felé mennek. Rendszeres az ingázás például Tata, a Fertő és a Kis-Balaton valamint a hollandiai telelőhelyek között. Ezek a mozgások viszont már nem mennek át a fejünk fölött. Áthaladnak például Győr térségén, ahol nyilván minden naposak az átvonuló vadludak, nem úgy, mint itt.
Ezért itt – a megfigyelések rendszerességén túl – különös jelentősége van egy vadlúdcsapatnak. Még egyszer: egyértelmű, hogy akadnak olyan helyek, ahol a vadludak úgy döntöttek, látván a jelentős havazást és lehűlést, hogy biztonságosabb délebbre vonulni. Más kérdés, hogy a hó a legtöbb területről egy nappal később szinte teljesen eltűnt, vélhetően még mielőtt nagyobb vadlúd-tömegek indultak volna útnak.
Pedig mi itt rendkívül örülnénk egy jelentősebb, nappali vadlúdmozgásnak (néha az éjszaka közepén zajlik a vonulás), mert hozhatnának a fajlistánkra újabb madárfajokat. Sokáig nem tűztük ki célul, hogy sok madárfajt észleljünk, ám újabban, a vizes élőhelyek létrehozásával már arra is törekszünk, hogy záros határidőn belül elérjük a 200. madárfajt. Most 158. madárfaj észleléséről-előfordulásáról tudunk, és szeretnénk elérni az év végiéig legalább a 160-at. Amit nyilván el is értünk volna már, ha 2025-ben nincs drasztikus aszály.
A vadlúdcsapatokban – főként, ha tömegesen vonulnak át – jó eséllyel találhatunk előbb-utóbb ritka lúdfajokat is. Három lúdfaj már megvan:
- Nyári lúd (Anser anser)
- Nagy lilik (Anser albifrons)
- Vetési lúd (Anser fabalis)
Van 5 olyan ritka lúdfaj, amit távolról lőtt fotókon is viszonylag könnyen azonosíthatnánk. Ezek gyakoriságuk sorrendjében:
- Vörösnyakú lúd (Branta ruficollis)
- Apácalúd (Branta leucopsis)
- Örvös lúd (Branta bernicla)
- Kanadai lúd (Branta canadensis)
- Indiai lúd (Anser indicus)
Volt szerencsém mind az öt fajt látni (és fotózni)
a rezervátum 50 kilométeres körzetében, szóval cseppet sem lehetetlen, hogy idővel ebből az öt fajból valamelyik átrepüljön itt. Nagyobb a valószínűsége, mint egy havasi sarlósfecskének (Tachymarptis melba), ami ugye már meg is lett.
Ezért főként az utóbbi években, körülbelül 2021. óta nagyobb figyelmet szentelek minden vadlúdcsapatnak, az összes csapatot fényképezem, majd letöltés után átfésülöm. Ám eddig nem jártam szerencsével, amint ezúttal sem. A 23-án fotózott csapatban egyértelműen nagy lilikek voltak, sok példányon szépen kivehető a foltos has, de a ritkább ludak közül egy sem volt a csapatban.
Mindez persze csak idő és szerencse kérdése. Nem is bánnák egy keményebb telet, sok más mellett azért sem, mert az megmozdítaná a vadludakat. Addig is résen vagyunk, figyelünk mindig, és minden vadlúdcsapatot fotózunk és átfésülünk, ha meg nem jönnek, örülünk más fajoknak, guvatoknak, szalonkáknak, sármányoknak…
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Borítóképen vörösnyakú lúd (Branta ruficollis) | Forrás: Pixabay
Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több „Kert és vadon”
Amikor nem táplálékot keresnek, hanem átvonulnak, annyira magasan repülnek, sosem szúrnám ki, ha van közöttök „nyaki,”, de a többi négyet még úgysem. Amikor a vízről mennek a vetésre, vagy gyepre, én is fotózgatom őket, na meg a vízen is, de nem találja a szemem egyik ritkaságot ilyenkor sem.
Te szerencsés vagy, jó helyen élsz, arrafelé annyi a lúd, mint a nyű.
Amúgy meglásd, amikor egyszer csak mégis megtalálunk valakit egy lúdcsapatban és megmutatom a nagyításokat, te is látni fogod, mondjuk a nyakit 🙂