Ez most a világ legértékesebb márkája

legértékesebb márka

Ez a legértékesebb márka a világon


Az Apple a világ legértékesebb márkája, míg a tavaly listavezető Amazon a negyedik helyre esett vissza a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat 2023-es Global 500 ranglistája alapján.

A cég szerint a tavalyi második helyről idén az első helyre előrelépett Apple márkaértéke egy év alatt hetvennégy százalékkal, 516,6 milliárd dollárra nőtt, míg az Amazoné csak 3,2 százalékkal emelkedett 308,9 milliárd dollárra. A második helyre került a tavalyi negyedikről a Microsort 340,4 milliárd dollárral. A Google megtartotta harmadik helyét 333,4 milliárd dollár márkaértékkel. A hatodik helyről az ötödikre rukkolt elő a Samsung, márkaértéke 99,3 milliárd dollár volt. Az ötödikről a hatodikra csúszott vissza a Walmart (96,8 milliárd dollár), a tizedikről a hetedikre jött fel a TikTok (84,2 milliárd dollár).

Jelentősen javított a Facebook, amely az idei listán a 8. lett 75,7 milliárd dollár márkaértékkel a tavalyi 14. hely után. A Deutsche Telekom a 11. helyről a 9.-re javított (73,3 milliárd dollár) és ezzel a világ legértékesebb távközlési márkája lett. A tízes lista utolsó helyére az Industrial and Commercial Bank of China (ICBC) került 71,8 milliárd dollárral, miután a kínai bank egy éve még a hetedik volt a listán.

A Tesla kikerült a top tízből, a tavalyi 9. helyről a 18. helyre esett 58,27 milliárd dolláros márkaértékkel. Az 500-as listán 201 amerikai márka szerepelt, ők adják az ötszáz cég együttes márkaértékének több mint felét. Az első harmincban az amerikai és kínai márkák mellett mindössze hat más ország cége szerepel: a Samsung (5.), a Deutsche Telekom (9.), a Mercedes-Benz (17.), a Toyota (21.), a Shell (23.) és az Allianz (28.).

Forrás: MTI, kép: Unsplash

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.   

még több tech

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Elon Musk miniszter lesz

Bár politikai híreket nem szoktunk közölni, ezúttal kivételt teszünk, mert Muskról korábban többször is írtunk már…Tovább

még több számítástechnika

No items were found matching your selection.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük