Olyan sok az elmaradt blog és oly sok az előttünk tornyosuló munka, hogy csak némi inspiratív zeneterápiával tudtam rávenni magamat, hogy újra nekiveselkedjek olyan elmaradások pótlásának, amelyek nem tegnapról és nem is tegnapelőttről maradtak rám, hanem jóval korábbról. Ezek azonban ugyanakkor fontos posztok, akkor is, ha némelyik marginálisnak tűnhet (mint például a köles és a mohar legutolsó vetése július 17-én). Egy új gerincesfaj, főként egy új emlősfaj előkerülése 25 év után azonban mindennek mondható, csak marginális eseménynek nem.
Ráadásul az ominózus napon reggel felbukkant egy olyan madárfaj is, akit már nagyon vártunk 2025. nyarán, hiszen többek között ettől a fajtól vártuk, hogy visszajelezze: a vizes élőhellyé alakulásunk eredményes. Ez a faj a foltos nádiposzáta (Acrocephalus schoenobaenus). 2025. augusztus 10-én reggel találkoztunk vele a Nagyfűznél, nem kicsit kalandos előtörténet után. Ekkor ugyanis egy fantombikát kerestünk hajnalban, akiről azt vélelmezzük, hogy esetleg az évek óta nem látott Edward nevű, pompás gímbikánk.
De az a nap nemcsak a reggeli órákra tartogatott emlékezetes pillanatokat,
hanem estére is. Már nem is tudom, miért, de fel kellett hoznom a vadkamerát a Kisberekből, a Pelso-tó partjáról. Valószínűleg nemcsak a felvételeket akartam letölteni (ami úgy a leghatékonyabb, ha a kártyát kiveszem, és átmásolom a felvételeket a laptopra), hanem azért is, mert a napelem nem töltötte elég gyorsan a kamerát, így – talán a sok felvétel miatt is – lemerült az akksi, amit aztán fel kellett tölteni.
Mozgalmas időszak volt az a Kisberekben. Előző nap, augusztus kilencedikén kora hajnalban ugyanez a kamera elkészítette a birtok történetének legszebb felvételeit egy népes szarvascsordáról, akik bő fél órán át tartózkodtak a Pelso-tó partján. Egyúttal a házból, telefonnal lőttem róluk közel 800 fotót is. Így tehát fontos volt mihamarabb visszavinni a kamerát éjszakára. A terv az volt, hogy olyan szöget választunk, ahol a Pelso-tó is látszik, nemcsak a partján tébláboló nagyvadak. A töltést egészen az utolsó pillanatig kitoltam, hogy a kamera a legjobb startpozícióból álljon rá a következő éjszakákra.
Nem sokkal szürkület előtt vágtattam le a Kisberekbe.
Annyira siettem, hogy fényképezőgépet sem vittem magammal. Ez igazán ritkán esik meg. Általában akkor is nálam van, ha épp csak kinézek a rétekre. Nem véletlenül lettek meg olyan fajok, mint a havasi sarlósfecske (Tachymarptis melba) (fényképpel), és sok más ritka faj is. Alig akad olyan időablak, amit ne dokumentálnánk fotókkal, újabban drónfotókkal is. Ebben az esetben viszont arra koncentráltam, hogy a Kisberekbe a lehető leggyorsabban és a lehető legkisebb zavarással helyezzem ki a kamerát. Fel sem öltöztem rendesen, csak fogtam a kamerát és vágtattam a völgybe.
Amikor elértem a dagonyákat és pár lépést tettem a Pelso-tó felé, az ösvény szélében menyétféle állatot pillantottam meg, amint egészen belefeledkezve a vadászatba, valamit a sásban hajt. Olyan csőlátása volt épp, hogy engem észre sem vett és néha pár méternyire is megközelített.
Rögtön láttam, hogy új fajról van szó.
