Zöldalgák áramtermelő képességét vizsgálták
Az eddig ismert fajoknál akár tízszer nagyobb áramtermelésre képes zöldalgatörzset azonosítottak a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) molekuláris fotobioenergetikai csoportjának szakemberei Nia Petrova vezetésével.
A növényi és állati életformák megjelenését a Földön a fotoszintetikus fényenergia-átalakítás tette lehetővé. A fotoszintetizáló fajok szerves anyagokat és oxigént termelnek a napfény energiájának segítségével, szén-dioxid és víz felhasználásával.
Ezzel a képességgel rendelkeznek a mikroalgák is, ezen képességüket pedig elektromos áram termelésére is lehet használni az úgynevezett bio-fotovoltaikus (BVP) eszközök alkotójaként, amelyek ígéretes megújuló energiaforrások lehetnek.
A BVP-eszközök úgy működnek, hogy bennük a fény energiáját mikroalgák kötik meg, majd a fotoszintetikus rendszeren “átáramló” elektronok egy része az algasejtet elhagyva, úgynevezett mediátor molekulák segítségével elektromos áramot hoz létre.
A jelenlegi BPV-eszközök hatékonysága azonban egyelőre annyira alacsony, hogy csak távoli tervként szerepel az ipari méretű felhasználásuk.
A BPV-eszközök teljesítményének növelésére lehetséges megoldást nyújthatnak azok az algatörzsek, amelyek nagy elektromos áramsűrűség létrehozására képesek. Nia Petrova és munkatársai egy olyan zöldalgatörzset azonosítottak (Parachlorella kessleri MACC-38), amely körülbelül tízszer több áramot tud termelni, mint az irodalomban eddig ismertetett algafajok.
A MACC-38 áramtermelése elsősorban fotoszintetikus eredetű, és az algasejtek a folyamat során megőrzik életképességüket. A MACC-38 törzs alkalmazásával így jelentősen növelhető a BPV-eszközök hatékonysága, így azok a fosszilis energiaforrások negatív karbonlábnyommal rendelkező, igen ígéretes “zöld” alternatívájává válhatnak.
Forrás: MTI, BRC, kép: Unsplash
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
![](https://centauriweb.hu/wp-content/uploads/2023/10/adomany-8-683x1024.jpg)
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.
még több megújuló energia
még több tech
Jajj de szeretem az ilyen felfedezéseket- futurisztikus, szóval van remény olyan életre, ahol minden , még a fény is meg a meleg is a környezetből jön, szennyezés nélkül.
Szuper!
Nagyon ígéretes.