Intenzív kétéltűvédelem | Inkubátortavak békáknak, ez az új célunk!

intenzív kétéltűvédelem békák ebihalak ebihalmentés inkubátortó pixa 1

Intenzív kétéltűvédelem | Inkubátortavak békáknak, ez az új célunk!


Centauri cen logo Cenweb

Sokat tanultunk a békákról az utóbbi hónapokban, s különösen sokat az ebihalak tömeges mentéséből. Miután életünk legnagyobb volumenű ebihalmentésének végén jártunk (320 ezer ebihalat szállítottunk át vödrökben a birtokra), és átgondoltuk kicsit jobban is, mit jelent egy ilyen mentés, támadt egy új ötletünk.

Új víztesteket, új tavacskákat létrehozni kétéltűeknek még mindig viszonylag újkeletű „ötlet”, de lényegében meglehetősen ortodox módszer. Nem passzív védelem, hiszen aktívan hoznak létre egyre többen új élettereket, de nem is szuperaktív metódus. A szuperaktív védelemre is találunk példát, amikor például a Bükkben a veszélyeztetett helyeken szaporodó alpesi gőtéket (Ichtyosaura alpestris ) szedték össze és szaporították akváriumokban, hogy aztán a szaporulatot szabadon bocsássák biztonságos területeken.


A nagy ebihalmentés végére, amikor a saját vizeinkben élő ebihalak száma a mentettekkel együtt meghaladta már a félmilliót, átgondolva, hogy milyen állományszintű veszteséghez vezet, hogy évről évre kiszáradnak a szaporodóhelyek – ahol vagy nem lehetséges a peték lerakása, vagy a már lerakott peték, később a kikelt ebihalak száradnak bele százezres, milliós nagyságrendben az iszapba –, át kellett gondolni ezt a kérdés alaposabban is.

Mivel járhat az, hogy újabban sűrűsödnek az olyan évek, amikor az itt élő értékes populáció egy fia utódot sem hagy maga után?


ebihalmentés záportározó 2025.05.11. békák békamentés kétéltűek
Ilyen volt 2025-ben a közeli záportározó a kiszáradás előtt. Egy ilyen élőhelyen évről évre milliós nagyságrendben is elveszhet a szaporulat. De mi nem hagyjuk ezt! | Fotó: Centauri

Nehezen leírható boldogság most arra gondolni, hogy a rezervátumunk nélkül a helybéli kétéltűek ismét kudarcos évet zárnának, amikor is az utánpótlás nulla. Ehhez képest 2025-ben olyan szaporulat lesz, amihez foghatót talán évtizedek óta nem látott a környék.

Vajon mekkorák voltak eddig a veszteségek?

És a sok kedvezőtlen hatás összességében az eredeti állomány mekkora részét tűntette el mára? És amikor ezeken a kérdéseken töprengünk, óhatatlanul felvetődik egy harmadik kérdés is:

Mennyi időre van szükség a regenerálódáshoz?

Pontos válaszokat adni persze nem tudunk, mert hisz nem ismerjük az eredeti állományokat. Csak annyit mondhatunk, hogy a hajdani állomány valószínűleg nagyságrendekkel volt nagyobb a mainál, és a regenerálódás még kedvező körülmények között is eltarthat évtizedekig. Ha pedig erre gondolunk, és ott állunk a Kisberek új tavainál, meg a patak duzzasztott vizeinél, és figyeljük az ebihalrajok mozgását, sőt, időnként azt is látjuk, amint a szitakötők vagy a sárgaszegélyű csíkbogár (Dytiscus marginalis) termetes lárvái vadásznak rájuk, esetenként vízisiklók (Natrix natrix), máskor pedig a patakban élő ebihalakat az áradástól kell védeni, felvetődik egy lehetőség:

Az ebihalmentő inkubátortavak lehetősége.