A termete, karcsúsága és sötét színe miatt először nyércnek véltem, méghozzá európai nyércnek (Mustela lutreola), bár tudtam, hogy az pokoli ritka, sőt, a legtöbb forrás szerint már kihalt Magyarországról. Ugyanakkor a nyérc rendkívül erősen kötődik a vizekhez, majdnem annyira, mint a vidra (Lutra lutra), így mivel az idén csináltunk először állandó vizeket a rezervátumban, akár a nyérc megjelenése sem lett volna teljesen kizárható. Bár, ha valóban nyérc lett volna, akkor inkább az Európába betelepített amerikai nyércre (Neogale vison) lett volna esély. Ez ugyanis – ellentétben európai rokonával – dinamikusan terjeszkedik, többek között a szomszédos Ausztriában és Szlovéniában is, és invazív ragadozóként tartják számon.
A kései időpont és a dagonyák környékére boruló árnyak miatt sem volt könnyű azonnal látni az állat színeit. Rendkívül sötétnek tűnt és a száj körüli fehér maszk éles, fehér kontrasztban állt a fej színével. Ez első pillantásra, azok között a fényviszonyok között valóban nyércet sejtetett. Az is benne volt a pakliban, hogy a nyércről az utóbbi időben többször is írtunk, ezért élénken előttem volt a képe. Sokkal inkább, mit a görényé.
A kis ragadozó felbukkanása mellbevágott.
Földbe gyökerezett a lábam. De szó szerint. Hihetetlennek tűnt az egész, körülbelül annyira, mint annak idején a havasi sarlósfecskék felbukkanása a ház fölött. Másrészt attól is leblokkoltam, hogy épp abban a pillanatban nincs nálam a fényképezőgép. Körülbelül 20 másodpercig mozdulni se tudtam, közben a kis ragadozó továbbra is csak a zsákmánya üldözésére, keresésére koncentrált, és hol kibukkant a dzsungelből, hol eltűnt benne.
Végül észbe kaptam, és mivel a kis ragadozó nem figyelt rám továbbra sem, sőt, egy lépéssel még közelebb is mehettem hozzá, benyúltam a jobb zsebbe, ahol az akksi volt, a balból pedig elővettem a vadkamerát. Hamar beleraktam az akksit, majd a ragadozó felé irányítva meglengettem, hogy a mozgásérzékelő bekapcsoljon és elindítson egy videót. Sokat nem remélhettem ettől a felvételtől, hiszen egy igazán jó videóhoz egyrészt kevés volt a fény, másrészt közelebb kellett volna mennem. A kamerát előrenyújtva igyekeztem az állat mozgását követni, de túl sok időm már nem maradt. Tíz másodperccel később elinalt a dagonyák és a Pelso-tó közötti sűrűben.
A felvétel így is alkalmas volt a biztos határozásra.
A kamerát kihelyeztem, aztán visszatérve a házba, telefonnal felcsatlakoztam a vadkamerára, hogy megnézzem, sikerült-e felvenni az állatot. Amikor láttam, hogy a kamera szerencsésen elindított egy felvételt, kifényképeztem belőle telefonnal pár képet. Sajnos a videó letöltését nem indítottam el, mert az telefonról nem mindig sikeres. Később viszont (talán két nappal később) lementettem a kameráról minden felvételt, a kisragadozóról készült egyetlen felvételt ráadásul külön, egy „biztos helyre”, és nem a vadkamerás felvételek tömegébe. Épp azért, hogy majd könnyebben találjam meg.
Ez később nem kis gondot okozott. Többek között azért csúszott sokat ez a beszámoló, mert eredeti szándékommal szemben a videó külön helyre történő mentése rossz húzás volt. Ugyanis nem jegyeztem meg, hogy melyik mappába másoltam, és a fájt sem neveztem át, hogy majd rákereshessek. Így most elsüllyedt az elmúlt hónapok körülbelül 8000 – 10000 felvétele között. Nem tudok rájönni azóta se, hogy hová tettem azt a videót, csak a telefonnal készített rendkívül kisfelbontású, pocsék képeket találtam meg.
