Vedd észre, ha túl messzire mentél! | Jack London emlékére
legszebb emlékeim
Sose felejtem el, hogy 2016-ban, amikor Jack London halálának 100. évfordulóján az író emléke előtt tisztelegve hosszú, extrém túrára mentem, amikor hetekig 5000 forintból barangoltam Magyarországon, még az is megesett – és ez egészen abszurd megtiszteltetés egy író számára -, hogy egy Jack London könyvet nekem kellett dedikálni.
Erről így írtam annak idején:
Talán van még, aki emlékszik az ír mondásra, amit elindulás előtt iránytűnek jelöltem ki.
- “Mindig tudd, hol vagy.
- Tudd, hogy hová tartasz.
- És vedd észre, ha túl messzire mentél.”
Az út során első ízben
a barlangi éjszakázás előtt
merült fel bennem, hogy talán túl messzire merészkedem. Konkrétan akkor, amikor megtudtam, hogy előző éjjel mínusz 28 fokot mértek a Bükkben. Azt hiszem azért nem hátráltam meg, mert már nem ment volna a visszavonulás az önérzet legázolása nélkül. Ha jól érzékeltem, közületek páran szintén a barlangos éjjelen éreztétek úgy, hogy “ezt talán már nem kellene”. Utóbb kiderült, hogy vállalható volt az a túra, az az éjjel. Bár az is igaz, hogy a havazás sokat könnyített a helyzeten, nem hűlt le annyira a levegő, mínusz 10-nél aligha volt hidegebb, és egyébként is bőven volt fa, és jól boldogultam.
Ma nem a hegyen vagyok.
És mégis tudom: ha most tovább mennék, akkor túl messzire mennék. Korán reggel, 6 órakor ébresztettek, de alig rémlik valami. Talán motyogtam valamit – “köszönöm” -, legalábbis remélem, ám a következő kép már az, hogy itt vagyok egy tök üres házban, az asztalon levél, kávé, reggeli. A levélben azt írják: “Hosszú és nehéz út áll előtted, ezért hagytalak aludni.” Aztán jött pár üzenet, arra figyelmeztetnek, hogy ónos eső van-lesz, és így nem kellene megint tovább menni, meg azt kérik, éljek megint a 48 óra jogával, és effélék.
Félig alélva
még beleiszok a kávéba, kilépek az ajtón, megállok a teraszon, és akkor úgy elszédülök, hogy muszáj belecsimpaszkodni a félfába, aztán visszaaraszolni az ágyra. Ne szépítsünk. Ébredés után rosszul lettem. Ilyen nem volt még az út során. Valószínűleg kimerültem. És órák múlva sem jöttem helyre igazán, hiába ittam vizet, hiába mosakodtam, üldögéltem. Be kell látnom, hogy ma nem mehetek tovább.
A vendéglátómat megkérdeztem, gond lenne-e, ha csak holnap reggel indulok útnak. Megvártam a válaszát, és csak azután írom ezt a posztot. Szóval maradok.
A szavazás eredménye Debrecen.
Jöttek a környékről új meghívók is, ezeket köszönöm, és igyekszem mihamarabb válaszolni. De most kicsit még pihenek. Tegnap, a hegyen is volt pár nehéz óra, és megfájdult a fejem, azt hiszem a sok füsttől.
Idetartozik az is – főként a jövendőbeli vendéglátóimnak üzenem -, hogy a hegyi éjszaka után mindenem füstös. A kalapom, minden ruhám, a zsákjaim, de még talán az olyan apróságok is, mint a késtok, notesz, névjegy. Ha most érkeznék újabb helyre, az felérne azzal, mintha egy zsák faszenet vagy egy hetven kilós füstölt sonkát fogadnának be. Ezért talán nem lenne hülyeség a holmik nagy részét holnapig kimosni.
A hegyen is gondoltam rá: milyen szerencse, hogy eddig nem voltam beteg, nem fáztam meg például. Most sem vagyok az. De kimerültem. Ígérem, holnap folytatom az utat. Harmadszor élek a 48 órával. Érzem, hogy ez most így jó, így a helyes. Feltölthetem azokat az anyagokat, amiket eddig nem tudtam, feltölthetem kora reggelre magamat is, aztán pedig megújulva, kis Phoenixként röppenek ki innen a nagy Alföldre.
Üdv: Cen’
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.
még több “Legszebb emlék”
még több blog
Hetven kilós füstölt sonka ☺️
De jó, hogy akkor maradtál még egy napot!
Úgy tűnik, most olvastam először ezt 2016. január 25-i bejegyzést. Mentségemre legyen mondva, akkor még nem követtelek, Cen’.
Jack London (szerintem) legjobb fotója a fejlécen.
Vajon miért pont ezt a napot választottad a sok közül? Miért döntöttél úgy, hogy ez kerüljön ki ide? Lehetett volna ez a kiválasztott nap akár az első is. Vagy az utolsó. Egyik sem lehetett könnyű…
Nekem még mindig a túra záróvideója az első számú kedvencem. Lehet, hogy egy videót szebbé varázsolnak az emlékek? 🤔🙂
J.London Camino- micsoda vállalkozás – az egyik legjobb könyv amit a zarándokokról olvastam egy magyar fiatal férfié, Túri Sándortól “A Zarándok”(A belső én felfedezése az El Camino úton). Döbbenetes dogokat ír, az éhségről, a hidegről, amikor azt érezte nincs tovább, mégis tovább tudott menni. Biztosan egy egész könyvnyi élményed van- milyen jó lenne olvasni.