2000 gyepi béka hím 2025.03.31.
Könnyen lehet, hogy országos szinten is egyedülálló békafaunánk van, köztük egy népes, de legalábbis egyelőre életképes gyepi béka populációval. Ami különösen érdekes: nem hegyvidéki, hanem dombvidéki környezetben (mint az Őrségben). A gyepi béka különösen érzékeny a klímaváltozásra, és elsőként sínyli meg a szaporodóhelyek kiszáradását is. Az inkubátortavak viszont hamar megerősíthetik az állományát. | Fotó: Centauri

Miért is kell a regenerálódáshoz akár évtizednyi idő is, ha egyszer a békák felfoghatatlan mennyiségű petét raknak, amelyekből százezrével kelnek ki az ebihalak? Mert az ebihalakra, a kis békákra is, és a „nagy békákra” is ezernyi ragadozó les. A béka és az ebihal is közkedvelt tápláléka sok száz fajnak, épp ezért dolgoznak a békák ilyen csillagászati számokkal. Egy gazdag és egyensúlyban lévő élőhelyen nem gond, ha ebihalat és békát eszik a víziskorpiótól (Nepa cinerea) a fehér gólyáig (Ciconia ciconia) mindenki, s boldog boldogtalan, mert a „jut is marad is” elve működik – ehhez viszont nem elég annyi béka, amennyi most nálunk él. A mi állományunkat nem fogja rövid időn belül látványosan stabilizálni egy vagy két évnyi sikeres szaporulat.

Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a kétéltűink jelentős része továbbra is olyan vizekbe fog petézni 2026-ban, és 2027-ben – és még hosszú évekig –, amelyekben rendszeresen elpusztul a teljes utánpótlás. Hacsak nem mentjük ki őket jövőre is pontosan úgy, ahogyan az idén.


2000 Alpesi tarajosgőte Tirturus carnifex 2025 Magyarország tarajosgőték határozás ebihal gyepi béka
Az inkubátortavakban teljes biztonságban nevelkedhetnének az alpesi tarajosgőte ivadékai is. Mivel az ország legritkább kétéltűfajról van szó, ez rendkívül nagy eredmény lenne. | Fotó: Centauri | 2025.

Hogyan lehetne időt spórolni a kétéltűinknek?

Hogyan lehet felgyorsítani az állományok stabilizálódását és gyarapodását? Ez a legfontosabb kérdés, miután a túlélésüket talán már biztosítjuk. Hiszen eddig 20 kisebb-nagyobb víztestet hoztunk létre, most is dolgozunk a rehabilitáción, és őszig meg sem állunk a tervek szerint. Hiszen azt is láttuk, hogy már az idén is sok béka és gőte a mi vizeinket választotta az instabil és kockázatos vizek helyett. De mégis: hogyan lökhetnénk át a kétéltűinket a kritikus határokon? Mert nem is volna semmi baj azzal, ha a regenerálódáshoz kell 10 vagy 15 év. Csakhogy ugyanakkor folyamatosan és drasztikusan romlanak a körülmények, például az éghajlati viszonyok, amelyek nemcsak a szaporodóhelyeken hatnak a kétéltűinkre, hanem ott is, ahol az életük javát töltik, a szárazföldön, az elvileg nedves, ám valójában egyre szikkadtabb erdőkben.

Egy egészséges és kellően nagy létszámú állomány képes alkalmazkodni sok mindenhez, ráadásul menedékre találnak a rezervátumunk folyton nedves, újra és újra árasztott, kíméletesen kezelt, sok helyen háborítatlan részein. De a kérdés mégiscsak az:


intenzív kétéltűvédelem békák ebihalak ebihalmentés inkubátortó pixa 1
Fotó: Pixabay

Ezért született meg az a gondolat,

hogy ha már egyszer a napnál is világosabb, hogy jövőre és a következő években is vélhetően rendszeresen lesz szükség jelentős ebihalmentésekre, vagyis kénytelenek leszünk „belenyúlni” a természetes folyamatokba, akkor miért is ne nyúlnánk bele ennél is jobban? Miért is ne védenénk meg az ebihalakat és a kis békákat a lehető legtöbb veszélytől, ha már egyszer kimentettük őket a kiszáradás veszélyéből is?