A videó nyilván előbb-utóbb előkerül majd,
de egyelőre feladom a keresést. Egyébként sem mennénk vele sokkal többre, mint a fotókkal. Mert még ezeken a rossz fotókon is hamar láttam: nem nyérc az állatunk. Vannak olyan képek, ahol a forduló állat szőrzete sárgállik. Ez a görényre jellemző, mert a görény szőrzete a felületén sötét (mint mondjuk a nyérceké), de az aljszőrzet vajsárga, ezért bizonyos szögből a szőrme egy része sárgásnak tűnik. Továbbá az is kivehető, hogy a szem körül sötét maszk van. Ez pedig egyértelműen a görényre jellemző. Amint az is, hogy a fülek szegélye világos. Ezek a jegyek együttesen olyan jellegzetes ábrázatot adnak, ami más menyétfélénél nincs. Így tehát az új emlősünk, a birtok új ragadozója nem más, mint a görény. Már csak az a kérdés, hogy melyik.
Ugyanis görényből két faj él Magyarországon.
Mielőtt ezt is megválaszolnánk, csak nagyvonalakban tekintsük át a menyétféléinket, hiszen a görény is menyétféle. Nem sok fajról van szó (kereken 10 fajuk él nálunk), ezért nem is olyan bajos eligazodni közöttük. Ráadásul laikusoknak is érdemes átlátni ezt a csoportot, hisz több tagjuk széles körben ismert.
A Magyarországon élő menyétfélék az alábbiak:
- Borz (Meles meles)
- Európai vidra (Lutra lutra)
- Közönséges nyest (Martes foina)
- Nyuszt (Martes martes)
- Eurázsiai menyét (Mustela nivalis)
- Eurázsiai hermelin (Mustela erminea)
- Európai nyérc (Mustela lutreola)
- Amerikai nyérc (Neogale vison)
- Közönséges görény (Mustela putorius)
- Molnárgörény (Mustela eversmannii)
Ahogy arról már szó volt, az európai nyérc valószínűleg kipusztult, bár egyes zoológusok azt is kétségbe vonják, hogy a mai Magyarország területén honos volt-e valaha. Szóval a „szenzáció” cseppet sem lett volna túlzó kifejezés arra, ha európai nyérccel találkozok a Kisberekben. Az amerikai nyérc felbukkanása meg inkább rossz hírnek számítana, mivel betelepített, invazív fajról van szó. Ráadásul olyan fajról, amely elképesztően vérmes. A menyétfélék egyébként is híresek a „kíméletlenségükről”, de valamennyi faj közül talán az amerikai nyérc a legádázabb. A pandémia idején nem véletlenül tartottak annyira attól, hogy kovidot hordozó nyércek kiszabadulnak a vadonba. Ebből részletes cikket írtunk a pandémia idején itt.
A legismertebb menyétféle a városokban is elterjedt nyest.
A rezervátumunkban rendszeres a borz, aki 2020-ban szép várat épített a horhosban, amit azonban a szomszédos terület tulajdonosa tönkre tett 2021-ben. A borzok ettől függetlenül továbbra is rendszeresek a birtokon, bár az új vár helyét nem ismerjük. 2025. februárjában a sármányetetőről egy borz minden éjjel rendszeresen vitt kukoricacsöveket északkelet, vagyis a horhos felé. Azóta úgy gondoljuk, hogy az új vár valahol a Juharos nevű parcella táján lehet (meg kellene keresni!).
Nyestek természetesen nálunk is élnek, bár akadnak évek, amikor elmaradnak. 2024-ben például nem találkoztunk velük. A nyestnél és a borznál lényegesen ritkább, főként vizes élőhelyek közelében él a hermelin. Csodálatos adottságainkat jelzi, hogy vele is találkoztunk már a Nagypatak partján, sőt az egyik parcellánkat Hermelinesnek nevezzük azóta.
Így tehát a 10 menyétféle közül a rezervátumban mindössze 3 faj fordult elő.
Annak ellenére, hogy a görény és menyét gyakori az egész országban. E két faj megkerülése várható volt, bár hozzá kell tenni, hogy ezen az erdős tájon a görény és a menyét koránt sem olyan megszokott, mint az Alföldön.
Két forrásból is tudunk a vidra előfordulásáról a közelünkből, a rezervátum északi határától 4 kilométerre. A szomszédos Horgász-tóhoz nem férnek hozzá, mivel azt masszívan körbekerítették és kutyák őrzik. Bár vidranyomokat sem találtunk soha, mégis vélelmezzük, hogy időnként mozoghat vidra a patak mentén. És ha így van valóban, akkor idővel – minthogy már vizes élőhely vagyunk – felbukkanhat. Megtelepedni nem fog, mert halakkal mi nem szolgálhatunk, a vidra számára pedig a hal kulcsfontosságú.
A völgyben elvileg megélhetne a nyuszt is, aki szintén szereti a nedves, vizes élőhelyek közelségét. Esetleg előkerülhet még ő is. A menyét és görény megkerülésében az utóbbi években már nem bíztunk, minthogy mára eltelt 25 év, s mégsem találkoztunk velük. Ezért is nagy szó, hogy a birtok 1050. fajaként a görény mégiscsak meglett.
A menyétfélék határozása szerencsére viszonylag egyszerű.
A borz és vidra nem keverhető össze semmi mással. Négy másik fajra pedig jellemző a fehér mellény (nyest, nyuszt, hermelin, menyét), tehát, amikor nincs mellény, akkor vagy nyércekkel vagy görényekkel találkoztunk. A görényeket a sárgás szőrzet és a jellegzetes maszk megkülönbözteti a nyércektől. A mi esetünkben tehát a fotók tanulmányozásával hamar eljutottunk odáig, hogy az új fajunk görény. A közönséges görény egész Európában és Magyarország egész területén elterjedt, míg a molnárgörény elterjedése keletebbre húzódik, Magyarországon pedig a keleti országrészre korlátozódik. Így ritkább is.
A közönséges görény védelmet sem élvez, míg a molnárgörény védett (eszmei értéke 50 000 forint). A ritkább molnárgörény színe világosabb és a maszkja jóval kisebb. Ezek alapján a felvételünkön, bármilyen rosszul látszik is, egyértelműen a gyakori közönséges görény látható. Ez tűnik valószínűnek egyébként csupán az elterjedési képletüket tekintve is.
Összefoglalva tehát az új fajunk a közönséges görény.
Az ilyen kistermetű, óvatos, nehezen megtalálható ragadozófajok kutatását is jelentősen segíthetik a vadkamerák. Egy olyan kamerarendszer, amiről épp tegnap írtunk részletesen. Már az első vadkamerázás alkalmával is a menyétfélék, főként a hermelin volt az egyik célpontunk. 2017. táján, amikor először kameráztunk hetekig, „etettünk” a Nagysásréten tojással és hallal (az erős szagtól reméltük a ragadozók megérkezését a kamera elé), de 4-5 hét után sem jártunk sikerrel.
A görény felbukkanása és a kameraprogram elindítása azonban újjáéleszti a reményeinket. Újra abban bízhatunk, hogy ritka vagy rejtőzködő fajokról, akár az újonnan megkerült görényről is születhetnek újabb, esetleg egészen szép felvételek. Főként, ha sikerülne valahol rátalálni a görény kotorékjára. A vizes élőhellyé alakulásunk során sok potenciális kotorékhely keletkezett a földmunkák nyomán, ami a területünkre csábíthat kisragadozókat.
De mit tudunk a közönséges görényről máris?
Ha nyérccel találkoztunk volna vagy vidrával, egyértelmű volna: a vizes élőhelyek létrehozásának köszönhetjük ezeket a fajokat is. Da vajon a görényre is igaz ez? Könnyen lehet, hogy igaz, ugyanis a görény is gyakran él vízpartokon, és erre megvan minden oka. A tápláléka ugyanis alapvetően két állatcsoportból kerül ki. Főként egereket – és számunkra ez a legérdekesebb – meg békákat zsákmányol.