A vizeinkben, a mentéssel együtt voltaképp „csak” annyi történik, hogy a teljesen kudarcos évek helyett biztosított egy „rendes évi szaporulat”. A „rendes évi szaporulatot” viszont arra kalibrálták, hogy fenntartsa az állományt, nem pedig gyors gyarapodásra, s főként nem arra, hogy gyors regenerálódást tegyen lehetővé, ha szükséges. Ezért a természetvédelem többnyire igen lassan, általában évtizedek alatt képes csak jelentős eredményeket felmutatni egy-egy faj védelmében.


2000 ebihalmentés záportározó 2025.05.11. békák békamentés kétéltűek 4
Ebihalmentés 2025 | Fotó: Centauri

De mi történne akkor,

ha kiiktatnák a rendszerből az egyébként természetes veszteségek jelentős részét. Nem állnak rendelkezésre arra vonatkozóan pontos adatok, hogy egy ebihalállomány hányad részéből válik végül béka, de a gondolkozás megsegítése végett vegyünk egy számot; olyan számot természetesen, ami nem áll távol a valóságtól. Tételezzük fel, hogy 100 000 ebihalból végül 1000 kisbéka lesz. Ez az arány elég ahhoz, hogy az állomány szinten tartsa magát. Ám, ha kiiktatnánk a ragadozókat, akkor 100 000 ebihalból lehetne mondjuk 30 000 vagy 50 000 kisbéka is! Lehetne a tényleges, sikeres szaporulat a hamincszorosa vagy ötvenszerese a korábbi sikeres évek szaporulatának. Ez pedig nyilvánvalóan nem jelent kevesebbet, minthogy időt spórolunk meg a kétéltűinknek, és drasztikusan felgyorsítjuk a regenerálódás folyamatát.

Az a „hátrány”, hogy a kétéltűek kénytelenek csillagászati számokkal dolgozni a ragadozók rettentő nagy nyomása miatt, egy csapásra előnnyé változna. Progresszív és agresszív védelembe beforgatható „tőke” lenne!


2000 ebihalmentés záportározó 2025.05.11. békák békamentés kétéltűek 5
Mentett ebihalak 2025 | Fotó: Centauri

Az ebihalakat megmenthetjük a kiszáradástól, szűrükkel megakadályozhatjuk, hogy egy áradás kimossa őket a vizeinkből, megfelelő élőhelybővítéssel és kezeléssel biztosíthatunk számukra gyakorlatilag korlátlan táplálékbázist, de a természetes ragadozóktól megvédeni őket lehetetlen. Millió és millió lény megy rájuk. Pedig, ha nem volna a sok ragadozó, akkor a szaporulatokból is jóval több béka nevelkedne.

Mi van akkor, ha mégis csak megvédjük az ebihalakat a ragadozóktól?

Így született meg az inkubátor-tó ötlete. Olyan tavakra van szükség, ahová biztonsággal menthetjük ki jövőre is a bajba jutott ebihalak százezreit, akár millióit is, de már olyan vizekbe, amelyek tökéletesen zárt rendszerben üzemelnek. Vagyis amelyekbe nem jut be vízisikló, de még búvárpoloska se. Olyan kisebb tavakat képzelünk el, amelyek fölé faszerkezetet építünk, amelyek alá a fény és a levegő bejut, de a vízirovarok közül a szúnyog sem. Kísérletnek is fontos lenne. Apró „halastavak” vagy gigászi akváriumok lennének ezek, ahol a túlélési ráta nagyságrendekkel nagyobb, mint egy természetes és nyitott tóban. Az ide áttelepített ebihalak életben maradásának esélye több százszorosa is lehet a természetes vizekben élő testvéreik esélyeinél. Természetesen a kis békákat már nem védenénk, útjukra bocsátanánk ezekből az inkubátor tavakból. A kis békák is jelentős veszteségeket szenvednének el azután, de egészen más bázisról indulnának, mint inkubátortavak nélkül.