Több jel is arra utal, hogy a 2018-ban indított bagolyboglya-programunk, a sok aprómagos vetés és etetés mára meghozta az eredményét. Annak idején sokat írtunk arról, hogy szeretnénk a kisemlősfaunát és állományt megerősíteni, többek között azért is, hogy a baglyok gazdagabb táplálékbázist találjanak nálunk. Ezt a célunkat legalább részben elértük. Jóval gyakrabban észlelünk pirókegereket (Apodemus agrarius), 2024-ben került meg először a sárganyakú erdeiegér (Apodemus flavicollis), akit azóta az odútelepen is megtaláltunk, 2025-ben kétszer is.
2024-ben találtuk meg a vízipockot (Arvicola amphibius) először, aki 2025-ben a duzzasztásokat követően állandó, rendszeresen látott fajunk lett. 2025-ben lett meg először a mogyorós pele (Muscardinus avellanarius), ráadásul rögtön két helyen is. Felbukkant a ritka és védett Miller vízicickány (Neomys anomalus) is.
A kisemlősök felszaporodásától már az első pillanatban azt reméltük, hogy például a hermelin állandó ragadozónkká válik, esetleg megkerül a menyét vagy a görény. A hermelinről nincs még új adatunk, a menyét sem került elő még, de a görény végre megvan. Ebben esetleg szerepet játszhat a sokkal gazdagabb kisemlős-állományunk is.
Vagy éppen a békáink.
A vizes élőhelyeinket elsősorban a kétéltűek védelmének érdekében hoztuk létre, nem kevés sikerrel. Több mint félmillió ebihal nevelkedett nálunk az idén, és bár továbbra is ritkán találkozunk békákkal, mert a nálunk élő fajok valamennyien elhagyják a vizeket a szaporodás után és az erdőkben élnek, de vélelmezhetően ezzel együtt is több béka lehet a patakvölgyben, mint korábban. Ez pedig megint csak vonzó lehet a görénynek.
Más kérdés, hogy részünkről az egyik szemünk sír, a másik nevet. Örülünk az új gerinces fajunknak, az új ragadozónknak, ugyanakkor nem igazán támogatja a törekvéseinket, ha görények tizedelik a békáinkat. Egyelőre azonban semmi jel sem utal arra, hogy a görények jelenléte veszélyeztetné a terveinket vagy a helyi kétéltű-faunát. Reméljük, hogy sikerül vadkamerák segítségével a görények életéről is megtudni valamit, és kapunk még róluk is kiváló minőségű felvételeket. Arra nézvést is vannak terveink, hogyan csábíthatnánk a görényeket a kamera elé, de ez már egy másik történet lesz.
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Illusztrációk: Pixabay és Wikipédia
Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több „Kert és vadon”
De jó, hogy gyorsan kapcsoltál, és eszedbe jutott a vadkamera! 🙂
A videófájl nevében nincs benne a dátum? A napra emlékszel, talán még az órára is. Ha így rákeresnél?…
Dátum szerint kerestem tegnap éjjel 4 órán át, de az a gond, hogy olyan könyvtárba raktam, amire nem emlékszem. Az sem elképzelhetetlen, hogy véletlenül olyan helyre mentettem, ahol majd véletlenül akadok rá. Meglátjuk. Kicsit nehéz kezelni ezt a rengeteg felvételt 🙂
Cuki mind, de nagymamám néha szidta őket, időnként ritkítást végeztek a baromfiak között.
Anyukám összes tyúkját megfojtotta egy éjszaka a nyest, vagy a görény, csak tippeltek melyik lehetett. Megsiratta őket. Vajon miért mondják azt bizonyos típusú emberekre , hogy „bűzgörény”? Vagy melyik is az amelyik spriccelő szagtámadást csinál? Láttam régen egy nagyon aranyos amerikai sorozatot, ahol egy ilyen spriccelő lény egy farmon az óvatlan gazdaasszonyt lespriccelte és igen nehéz volt a szagot lemosni :-))