2000 Dalmát-tóka áradás
A Dalmatina-tóka kora tavasszal. Ehhez hasonló, más vizektől elszigetelt kis tavakat kell létrehoznunk inkubátortónak | Fotó: Centauri

Az inkubátortavak előnyei:

  1. Újabb víztesteket jelentenének ebihalmentésre.
  2. A védelem miatt nagyságrendekkel nagyobb arányban maradnának életben az ebihalak, mit a természetes vizekben.
  3. Remek alkalom nyílna az ebihalak fejlődésének folyamatos tanulmányozására.
  4. Lehetőség nyílna arra is, hogy a mentett ebihalakat ne keverjük bele a természetes szaporulatba.

Máris vannak terveink arra nézvést, hol tudnánk ilyen tavakat a legkönnyebben létrehozni (az egyik jelöltünk a Nagyfűz-tóka). Az idei fejlesztéseinket látva pedig ti is láthatjátok: amikor előrukkolunk efféle kissé grandiózus ötletekkel, az nem pőre ötletelés, előbb-utóbb szinte mindent megvalósítunk, az odúteleptől kezdve a árasztásokon át a gyurgyalagfalig.

Az idén sok tapasztalatot szereztünk víztestek létesítésével, s egy inkubátor-tó összehozása nem igazán lehet már kihívás (legfeljebb a költségek előteremtése okozhat gondot). Őszre kellene elkészíteni legalább kettő, de még inkább három inkubátor-tavat, hogy 2026 tavaszán ezek a vizek már lezárva várják a mentett ebihalak százezreit.  

Ha sikerülne ilyen szuperintenzív védelemben részesíteni ebihalak millióit, könnyen lehet, hogy már három év múlva is olyan állapotokat észlelhetnénk a kétéltűek terén, amire alapesetben 15-20 évet kellett volna várni. Egy ilyen gyors regenerálódás pedig azt is jelentheti, hogy olyan tempóban emelkedhetne a ritka fajok állománynagysága a kritikus határ fölé, hogy még a legkedvezőtlenebb időjárás sem tudná őket végleg padlóra küldeni.                 


2000 mocsári béka portré
2025-ben ütős újdonság volt a mocsári békák (Rana arvalis) felfedezése a területünkön. A mocsári békák messze földön híres intenzív kék színe nászidőben csak akkor alakul ki, ha nagy tömegben vannak jelen kis területen. Ezért nálunk csak részben voltak kékek. Vajon mennyi idő alatt tudjuk megerősíteni annyira az állományukat, hogy égszínkék békák tömegében gyönyörködhessünk? Sikerül egyáltalán? | Fotó: Centauri

Borítókép / illusztrációk: Pixabay

Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


béka békák kétéltűek védelem kutatás pixa 3

Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több „Kert és vadon”

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

3 hozzászólás

  1. Óriási ötlet- mint egykoron a koraszülöttek számára feltalált inkubátor. Szeretem a békákat- a brekegésük nyárestéken mindig valami végtelenség érzést keltettek bennem. Szombaton sétáltunk az ikertesómmal Sopronban és a családi házas övezetben az egyik parkban egy jó méteres szürkésfekete fasikló feküdt az egyik fa alatt a frissen nyírt fűben- élettelenül. El sem tudom képzelni hogy kerülhetett oda szegény – a közelben sem víz, sem nádas nem volt, csak a köves út.

  2. Budakalasz kozpontjában(a hidnal lathato)kiszáradt a patak …már csak egy kis foltnyi viz van ott..oda húzódtak az ebihalak.A másik oldalon már meghaltak.
    Úgy tűnik már egy napjuk sincs,hogy megmenekuljenek.
    Tudnának értesíteni valakit hogy megmentsek őket?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük